fbpx
12.8 C
Budapest
hétfő, május 17, 2021
KezdőlapPopkultKritikákKépregénykritika: Ha/Ver – Második könyv

Képregénykritika: Ha/Ver – Második könyv

Magyarországon először jelentek meg fordításban Mark Millar és John Romita Jr., Kick-Ass (magyar keresztségben Ha/Ver) című képregényei. Ráadásul rögtön két kötetben is, melyet támogatópartnerünknek, a Szukits Internetes Könyváruháznak köszönhetően sikerült töviről hegyire átolvasnunk. A múlt heti első kötetről írt kritikánk után most a másodikat mutatjuk be, ami habár Ha/Ver néven jött ki, mégis egy másik fő karakter, Mindy alias KisDög, 5 részes saját szériáját foglalja magába, de ettől függetlenül természetesen Ha/Ver is szerepet kapott benne.

A második könyv nem sokkal az első cselekményei után veszi fel a fonalat. Mindy, apja halála után rég nem látott édesanyjához és annak barátjához, a zsaru Marcus-hoz kerül. A lány pedig emiatt igazán nehéz helyzetben találja magát, mivel Marcus tudja, hogy van egy titkos személyazonossága, így folyamatosan cselhez kell folyamodnia, ha el akar intézni néhány rosszfiút. Ennek tetejében pedig az iskolai életbe való beilleszkedés is gondot okoz számára, amihez Ha/Ver, vagyis Dave segítségét kéri. Mindeközben pedig egy új maffiavezér is feltűnik a színen és Vörös Köd is könyörtelen bosszúra készül.

Ahogy a bevezetőben is írtam már, a második könyv Mindy karakterét helyezi előtérbe. Millar és Romita Jr. valószínűleg azért döntöttek így, mert az első kötet rajongói oda voltak a kis 12 éves kislányért, aki szemrebbenés nélkül hentelte az ellenséget. Sajnos azonban azt kell mondjam ez annak ellenére sem volt jó húzás, hogy a fejezetek száma ezúttal 7-ről 5-re csökkent. Ennek oka pedig véleményem szerint az, hogy KisDög karaktere szólóban nem elég érdekes és kevésbé lehet vele azonosulni, ellenben Ha/Verral, vagy Vörös Köddel, akik természetesen most is jelen vannak, de nem kapunk belőlük eleget. De a második kötet ettől eltekintve is nagyrészt hozza azt, amit az elődje, vagyis vérbő kivégzéseket, trágár egysorosokat és – ami miatt én a legjobban szeretem – rengeteg megmosolyogtató és geek szívet melengető filmes, képregényes, valamint popkulturális utalásokat. Ami pedig szintén pozitívumként említhető, az az, hogy jó dolgokat kezd el felvezetni, úgy, mint például az egyre sokasodó önjelölt szuperhősök, vagy Vörös Köd bosszúhadjárata. 

Ahogy az előző heti cikkemben, úgy itt is szeretnék kitérni arra, hogy a 2013-as Kick-Ass 2 című mozi mennyire követi a képregény eseményeit. Nos, míg az első film nagyjából 90%-os egyezőséget mutatott, addig itt nagyjából ez a szám úgy 50-re csökkent. De ez most kivételesen nem hátrány. Mivel a filmet nem csak a kritikusok, de a képregény rajongói is lehúzták. Tehát, aki látta a második filmet, de nem olvasta előtte a képregényt, az mindenképpen tegyen vele egy próbát, mert tény, hogy sokkal kevésbé zsúfolt a cselekmény és jobban ki vannak fejtve benne dolgok és a szereplők motivációja is, amik a moziváltozatról nem voltak elmondhatók.


Hírdetés

KI NE HAGYD!