péntek, március 29, 2024

Könyvajánló: Marvel Studios – Szereplők nagykönyve (2019)

A Bosszúállók: Végjáték premierje után nem sokkal, a Szukits Könyváruház-nak köszönhetően volt szerencsénk alaposan szemügyre vennünk az április elején megjelent Marvel Studios – Szereplők nagykönyve címre hallgató kiadványt. A könyv segít megismerni a szereplők életén keresztül a Marvel-filmek több, mint egy évtizedének történetét. De nem csupán a hősökről esik benne szó: itt megtalálod a nagy hatalmú gonoszokat és követőiket, az álnok kémeket, a bátor katonákat és azokat a hétköznapi embereket is, akik minduntalan belekeverednek a hősök nagyszabású csatáiba.

A kiadvány keményfedeles formában jelent meg, ami masszív hatást kölcsönöz neki. A borító elején a Marvel-moziuniverzum legfőbb hősei, míg a hátlapján azok legismertebb ellenfelei kaptak helyet. Az első oldalon rögtön egy igazán hasznos tartalomjegyzékkel találkozhatunk, aminek köszönhetően kapásból megismerkedhetünk a könyv felépítésével is. Ugyanis az nem konkrét filmekre, hanem főbb hősökre van szétosztva. Az első hős Vasember, aki ugye elsőként kapott saját alkotást a Marvel-Moziuniverzumában. Az adott hősökről szóló fejezeteken belül pedig azok önálló filmjeikben felbukkanó karakterek kerülnek bemutatásra. Kezdésnek, így először a Vasember első, majd második, végül pedig harmadik részenek szereplőivel ismerkedhetünk meg közelebbről. Ezután Thor, Amerika Kapitány, a Bosszúállók és a Galaxis őrzői, továbbá a Hangya, a Doctor Strange, a Fekete Párduc, valamint a Marvel Kapitány fő és mellékszereplőiről is bővebb infomrációkat kaphatunk. Ezek egy részét biztos minden Marvel fanatikus ismeri már, de rengeteg olyan dolgot is megtudhatnak kedvenceikről, amiket eddig sehol máshol.

A Marvel Studios – Szereplők nagykönyve 176 oldalon keresztül mutatja be a világ legnagyobb és legjövedelmezőbb filmes univerzumának szereplőit. A legnagyobb pozitívum számomra az volt a könyvvel kapcsolatban, hogy a filmekből ismert infókon kívül rengetek apró újdonsággal is tudott szolgálni, elsősorban a szereplők egész alakos képei mellett megjelenő, az adott karakter ruházatával, kiegeszítőivel, vagy megjelenésével kapcsolatosan. További pozitívum, hogy jóformán tényleg az összes jelentősebb, sőt kevésbé jelentős hős, rosszfiú és segítő bemutatásra került legalább egy teljes oldal erejéig. A leírások egyszerűek, közérthetőek és néhol kifejezetten frappánsak is. Az adatlap fülnek köszönhetően pedig minden szereplő erősségét és más hősökhöz fűződő kapcsolatát is megtudhatjuk.

Negatívumként mindössze azt tudnám felhozni, – habár ez nem feltétlenül a kiadvány, és az azt összeállító Adam Bray hibája – hogy nem minden, a Marvel-moziuniverzumába tartozó film és karakter kapott helyet benne. Például a Hihetetlen Hulk és a Pókember: Hazatérés szereplői teljes egészében hiányoznak belőle. Ez azonban elsősorban a fránya jogoknak tudható be. Mert Pókember ugyan szereplhet a MCU filmjeiben és jelentős részét is képezi annak, de a jogokat birtokló Sony valószínűleg nem adott engedélyt, hogy a szóló film karakterei (Keselyű, May néni, vagy Ned) helyet kapjanak ebben a kiadványban.

Marvel Studios - Szereplők nagykönyve
Összességében
A Marvel Studios - Szereplők nagykönyvét néhány apróbb hiányossága ellenére minden Marvel rajongónak kötelező beszereznie, de azok számára is ajánlott, akik szeretnének még jobban elmerülni és megismerkedni ennek a színes univerzumnak a szereplőivel.
Pozitívumok
Nagyon informatív
Rengeteg gyönyörű képpel van tele
Igényes kivitelezés
Negatívumok
Néhány szereplő hiányzik belőle
85
Értékelés

Friss

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Dobj el mindent és olvass képregényt: Mega Marvel 7. – A tökéletes Pókember (Kingpin, 2021) képregénykritika

A Kingpin merész ígéretet tett tavaly, mikor bejelentette, hogy a teljes Superior Spider-Man széria...

Megérkezett a Tökéletes Pókember! (Hihetetlen Pókember #54, 2020 – Kingpin)

Elérkeztünk az idei év utolsó Hihetetlen Pókember számához, ami nemcsak a The Amazing Spider-Man...

Képregényben olvashatjuk a Netflix-féle Defenders csapat kalandjait

Brian Michael Bendis rengeteg szóló- és csapattörténetet hagyott maga mögött, mikor hosszú évek után...