A Pro Video forgalmazásában már kapható a Démonok között franchise legújabb felvonása, vagyis az Annabelle 3. Ez pedig tökéletes alkalmat szolgáltatott számunkra ahhoz, hogy rangsoroljuk a széria eddigi hét alkotását, az IMDb, a Rotten Tomatoes, a Metacritic és a saját értékeléseink alapján. Íme!
7. Annabelle (2014)
Az Annabelle ékes példája annak, hogy milyen az, amikor egy stúdió a nem várt siker (Démonok között) után minél hamarabb szeretne univerzumot építeni és ezzel még több pénzt kisajtolni a nézőkből. A Démonok között első része és az Annabelle bemutatója között ugyanis alig telt el egy év. Ez pedig meg is látszott a forgatókönyvön, ami nem csak összecsapott, de teljesen érdektelen is lett. Továbbá, a nem épp fényes filmográfiával rendelkező John R. Leonetti (Mortal Kombat II. – A második menet) szerződtetése sem volt épp a legjobb döntés. Pedig Annabelle történetében lett volna bőven potenciál, de Leonetti tapasztalatlansága miatt hamar unalomba fulladt az egész alkotás.
Érdekesség: Alfre Woodard nem nézte meg a Démonok között (2013) című filmet, inkább Annabelle-baba és a filmet ihlető valós történet után kutatott.
IMDb: 5.4 / Rotten Tomatoes: 29% / Metacritic: 37 / Filmsomnia: 50% / Összesen: 42%
6. A gyászoló asszony átka (2019)
Az egész alkotáson látszik, hogy az Apáca paneljeire építkezett mind rendezésben, mind karakterekben, mind operatőri munkában és vágásban, mind pedig az írás tekintetében. Annak minden pozitívumát és negatívumát megőrizve és átmentve. Viszont a legszomorúbb az egészben, hogy látszik, hogy önálló mozinak készült csak James Wan nem bízott eléggé a mozi sikerében és ezért beleerőltette a manapság már nem túl stabil lábakon álló filmes univerzumába, ezzel tovább rontva annak renoméját. (Ivány Bence)
Érdekesség: Ez a második olyan Démonok között film, amiben nem említik Ed és Lorraine Warren-t. Illetve ez az első olyan spin-off, amiben olyan természetfeletti lény szerepel, aki korábban nem tűnt fel a sorozat más részeiben.
IMDb: 5.4 / Rotten Tomatoes: 30% / Metacritic: 41 / Filmsomnia: 50% / Összesen: 44%
5. Az apáca (2018)
Az atmoszféra kellően nyomasztóra sikeredett, a történetvezetés pedig teljes mértékben követhető volt és kitűnően kapcsolta össze a sztorit a Démonok között-filmekkel. Annak ellenére, hogy a rémisztgetős részek többnyire kiszámíthatóak voltak, szerencsére nem fukarkodtak se a vérrel, se az ijesztő hanghatásokkal. A fantasztikus maszkokról már nem is beszélve. Bár belecsempésztek némi humort is a történetbe, de meglepő módon ez még jót tett neki. Tény hogy nem volt olyan komoly a maga nemében, mint a Démonok között univerzum eddigi mozijai, de pont azokban a pillanatokban csaptak le egy-egy ütős poénnal amikor kellett. Amolyan feszültség levezetésképp az adott jelenetben és szituációban. (Jordáki Gábor)
Érdekesség: 93 perces játékidejével jelenleg ez a Démonok között univerzum legrövidebb alkotása.
IMDb: 5.4 / Rotten Tomatoes: 23% / Metacritic: 46 / Filmsomnia: 55% / Összesen: 45%
4. Annabelle 3. (2019)
Az Annabelle 3 nem váltja meg a Démonok között univerzumot, sőt folytatja azt a lejtmenetet, amin elindult a széria. Még így sem rosszabb, mint az első rész, de ahhoz túl gagyi, hogy jobb legyen a másodiknál, így minőségben valahol a két rész között helyezkedik el, de még így is inkább az első rész irányába dől a mérleg. (Ivány Bence)
Érdekesség: Ez a film Gary Dauberman rendezői debütálása, aki a franchise számos epizódját írta korábban.
IMDb: 6.0 / Rotten Tomatoes: 64% / Metacritic: 53 / Filmsomnia: 60% / Összesen: 59%
3. Annabelle 2. – A teremtés (2017)
A film kicsivel több, mint másfél órás játékideje alatt folyamatosan azt éreztem, hogy ezt már láttam. Nem egyszer, nem kétszer, hanem legalább egy tucatszor. David F. Sandberg, James Wan-hoz hasonlóan remekül használja fel a horror műfaj jól ismert elemeit, sőt nem egyszer képes karfába markoló módon ránk hozni a frászt, de a történet ettől eltekintve sablonos és kiszámítható. Néhány jelenetet leszámítva pontosan megjósolható, hogy mi fog történni az elkövetkező másodpercekben.
Érdekesség: Ez volt az első olyan Démonok között film, amiben Ed és Lorraine Warren egyáltalán nem kerültek megemlítésre.
IMDb: 6.5 / Rotten Tomatoes: 70% / Metacritic: 62 / Filmsomnia: 65% / Összesen: 65.5%
2. Démonok között 2. (2016)
Szerencsére James Wan visszafogottan dirigálta le a második részt és az, ezért nem esett a folytatások tipikus „minden nagyobb, látványosabb és hangosabb” csapdájába. A Démonok között 2 az első részhez hasonlóan akkor és ott hozza rád a frászt ahol kell és nem folyamodik olyan olcsó trükkökhöz, mint a huzattól becsapódó ajtók, vagy a sötétből az arcunkba ugró háziállatok. A kicsivel több, mint 130 perces(!) játékidő alatt sajnos nem tudja folyamatosan fent tartani a feszültséget és az érdeklődést, ami talán a film közepén érezhető igazán, ahol nagyon leült a történet. A fináléra azonban magára talált és egy csavaros és látványos lezárást kaptunk.
Érdekesség: A Halálos iramban hetedik része után James Wannak felajánlották a nyolcadik rész megrendezését is, de elutasította, mert inkább ezt a filmet szerette volna elkészíteni, mondván: „Van még egy ijesztő történet, amit mindenképpen el akarok mesélni.”
IMDb: 7.4 / Rotten Tomatoes: 80% / Metacritic: 65 / Filmsomnia: 75% / Összesen: 74%
1. Démonok között (2013)
Patrick Wilson és Vera Fermiga között kiváló az összhang és iszonyat jól működik a kémia. Én simán elhinném, hogy valóban egy párt alkotnak és azt is, hogy ördögűzéssel foglalkoznak. A mellékszereplőkkel sincs gond. Mind a gyerekek, mind a Perron szülők tökéletesen és hihetően játsszák szerepüket. A látvány, a maszkok és a hidegrázós atmoszféra kellően félelmetessé és emlékezetessé teszi ezt a mozit. James Wan nagyot alkotott és sikerült egy mind anyagilag, mind szakmailag jövedelmező franchise-t felépítenie, aminek a többség nagyon örül és tűkön ülve várja, hogy milyen förtelmes lényt húz elő legközelebb a Warren házaspár esetei közül. (Jordáki Gábor)
Érdekesség: A két főszereplő Patrick Wilson és Vera Farmiga, elutaztak Connecticut-ba, hogy találkozhassanak az igazi Lorraine Warrennel.
IMDb: 7.5 / Rotten Tomatoes: 85% / Metacritic: 68 / Filmsomnia: 75% / Összesen: 76%