Legendás állatok – Grindelwald bűntettei (Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald – 2018) [Kritika]

Kereken két évvel ezelőtt kissé csalódottan hagytam ott a mozitermet, a Legendás állatok és megfigyelésük vetítése után. Otthon újra nézve azonban már sokkal jobban tetszett a Harry Potter világát kibővítő alkotás. Ennek oka az volt, hogy hatalmas Potter rajongóként túzottan is nagy elvárásokkal ültem be rá. Otthon viszont már tudtam mire számíthatok és hagytam, hogy magával sodorjon a történet és nem hasonlítgattam úton útfélen a kis túlélő történetéhez. És pontosan ugyanezzel a hozzáállással érkeztem meg a Grindelwald bűntettei alcímet viselő második rész sajtóvetítésére. Talán ennek köszönhetően most végig kellemesen szórakoztam rajta, de azért maradt némi hiányérzetem is…

A második Legendás állatok-film története fél évvel az első rész cselekményei után veszi fel a fonalat, amikor is a hat hónapja raboskodó Grindelwald-ot (Johnny Depp) át akarják szállítani egy másik intézménybe. Természetesen a szállítás során semmi sem úgy alakul, mint ahogy azt a Mágiaügyi Minisztérium tervezte és Grindelwald megszökik. Nem is tétlenkedik sokáig és szinte azonnal megkezdi tervei szövögetését, melynek fontos részét képzi, a hatalmas erővel rendelkező Credence (Ezra Miller). Miután ez kitudódik, a varázsvilág egy emberként kezdi el keresni a fiút, de a Minisztérium, Grindelwald, Göthe és Dumbledore, valamint egy rejtélyes idegen indítékai mind mind különböznek egymáséitól. Míg az egyik meg akarja őt ölni, addig a másik vagy megvédené, vagy a saját érdekében használná fel.

Ahogy a bevezetőben írtam már, nem teljesen elégedetten hagytam el a mozitermet a vetítés végeztével, úgyhogy most kezdeném is a negatívumokkal. Talán a legfájóbb számomra most is az volt, hogy még mindig rettenetesen felvezetés szagú az egész. Ezt utólag a Legendás állatok és megfigyelésük-nek meg tudtam bocsájtani, hiszen mégis csak egy bevezető epizódról volt szó, azonban a Grindelwald bűntettei esetében efelett már kevésbé tudok szemet hunyni. A cselekmény és a film ritmusa sokkal feszesebb és pörgősebb volt, mint első alkalommal, de ennek ellenére a 134 perces játekidő alatt végig az motoszkált a fejemben, hogy: “Oké, oké ez mind szép és jó, de mikor csapunk már bele a közepébe?!”. 


Van egy mondás, miszerint a név kötelez, nos ez nem igaz, a Legendás állatok folytatására. Az alcím szerint Grindelwald a cselekmény mozgatórugója, ő a történet gonosztevője, aki bűntetteket hajt végre és, akitől emiatt rettegnünk kéne. Sajnálatos módon azonban ezt nem sikerült közvetíteni felénk. És ez nem Johnny Depp hibája, hiszen ő igyekszik és hosszú évek óta talán most először nem ripacskodik fullba, de forgatókönyv nem adott neki elég ütős jelenetet, nem ő hajtja végre a filmben látott borzalmas tetteket, hanem a fogdmegjei, sőt a film végén, amikor azt kezdi el taglalni, hogy miért szeretné a varázstalan embereket igába hajtani, akkor bizonyos szinten még szimpatikussá is válik, hiszen mondanivalójában van némi ráció.

Na, de ennyit a negatívumokról. Jöjjenek a pozitívumok. A Legendás állatok első részéhez és a Harry Potter szériához hasonlóan a vizuális effektusok, a látvány, a kosztümök és a díszletek varázslatosak, igaz, ez ahogy már írtam az elvárható minimum. De szerencsére az új lények is még fantasztikusabb festenek a vásznon, mint két évvel ezelőtt. Habár a sztoriba rengeteg, tényleg rengeteg új szereplőt vontak be, az őket alakító színészek mind remek munkát végeztek, senki sem túl sok és senki sem túl kevés. Külön kiemelném Jude Law alakítását, aki tökéletes választásnak bizonyult a fiatal Dumbledore szerepére.

A Grindelwald bűntettei legnagyobb erőssége azonban abban rejlik, hogy elejétől a végéig azon munkálkodik, hogy maradéktalanul kielégítse a Harry Potter-filmek rajongóit. És ez szerencsére sikerült is neki. Kapásból legalább öt olyan jelenetet tudnék felsorolni, amit hatalmas gyermeki vigyorral az arcomon néztem. Másik nagy pozitívumként azt emelném ki, hogy az utolsó fél órában olyan álleesős csavarokat és WTF momentumokat produkált a film, ami után szívem szerint felállva tapsoltam volna, hogy: “Na, ez igen!”. Ezeket szívesen ki is fejteném, de nem szeretnék spoilerezni, mert azzal könnyen haza vághatnám mások szórakozását, de már csak ezekért a pillanatokért megéri jegyet váltani az új Legendás állatok-ra. Azonban a harmadik részben ez már önmagában nem lesz elég, abba kell hagyni az alibizést és valami igazán ütőset kell előhúzni a cilinderből, ha a tervezett öt részen keresztül szeretnék fenntartani a nézők érdeklődését.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés88 Votes
48
Legendás állatok - Grindelwald bűntettei
Összességében
A Legendás állatok - Grindelwald bűntettei minden hibája ellenére izgalmasabb, látványosabb és pörgősebb lett, mint a két évvel ezelőtti első rész, de sajnos a Harry Potter széria szintjét még mindig nem sikerült megütnie.
Pozitívumok
Utalásaival maradéktalanul kielégíti a rajongókat
Látványosabb, izgalmasabb és pörgősebb, mint az első rész
Jude Law tökéletes Dumbledore
Negatívumok
Sajnos még mindig elég felvezetés szagú az egész
Grindelwald karaktere (még) nincs eléggé kidolgozva
75
Értékelés

Friss

Outer Range és Night Sky 1. évad kritika (Amazon Prime Video – 2022): Hasadékok az amerikai álom szövetén

A címben mindjárt két sorozatcím is szerepel, örömmel zavarom össze tehát az olvasót egy...

Tokyo Vice 1. évad kritika (2022): Bűnözés neonfényben

Ki lehet mondani, hogy a maffiáról közel mindent elmeséltek már. Mégis lehet újat mutatni,...

Szabó János emlék fragmentumai

Szabó János 1967-ben fejezte be tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán, ahol Barcsay Jenőtől, Konecsni Györgytől,...

Mindenki odavan a Top Gun: Maverickért

A cannes-i fesztiválon ötperces álló ovációval ünnepelték Tom Cruise új szuperprodukcióját, a Top Gun: Mavericket, a sztár pedig...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Viking dráma a javából: Az Északi kritika (The Northman – 2022)

Robert Eggers már első mozijával feltette magát a filmezés térképére. A 2015-ös A Boszorkány...

Nincs ki a négy kereke, de nem baj: Álom két keréken (Along for the ride, 2022 – Netflix) kritika

Ismét egy fiatalokról szóló, klasszikus történettel állt elő a Netflix, hogy megpróbálja kielégíteni egyre...

Multiverzumos túra Dokival: Doctor Strange az őrület multiverzumában (Doctor Strange in the Multiverse of Madness – 2022) kritika

A Marvel legújabb fázisának célja egyértelmű az Endgame óta. Bevezetni a nézőket a Multiverzumba...