Olescher Tamás: Az igazságnak és a szeretetnek című kiállításán jártunk

Olescher Tamás festő, népművelő emlék kiállítását a Műcsarnokban láthatjuk. A tárlat körülbelül harminc éves időszakot mutat meg a munkásságából. A hetvenes évek óta működött mint „kulturális polihisztor”.  

A magyar avantgard mozgalom képviselőjeként foglalkozott zenével, népműveléssel, performancokat és díszleteket készített, na meg festett. Itthon, Magyarországon ezt a fajta művészetet amit ő csinált, nem mindig kultiválták, ezért elutazott Németországba, Frankfurtba. Ott ugyanazt folytatta amit itthon is csinált, illetve kulturális szervező volt. 

1988-ban, amikor a változás szele elkezdett Magyarországon is fújni, vagyis a rendszerváltás előtt hazajött. Létrehozott egy Multi média nevű színházat, amelyet egészen 2003-ig irányított, később 1995 -ben pedig átvette a Vízi városi galéria vezetését. Haláláig megtartotta ezt a posztot.

Korai művei az absztrakt expresszionizmusba sorolhatók, majd egyre inkább jelképekben kezdett el gondolkodni. A figuralitás nem igazán jelenik meg a festészetében, ugyanakkor művei félúton vannak az absztrakt és a realista ábrázolás közt. Leginkább a keresztény vallás szimbólumaiból merített, de a népművészet és a világvallások is megihlették őt.

Sokat használta a kört, ellipszist, mandalákat, keresztet, rózsaablakot, pillangót, virágot, négyzetet, háromszöget, és az imádkozó kéz ábrázolást is. Ciklusokat és sorozatokat hozott létre. Ilyen ciklusok például az Alfától Omegáig, Harmónia sorozat, Örömhír sorozat, Szeretet képek.

Mindig világos és tiszta színekkel dolgozott, és ügyelt a szimbolikájukra is. Művei híven tükrözik lelkivilágát, a gyermeki és naív látásmód végigkíséri életútját. Az akrillal való festés tökéletesen passzolt gyors munkatempójához.

A kiállítás első idézete, mely a látogatót fogadja, a szeretetről szól, Swami Satchidananda tollából. Azt jelzi, hogy a szeretet, és az igazság, amit nevezhetünk ebben az esetben isteni igazságnak is, nem korlátozódnak csak a keresztény vallásokra, hanem egyetemes.

„A szeretet megszentelt szó. A szeretet az Isten.”

Swami Satchidananda

A kiállítótér sarkában elhelyezett képernyőn egy 2017 – es portréfilmet lehet megtekinteni, mely Olescher Tamásról készült.

A nyolcvanas években festett absztrakt expresszionista képeivel folytatódik a tárlat, a Párok sorozattal.

A társas együttlétet barnás fehéres színekkel fejezte ki. Ebből a három képből az is sugárzik, hogy   szinte soha nem érezte magát egyedül, a sok árny szerű folt pedig talán az embereket, a barátait, de lehet, hogy az angyalokat ábrázolja. Itt is megjelenik az a megfoghatatlan spiritualitás, amely képeit jellemzi. 

Ezek után következik az Alfától Omegáig sorozata, az ő általa természet keresztnek hívott motívumokkal, pillangóval. Aztán a kilencvenes évek termését láthatjuk. A hévizgyörki üdvözlet rózsaszín és világoskék színei gyengéd érzelmeket fejeznek ki. 

  • Olescher Tamás: Az igazságnak és a szeretetnek kiállítás
  • Olescher Tamás: Az igazságnak és a szeretetnek kiállítás
  • Olescher Tamás: Az igazságnak és a szeretetnek kiállítás

A Kilátás című mű egy pályázatra készült, egy ablakkeret és azon belül egy elnagyolt figura látható rajta, aki háttal ül egy széken. A hozzá kapcsolódó idézet a Jelenések könyvéből való: „Akkor láttam új eget és új földet.” Ezt a képet úgy is lehet értelmezni, hogy új kilátások és új lehetőségek várnak az emberre. Nagyon jellemző volt Olescher Tamásra az optimista felfogás, lélekben erős lévén az utolsó éveiben is bizakodva nézett a jövő felé.

A további bibliai idézetek illusztrálása során szerepelnek figurák is, például a gyertyák imádkozó és ég felé tekintő emberekként tűnnek föl. Természetesen itt is csak körvonalasan ábrázolt alakokat  láthatunk, az Úr legyen veletek című festményen.

Az igazság, szépség, jóság triptichonján tiszta színekkel szemlélteti ezeket a tulajdonságokat. Több képénél beleépíti az idézeteket a kompozíciókba. 

A harmadik teremben különös és egészen egyszerűen átlátható szimbólumokkal találkozunk. A 2010 után készült képeken a Szentháromságot jelképező háromszög bukkan fel, melyet körbevesz az égbolt és a föld jelképe. Ez a Harmónia sorozat, és a képek középpontjaiban különböző tájakkal és templomokkal találkozhatunk.

A XXI. században, modern korunkban már elég nehéz egyedi módon ábrázolni a bibliai történéseket, hiszen annyian megfestették már ezt a különleges témakört. Az absztrakt megfogalmazás pedig nem kis feladat elé állíthatta Olescher Tamást, akinek nem a figuralitás volt az útja. Olyan egyedi világot alakított ki, melyre rá kell hangolódni ahhoz, hogy befogadjuk.

A kiállítás május 28-ig látható, érdemes megnézni.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Szőke Anikó
Szőke Anikó
1972-ben születtem, Budapesten. Szabadúszó vagyok, képzőművészettel és írással is foglalkozom, és sokat szoktam emellett kreatívkodni is. Mindkettőt nagyon szeretem művelni. Szeretném, ha az olvasók is értékelnék a munkáimat.

Hasonlóak

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....

Megérkeztünk – A Néprajzi Múzeum kiállításán jártunk

Az elmúlt 150 év gyűjtését, reprezentatív, műtárgyakká avanzsált népművészeti tárgyait mutatja be a Néprajzi...

Trópusi lepkeház a Magyar Természettudományi Múzeumban

Szeptember 3-ig látogatható a trópusi lepkeház a Magyar Természettudományi Múzeumban. Mindenki nagy örömére nemcsak kívülről...