Sokan és sok helyen megfogalmazták már, hogy a népvándorló medvékről szóló látványos animáció milyen tanulságos, és mennyire megtanulhatják belőle a gyerekek az elfogadás fontosságát, a különböző kultúrák együttélésének buktatóit meg a hasonlókat. Szerintem mindezeket pont nem fogják megtanulni – hacsak nem tartunk a film után egy másfél-két órás, amúgy jó valószínűséggel abszolúte süket fülekre találó példabeszédet, sűrűn tarkítva ilyen fordulatokkal, hogy „..és arra emlékszel, mikor az aranyos medvék… MI AZ, hogy nem emlékszel? Büdös kölke, hát hogy lehet pont ilyen hülyeségekre emlékezni, hogy a repülő vaddisznók, mikor ott volt az okos mondanivaló?!” legyünk szerényebbek – vigyük a gyereket moziba pusztán azért, hogy elszórakoztassuk.
A film Dino Buzzatti 1945-ben íródott, kissé bizarr művére épül, amelyről több helyen is azt olvastam, hogy a XX. század legjelentősebb gyerekkönyve (ehhez képest életemben nem hallottam róla korábban, szégyen). A sztori azzal indul, hogy számszakilag tízezer darab medve a medvekirály vezetésével egy különösen zord télen elindul Szicília szemlátomást egyetlen lakott települése felé, hogy elemózsiát szerezzenek, és nem mellesleg megkeressék a király fiát, akit elraboltak, és cirkuszi medveként tartanak fogva. Útközben természetesen összeütközésbe keverednek az emberekkel, illetve azok undok és despotikus vezetőjével. Utóbbit sikerül letaszítaniuk a trónról, mire az emberek egy mindenki számára váratlan fordulattal kinevezik a főmedvét uralkodónak. Fontos szerepet kap a történetben egy levitézlett mágus is, akinek már csak két varázslata maradt, s nem szívesen válik meg tőlük, valamint egy lány, aki majdnem szerelmes lesz egy medvébe. A film nagyjából követi az eredeti történetet, annyi különbséggel, hogy beletesz egy narrációs szálat, miszerint a sztori elejét egy utazó mutatványos és a kislánya mesélik egy medvének, a sztori végét meg a medve meséli el nekik. Utólagos betoldás a fajok közti szerelem is. Kimaradtak továbbá bizonyos vérontásosabb momentumok, gondolom azért, nehogy úgy járjanak, mint a Gesztenye, a honalapító (becsületes nevén Watership Down) rajzfilmváltozatával, mely utóbbi megtekintése után viszonylag kevés gyerekből lett teljes értékű felnőtt.
Érdekes élmény volt ez a Medvevilág. A kivitelezése például egyszerűen zseniális. (A rendező Lorenzo Mattotti maga is jó nevű képregény-rajzoló.) Az animációs csapat a könyv eredeti rajzaira támaszkodva, a legmodernebb megoldásokat alkalmazva, de azokat nem tolakodóan az arcunkba tolva nagyon leegyszerűsített, sokszor tisztán geometriai formákból és szinte csak az alapszínekből alkot fantasztikusan kavargó, teljesen egyedi látványvilágot, rengeteg ötlettel, ragyogó képi humorral, sodró lendülettel. Igazi csemege a szemnek. A film elkészítésében a Kecskeméti Animációs Stúdió is részt vett, a filmet egyébként a Vörös teknős kapcsán meglehetősen nagy hírnévre szert tett Prima Linea Productions jegyzi.
A történet ugyanakkor engem eléggé megosztott. Ha egy pillanatra elfelejtem, hogy 6 éves kortól ajánlott meséről van szó, akkor az első dolog, ami eszembe jut róla, hogy egy szörnyű katyvasz. A karakterek brutálisan elnagyoltak, a gonosz uralkodó röhejesen közhelyes, a mágus motivációi gyakorlatilag követhetetlenek, a kiváló uralkodónak kikiáltott medvekirály már elnézést, de teljesen hülye, és a két legfontosabb történetszál („hogyan rontja meg a hatalom és a gazdagság a lelket?”, illetve „együtt tudnak-e élni a kimondottan különböző kultúrák?”) kimondottan rosszul van kibontva. (Csodaszép ötlet volt például a két, ellentétes oldalt képviselő narrátor alkalmazása. Kár, hogy semmit nem tudtak belőle kihozni.) Gyereknézők esetében gond lehet, hogy a karakterekkel nagyon nehéz azonosulni.
Ha nem felejtem el, hogy meséről van szó, akkor még mindig katyvasznak tartom a dolgot. Gyerek legyen a talpán, aki követni tudja, hogy ki mit miért tesz (főleg ha az ékes francia nyelven zajló történéseket a feliratok alapján akarja kisilabizálni…). Bizonyos tanulságokat annyira kidomborítanak, hogy bármelyik minimális mennyiségű agysejttel megáldott óvodaszökevény keresztbe fogja köpni a vásznat (nem, a gyerekek nem hülyék, nem kell a szájukba rágni a dolgokat), míg mások teljesen elvesznek a történetben.
Viszont az egész dolog annyira ARANYOS…. A medvék tök viccesek (de tényleg), René Aubry zenéje makulátlanul illeszkedik a képekhez, és megment egy csomó olyan jelenetet, ahol a sztori botladozik. Az egész dolognak van egy nehezen megfogható „jó” hangulata (pedig hát helyenként élve megeszik a medvéket a mindenféle szörnyetegek, meg ilyesmi…).
Az igazán nagy kérdés az, hogy mit fog szólni ehhez az egészhez a célközönség. Nagyon kicsiknek nem való (ld. medveevő szörnyek, követhetetlen történet, nehezen megszerethető karakterek). 18 éven felüli gyerekeknek kiváló bevezetés lehet a „tegyünk be valami vicces hülyeséget sörözéshez” néven ismert szórakoztatási kategóriához. A kettő közötti korosztálynál nem nagyon merném garantálni a sikert, de azért érdemes lehet bepróbálkozni egy unalmasabb hétvégi délutánon.
