vasárnap, december 22, 2024

Trending

Hasonlóak

Stranger Things: Hat Képregénykritika

Nagyjából egy éve jelent meg magyarul az első Stranger Things képregény, amely A túloldalon alcímet viselte, és amelyről azt írtuk, hogy: „Jó újra elveszni ebben a világban, de még sok kiaknázatlan lehetőség maradt és a készítők szűkmarkúan bántak az újdonságokkal”. Ezek után nem meglepő, hogy izgalommal, ugyanakkor némi fenntartással álltam neki a legújabb kötetnek. De szerencsére kellemes csalódás ért, ugyanis a Hat már egy sokkal izgalmasabb, komplexebb és nem utolsó sorban több mindent feltáró történet lett.

1978 AMERIKA. MÉG JAVÁBAN TART A HIDEGHÁBORÚ, ÉS FÉNYKORUKAT ÉLIK A VESZÉLYES TUDOMÁNYOS KÍSÉRLETEK…Francine a hetvenes évek átlagos tinédzsere lehetne, ha nem bírna bizonyos különleges mentális képességekkel. Így viszont ahelyett, hogy az amerikai iskolások életét élné, kénytelen Dr. Brenner felügyelete alatt tölteni napjait a Hawkins Laboratóriumban. A lány azonban egyre jobban úgy érzi, hogy kihasználják, és képességeit fegyverként akarják használni. Végül egy olyan sötét jövőkép kezd körvonalazódni előtte, amelynek semmiképp sem akar a részese lenni, ezért megpróbálkozik a lehetetlennel, a jövő megváltoztatásával…


Már a hivatalos szinopszisból is látszik, hogy a Hat egy olyan témát jár körbe, ami talán a legtöbb Stranger Things rajongót foglalkoztat. Ez pedig nem más, mint a Hawkins laboratóriumban történt kísérletek, valamint a benne – ne is szépítsük – fogvatartott gyerekek lelkivilágának bemutatása. Ez pedig véleményem szerint sokkal, de sokkal izgalmasabb, mint a korábbi kötet témája. Az író Jody Houser is jobban ráérzett a Stranger Things univerzumának tágítására és ezúttal egy önmagában is jó történetet tett le az asztalra, ami természetesen nem szűkölik a sorozatra, valamint egyéb 70-es évekbeli filmekre való utalásokban sem.

A szereplők is egytől egyig érdekesek, lehet izgulni értük és kellőképpen kidolgozott háttér történettel rendelkeznek. Természetesen a legnagyobb hangsúlyt a címszereplő Hat kapja benne, aki véleményem szerint van annyira menő és szerethető karakter, mint a sorozat béli Tizenegy. Dr. Brenner pedig ezúttal is félelmetesen nyájas, aki a fiatal gyerekek hiszékenységét kihasználva próbál eredményeket felmutatni azért, hogy Amerika egyértelműen a világ urává válhasson, ezzel megnyerve a Hidegháborút. A képregény egyébként amellett, hogy néhol egész vicces és romantikus, azért elég komoly képsorokat is tartalmaz.


A rajzstílust is dicséret illeti, amiért próbálja megidézni az adott kornak, vagyis a 70-es évek képregényeinek világát. Így még inkább úgy érezhetjük, hogy egy időutazásnak vagyunk részesei nem csak a sztori, de annak kivitelezése miatt is. A Szukits által kiadott magyar változatot is csak dicsérni lehet, ugyanis igazán minőségi darabbal van dolgunk, bár ez a korábbi rész után nem ért meglepetésként minket, hiszen már az is profi kiadásban került a boltok polcaira. A kemény-borító gyönyörű, a lapok minősége kifogástalan és magyar fordítás is igen jól sikerült. Reméljük a rajongók venni fogják a Hat-ot, mert, szívesen olvasnánk magyarul a további Stranger Things témájú képregényeket.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
A Túloldalonnal ellentétben most bátran ki merem jelenteni, hogy a Hat NEM csak keményvonalas Stranger Things rajongóknak kötelező beszerezni való, hanem azok számára is, akik egy izgalmas sci-fivel átitatott látványos, és néhol drámai történetre vágynak, mindezt nyakon öntve egy adag utalással a 70-es évek popkultúrájára.Stranger Things: Hat Képregénykritika