Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és egy ideje már fellelhető a munkáiban az, hogy a chilei múlttal és jelennel szeretne szembenézni. Természetesen mindezt kisebb amerikai kitérővel, hiszen a Jackie és a Spencer rendezőjeként vált világszerte ismertté.
Mai filmünkben a grófban Larraín megkísérli a szembenézést a véreskezű diktátor Auguste Pinochet örökségével. A történet szerint Pinochet (Jaime Vadell) egy 250 éves vámpír, aki a francia forradalom alatt ismerte fel valódi énjét, azóta pedig a világot járja. Olyan hely után kutatott, ahol könnyűszerrel megszerezheti a hatalmat és így kötött ki Chilében. Mikor megvádolták és kilátásba került, hogy börtönbe is kerülhet, eljátszotta a saját halálát. Mostanság pedig azzal a gondolattal játszadozik, hogy valóban meghaljon. Viszont vannak olyanok a környezetében, akik ezt nem hagynák. Hiszen az öt gyereke az elrejtett örökségre vágyik, míg a felesége (Gloria Münchmeyer) arra, hogy végre átváltoztassa és örökké élhessen. Mind ebbe a kavalkádba érkezik meg egy vámpírvadász apáca (Paula Luchsinger), aki ezüstkaróval szolgáltatna igazságot.
Larraín munkásságában kevésbé jellemző az őrület és a humor megjelenése. A grófban viszont ezeket az eszközöket használja, hiszen ez az alkotás végülis egy horrorfilm és ebbe az egyedi rémtörténetbe a rendező belefűz szatirikus elemeket is. A film egyetlen és legnagyobb erénye, hogy megpróbálkozik szembenézni a diktátor életével és örökségével. Mind ehhez pedig a vámpír motívumot használja ráadásul a jelenbe is helyezi a történetet. Látjuk azt, hogy Pinochet, egy Chile fölött repkedő vérszomjas gyilkos, akitől mindenki retteg. Erre a filmben megjelenő brutalitás is ráerősít. Ez a szembenézés súlyt ad az alkotásnak.
Viszont legnagyobb hibája az, hogy nem tudja eldönteni igazán, hogy mi szeretne lenni egy kíméletlen kritika és szembenézés egy könyörtelen gyilkos életével, vagy egy szatíra. Szatírának nem elég erőteljes hiányzik belőle az a szemtelenség, humor és jó tempó, amitől a Sztálin Halála című alkotás olyan magas minőséget képvisel. Míg szembenézésnek nem elég mély és nem válaszol meg minden kulcsfontosságú morális kérdést. Tovább rontja az összképet, hogy egy kifejezetten lassú alkotásról beszélhetünk elég gyér humorral, ebből pedig az következik, hogy könnyen monotonná válik. A már említett vámpír motívum vérprofi felhasználása és az utolsó 40 percben kibontott meghökkentő csavar az, ami kihúzza a filmet a teljes középszerűségből mocsarából.
