Képregényben olvashatjuk a Netflix-féle Defenders csapat kalandjait

A Kingpin elhozta a Defenders csapat egy frissebb felállását, ahogy azt a nézők a Netflix-sorozatból megismerhették.

Brian Michael Bendis rengeteg szóló- és csapattörténetet hagyott maga mögött, mikor hosszú évek után távozott a Marveltől, ezek közül is az egyik utolsó a Defenders (magyarul Oltalmazók), melyben összehozta a Netflixről megismert felállást. Maguk a karakterek sem ismeretlenek számára, hiszen ő írta a Jessica Jones-sorozat első évadának alapjául szolgáló sztorit (magyarul a Fumax gondozásában jelent meg), az itthon évente megjelenő Fenegyerek-sorozatot (Kingpin) és Az új Bosszú Angyalai (itthon a képregényekben így hívjuk a Bosszúállókat) lapjain Luke Cage is rendszeresen szerepel. 



Sajnos a crossover széria nem sikerült jól a korábbi felvezető sorozatokhoz képest, de ez ne riasszon el senkit: a képregény csupán a csapat összetételében hajaz a filmes rokonára. A négy hős a jelenlegi kötetben már régről ismeri egymást, Jessica és Luke házasok, valamint Iron Fist sem az a nyafka gyerek, akire a nézők annyit fanyalogtak.

Defenders
Oltalmazók (Defenders) – Luke Cage / Kép: Kingpin

A társaságot egy közös ügy rántja össze: mind a négyüket megtámadják, egyesével, a közös ellenség szövetségeseket farag a négy különc figurából, a szálak pedig egy rég halottnak hitt nemezishez vezetnek. David Marquez gyönyörű munkáin keresztül izgulhatjuk végig, ahogy a csapat végigverekszi magát a New York-i alvilágon, hogy megtalálják támadójukat, Justin Ponsor színező pedig remek színezéssel támogatja meg a sztori hangulatát. 

Defenders
Oltalmazók (Defenders) – Jessica Jones / Kép: Kingpin

Szerencsére a kötet csak laza szálakkal kapaszkodik az élőszereplős adaptációhoz, sokkal inkább köti a karaktereket a megszokott környezetükhöz és a nagyobb Marvel univerzumhoz. Ezáltal vendégszereplőkből sincs hiány, találkozhatunk az ismét rossz útra tért Fekete Macskával, valamint Megtorlóval, de még Penge is beköszön néhány panel erejéig. 

Defenders
Oltalmazók (Defenders) – Fenegyerek (Daredevil) / Kép: Kingpin Facebook

Ahogyan azt megszokhattuk a Kingpin kiadványaitól, a megjelenés csillagos ötös, a rajzok szemkápráztatóak, a sztori végig dinamikus és húzza magával az olvasót, pluszban Fenegyerek is kapott egy vagány fekete-vörös szerkót, amit, azt hiszem, itthon még nem láthattunk korábban. Ha valaki bírja Bendis írói stílusát, annak kötelező darab.

Az elöző Marvel Legendákról itt írtunk.


Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Török Dániel
Török Dániel
Tizenéves korom óta foglalkoztatnak a különböző művészeti ágak. Leginkább a zenében érzem otthon magam, tizenöt éves korom óta játszom, azóta a legkülönfélébb hangszereken próbáltam ki magam: csellón, gitáron, ütősökön, szintetizátorokon. Stilisztikailag a metál áll legközelebb a szívemhez, de szívesen hallgatok és beszélek más stílusokról is. Szintén foglalkoztat a képregények világa, jelenleg több, mint ötszáz példányt számol a gyűjteményem. A hétköznapokban a színház világában munkálkodom, világosítóként.

Hasonlóak

Most jó Pókember rajongónak lenni: A 10 legjobb Pókember történet itthon

Előszedtük az idén hatvan éves Pókember legjobb -hazánkban megjelent- kalandjait az elmúlt húsz évből. Igencsak...

Villámkritikák 1 – Kingpin kiadó év eleji képregényszemle

Első Villámkritikák gyűjteményünkben az elmúlt időszak képregény terméséből szemezgetünk. Y: az utolsó férfi 17 (Kingpin...

Tarolt a magyar mozikban a Venom 2. – Vérontó

Megjött a szörny, és nyomot hagyott a világon. Múlt csütörtökön került sor a Venom...