Kurvából nem lesz szalonna… vagy mégis?
A történet alapját egy a két világháború között Magyarországon megtörtént brutális gyilkosság adja. Mária (Gryllus Dorka) és Léderer Gusztáv (Nagy Zsolt) „romantikus” találkozásuk után egy faluban keresnek menedéket, hiszen a nőnek – mint ex-prostituáltnak, a férfinak pedig – mint egykori csendőrnek, akit köröznek, nincs már jövője Budapesten. Léderer egy régi ismerőséhez szegődik munkába, s ezzel a történet egészen átlagossá is válhatna, de szerencsére nem válik. A konfliktust, nagyon profánul megfogalmazva a pénz és a szex okozza. A jómódú hentes gazda – akinek Léderer dolgozik, szemet vet Léderernére, s innentől kezdetét veszi e három lélek veszélyes játszmája.
A színészek páratlanul jól játszanak, s tisztelet jár Hegedűs D. Gézának, aki a szerep miatt képes volt minimum húsz kilót hízni. Ő alakítja a zsíros-vagyonú hentes gazdát: Kodelka Ferencet. Igazi Döbrögit formál és valahogy emiatt (is), filmnézés közben elgondolkozhatunk rajta, hogy ez most egy fekete komédia-e? Nem az. Roppant hatásos filmről van szó, semmilyen túlzás vagy finomítás nem jellemzi, teljességgel valódi. Három elveszett személyiség küzd önmagával és egymással, önmagáért és a másikért… na persze az is lehet, hogy csak a pénzért. Szász János filmjei azért nagyon jók, mert mindig hagynak valamilyen nyomot a nézőben. Talán úgy lehetne ezt a legjobban megfogalmazni, hogy utóhatását tekintve mindig lezáratlanul lezárt alkotásokkal ajándékozza meg a közönséget.
Mint tudjuk a művészetnek minden formája az igazságra törekszik. A Szász-filmek esetében is ilyesmiről lehet szó – jelen esetben megmutatja az élet kegyetlen valóságát: azt, hogy a pénz és a kapzsiság milyen gyomorforgató tud lenni. A rendezőnek egyedi érzéke van ahhoz, hogy szereplőit mindig meztelen valóságukban mutassa be, s közben a nézőre bízza az értékítélet szabad jogát. A durva jeleneteket egyébként ügyesen kompenzálja, hogy a film nagy része fekete-fehér. Vannak részek, amiket színesen nem biztos, hogy minden néző gyomra bevett volna. Az erotikus részeknek is külön jót tett a színtelenség, hiszen ezzel egyfajta érzések nélküli nemiséget sejtetett.
A film egyetlen gyenge pontja talán az, hogy amíg az eleje és a vége nagyon izmosra sikerült, addig a köztes részek néha kicsit lelassulnak és eltompulnak. Azt viszont mindenképpen jóleső érzés volt felfedezni, hogy jellegzetes magyar vonások jellemzik: nem csak a történet valóságossága, képi világa vagy éppen a pálinka mennyisége erősítik ezt az érzést, hanem például a zárójelenetben eltáncolt rövid etűd is, melyet a – szintén magyar – több mint száz éves múlttal rendelkező Orkesztika Iskola képviselői koreografáltak.
