szombat, október 12, 2024

Trending

Hasonlóak

Képregénykritika: 300/Xerxes (300/Xerxes – 1998/2018)

Még tavaly jelent meg a Szukits Internetes Könyváruház kiadásában Frank Miller kultikus képregénye, a 300, valamint annak előzménye/folytatása, a Xerxes. Amikért minden gyűjtő nagyon hálás lehet, ugyanis előbbi legutóbb 10 éve, utóbbi pedig most először jelent meg magyar fordításban. A gyönyörű és valóban minőségi lap, valamint borító kidolgozás pedig már csak hab a tortán.

300 (300 – 1998)

Leonidász, Spárta királya összegyűjti 300 legjobb katonáját, hogy szembeszálljon a közelgő perzsa invázióval. Mivel tudja, hogy ez egy öngyilkos küldetés, ezért olyan embereket választ, akiknek van egy fiuk, akik tovább viszik az örökséget. Tervük, hogy megállítsák Xerxész görögországi invázióját a thermopülai szorosnál, egy sziklán lévő kis átjárónál, katonákkal bevédve megakadályozza, hogy Spártát elárassza Xerxész hadserege.

A Zack Snyder által rendezett 300-at kétségkívül minden idők egyik legjobb képregény adaptációjaként tartják számon. Az eredeti, 1998-ban kiadott mű pedig a képregény rajongók egyfajta Szent Gráljaként is felfogható. És, hogy mi az erőssége? Nos, a történet semiképpen se! Az ugyanis faék egyszerűségű. 300 katona megy és harcol, megy és harcol és így tovább. Amiben viszont rendkívül erős a 300, és ami az átlag képregények fölé emeli, az a hihetetlen vizualitása és kreativitása. És amelett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy finoman politikai és erkölcsi témákat is érint. A képregény és a film közötti legnagyobb és legfőbb különbség, hogy előbbiből teljesen hiányzik a hátországban játszódó rész, melyben Leónidasz asszonya kapta a főbb szerepet. Bevallom magam sem értem, hogy ezt a filmkészítők annak idején miért erőltették, mert nagyon megtörte a cselekmény pörgősségét.

Az álló helyett fekvő oldalakkal operáló képregény Frank Miller rajzolói munkásságának legjobbja: a sokszor vázlatszerű, de ugyanakkor nagyon kifejező, groteszk arcok mellett gyönyörűen kidolgozott mozdulatokat, mozgalmas és részletes jeleneteketnek lehetünk szemtanúi. A befejezés után pedig rögtön kedved kapunk hozzá, hogy újra és újra fellapozzuk a 300-at, mert azzal a magaszintű vizualitással, amivel rendelkezik nagyon nehéz betelni. Egyszóval minden valamire való képregény fanatikus gyűjteményében ott a helye!

Értékelés: 80%

Xerxes (Xerxes – 2018)

A 300 folytatása/előzménye, a perzsa császárra, Xerxészre helyezi a fókuszt, egészen pontosan a Királyok Királyának azon életszakaszára, amikor hatalmas seregével, bosszútól fűtve rohanta le Görögországot, elindulva ezzel a hőn áhított istenné válás vérgőzös ösvényén. A cím ugyanakkor Nagy Sándor Perzsiát érintő hódításainak hangsúlyos bemutatását is előrevetíti, így téve ezzel kerek egésszé a körüljárt cselekmény koncepcióját.

A 300 kritikáját azzal fejeztem be, hogy az elolvasása után újra és újra elakarjuk majd olvasni. Nos, ha már esetleg mégis bele unnánk, akkor van egy jó hírünk, ugyanis közel 20 évvel a megjelenése után Frank Miller 2018-ban előrukkolt a kult képregény második részével, vagyis a Xerxszésszel. És nagy szerencsénkre az alkotó nagy részt hű maradt a 300 képi világához. Azért csak nagy részt, mert Lynn Varley színezőt Alec Sinclar váltotta. Sinclar pedig jóval több és vibrálóbb színekkel dolgozott, mint Varley, ez pedig sok embert zavarhat, akinek bejött a 300 szikársága.

Sajnos ahogy az, az eseteg többségében lenni szokott a folytatás – hiába volt jó két évtized a kidolgozására – nem sikerült annyira jóra és emlékezetesre, mint elődje. Ettől önmagában a Xerxes persze nem rossz képregénynek, de az előzmény színvonalától jócskán elmarad. Ennek legfőbb oka, hogy a több helyszínen és időben játszódó cselekmény túl zsúfoltnak érződik, és az új szereplők iránt sem sikerül kellő szimpátiát keltenie, így izgulni sem tudunk úgy senkiért, mint tettük azt Leónidasz-ért és 300 vitéz harcosáért. Amiben viszont jobban teljesít a Xerxés, az a vérengzés. A 300-ban is jó pár kivégzésnek lehettünk szemtanúja, de most sokkal részletesebb és változatosabb gyilkolászásokat láthatunk. Van itt lefejezés, dárdára hányás és függőlegesen ketté vágott katona is. Szóval, aki emiatt szerette a 300-at, az a Xerxés-t is imádni fogja.

Értékelés: 70%

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/