Egyáltalán, hogy létezik-e legjobb film, abban kételkedem. Mégis, ha döntenünk kell, este mit vegyünk elő, rengetegszer az IMDb szubjektív értékelésekkel felállított listájához nyúlunk, és általában 7-től felfelé válogatunk. A csoda azonban időnként ott rejlik, ahol valójában sosem kerestük volna, legyen ez akár 6-os, 8-as vagy 9-es film. Én nem hiszek a kiválóságban, én az egyediségben és a művészi kifejező erőben hiszek. Egy filmnek nem kell kimagaslónak lennie ahhoz, hogy emlékezetes legyen, viszont egy emlékezetes film számomra már valahol igenis kimagasló.
Filmek téren nem vagyok szőrősszívű, ami megragadott bennem valamit, vagy elkísért egy különleges utazásra, az már számomra, még ha szakmailag hibákkal teli is, jó filmnek, emlékezetesnek számít.
Ebben a rovatban hétről hétre összegyűjtök egy kosárral az IMDb méltatlanul alulértékelt gyöngyszemei közül. Megnézni őket ér! Jó szemezgetést!
Pénzes cápa (Money Monster, 2016) (6,5/10)
A Jodie Foster rendezésében készült Pénzes cápa, bár nem egy formabontó túszejtős krimi, mégis egy drámai fordulatokat nem nélkülöző alkotás, amely híven teljesíti feladatát, elszórakoztat. Lee Gates (George Clooney), a megkérdőjelezhető komolyságú pénzügyi TV-s showmant és stábját élő adásban foglyul ejti egy pisztollyal hadonászó figura. A részvénybefektetésén nagyot bukó Kyle Budwell (Jack O’Connell) Lee-t hibáztatja szerencsétlenségéért, és kész a végsőkig is elmenni azért, hogy igazságot szolgáltasson, míg Lee producere, a talpraesett Patty (Julia Roberts) minden megtesz azért, hogy a dráma békésen megoldódjon. A patthelyzetté váló túszejtés során piszkos pénzügyi titkok sorozatára derül fény, és egyre jobban felsejlik Kyle befektetési bukásának valódi oka. Lyukas zseb itt, megtömött zseb ott, nem mindig az a leggazdagabb ember, akinek van mit a tejbe aprítania. A Pénzes cápa azt vallja, hogy hiába érzi az ember úgy, hogy kicsúszott a talpa alól a talaj, a család, az otthon és egy szerető társ a pénznél is fontosabb dolgok. Sajnos van, hogy ezek valós értéke néha csak akkor realizálódik, amikor már késő.
Útonállók (The Highwaymen, 2019) (6,9/10)
A Szív bajnokait és Az alapítót jegyző direktor új nézőpontba helyezve mutatja be Bonnie és Clyde történetét. A világ leghíresebb gengszterpárja ellen két veterán rangert indít, akik a régi iskolát, a jól bevált zsaruszimatot követve vetik bele magukat ebbe az Amerika poros útjain megteremtett road-movie-ba. Ez a valós sztorin alapúló történet erősen elhatárolódik Bonnie és Clyde renegát viselkedésétől és meg sem próbálja bemutatni a páros motivációit, csupán furfangjukkal és könyörtelenségükkel festi tele a vásznat. Ettől az egyoldalúságtól a sztori még teljesen élvezhető marad, és külön izgalmas a két korosodó kopó, Kevin Costner és Woody Harrelson sziporkázó kettőse. A nagy gazdasági világválságból éppen tápászkodó Egyesült Államok nyomorának bemutatásával képet kaphatunk arról, hogy mi vezethette rá az embereket, hogy a köreikből a gengszter életbe lépett pár iránt megszállottan rajongjanak. A film azzal, hogy ikonjukat demisztifikálja és bemutatja Bonnie és Clyde cseppet sem Robin Hood-i oldalát, erős karót ver le a törvény és a tiszta erkölcs talaján. Az Útonállók egy kitűnően fényképezett krimi, mely legalább annyira szórakoztat, mint amennyire hiteles. Akinek kedve támadna beülni a két vagány ranger mögé a hátsó ülésre, az a Netflixen megteheti.
Amerikai pasztorál (American Pastoral, 2016) (6,1/10)
Ewan McGregor első rendezésében olyan filmet köszönthetünk, mely úgy kalauzol el a 60-as évek Amerikájába, hogy megragadja a nyakunkat és addig el nem ereszti, míg levegőért nem kapkodunk. A Philip Roth azonos című regénye alapján készült film az élsportolóból vállalatigazgatóvá vált, és mindenki által csak „Svéd”-ként emlegetett Seymour (Ewan McGregor) történetét meséli el. Az eleinte tökéletesnek tűnő élet – szépségkirálynő feleség (Jennifer Connelly), gyönyörű kislány – végül pillanatok alatt szétfoszlani látszik. A kamaszként lázadó lányuk, Merry (Dakota Fanning) ugyanis csatlakozik egy a vietnami háború ellen kampányoló radikális csoporthoz és szó nélkül lelép otthonról. Miután a helyi posta-vegyesbolt felrobbantásával a csoportot és lányát vádolják, Seymour kemény elhatározást tesz: ha kell, a föld alól is előkeríti Merry-t, hogy tisztázhassa őt a vádak alól. Meddig tart a szülői bizalom és van-e olyan dolog, amit a szülő ne tudna megbocsátani gyermekének? Többek mellett ilyen kérdésekre is próbál választ adni Ewan McGregor filmje. Teszi ezt olyan drámaisággal, hogy a film után még egy darabig kapkodunk a levegőért.
Levelek Júliának (Letters to Juliet, 2010) (6,5/10)
A Levelek Júliának egy kellemesen szép, romantikus történet, amely egy percig sem veszik el a csöpögés vagy a túlromantizálás talaján. A történet szerint a lelkes újságíró, Sophie (Amanda Seyfried) és a párja helyett inkább az éttermébe szerelmes vőlegénye, Viktor (Gael García Bernal) romantikus utazásra mennek Veronába. Sophie belebotlik „Júlia” segítőibe, akik a reménytelenül szerelmesek által Júlia erkélyénél hagyott levelekre válaszolnak. Sophie is válaszol egy levélre, melyet 50 éve hagyott ott egy fiatal lány, aki szerelmét kereste. Nemsokára váratlanul megérkezik Claire (Vanessa Redgrave), a levél írója durcás unokájával, és Sophie-val együtt, hárman elindulnak megkeresni Claire rég elvesztett szerelmét. Az örökké tartó igaz szerelemhez és a véletlen egymásra találásokhoz írt csodálatos költemény a Levelek Júliának, mely akkor sem enged el könnyek nélkül, ha nagyon küzdesz ellene. A film egy finom szálakból szőtt, szívet melengető utazás, mely a gyönyörű toszkán lankák és történelmi olasz városok közé repíti el nézőit. Külön érdekesség a filmmel kapcsolatban, hogy Júlia segítői valóban léteznek, és az erkély mellett álló postaládába dobott levelekre, ha tehetik, készséggel válaszolnak. Aki szeretne egy levelet kapni Júliától, vagy elmerengene az igaz szerelem szépségén, az adjon egy esélyt Sophie kalandos utazásának.
Lovagregény (A Knight’s Tale, 2001) (6,9/10)
Brian Helgeland filmje egy könnyen fogyasztható történelmi kalandfilm, amelyet, ha az ember elkezd, nem tud majd abbahagyni. A Lovagregényt nem történelmi hitelességéért, hanem a jók a rosszak fölötti bátor őszinteséggel aratott győzelme miatt szeretjük. Na meg azért, mert kedves bohókássága és kalandokkal övezett történetmesélése egyszerűen annyira megragadó. Egy percig sem akar több lenni, mint egy kellemes, a mélyből a csúcsra való felkapaszkodási történet. És ez így is van rendjén. Miután ura és mestere, a híres párbajhős, Sir Ector nem kel fel többé a fa alól, ahol elszenderedett, William Thatcher (Heath Ledger) úgy dönt, lovagnak kiadva magát magára ölti a páncélt egy jobb jövő reményéért. Az álidentitást magára húzó William kezdői sikerének – vagy született tehetségének – köszönhetően sorra nyeri a lovagi tornákat, barátai és a melléjük szegődött költő és trükkmester, Geoffrey (Paul Bettany) segítségével. Vajon meddig tart ki William álcája? Vajon szerelme azután is úgy epekedne utána, ha megtudná valós származását? Ha kíváncsi vagy arra a filmre, amely Hollywoodban ismerté tette Paul Bettany nevét és kedveled a lovagos kalandfilmeket, akkor a Lovagregényt neked találták ki.
