csütörtök, március 28, 2024

Trending

Hasonlóak

84 nyara (Summer of 84 – 2018) [Kritika]

A 80-as évek hangulatát megidéző filmek és zenei irányzatok igazi reneszánszukat élik manapság. Elég csak a Stranger Things című sorozat, vagy a tavaly bemutatott Stephen King adaptáció, az AZ sikerére gondolnunk. És az előbb említett alkotások táborát erősíti most már a 84 nyara című mozi is, ami az RKSS névre hallgató rendező trió második egész estés filmje, a nálunk sajnos kevésbé ismert, 2015-ös Turbo Kid után.

A 84 nyara egy Davey Armstrong nevű tinédzser fiúról szól, aki az összeesküvés elméletek nagy rajongója. A 15 éves Davey, az egyik nap arra lesz figyelmes, hogy a szomszédjában élő rendőrtisztnek talán köze lehet a környékbeli gyerekek rejtélyes eltűnéséhez. Kezdetben nem csak a fiú szülei, de három legjobb barátja is kételkedve fogadja azt a feltételezést, hogy a kertváros megbecsült tagja valójában egy sorozatgyilkos. Később a fiúnak aztán sikerül meggyőznie barátait arról, hogy kezdjenek el nyomozni a férfi után. Ahogy pedig egyre mélyebbre merülnek a nyomozásban, úgy kerülnek egyre nagyobb veszélybe.

Az országban valószínűleg egyedül vagyok, aki már akkor várta ezt a filmet, amikor még az elkészültéről sem lehetett hallani. Ennek legfőbb oka az volt, hogy François Simard, Anouk Whissell és Yoann-Karl Whissell hármasának első nagyjátékfilmje, a Turbo Kid annyira elvarázsolt, a 80-as évek poszt-apokaliptikus filmjeinek hangulatának megidézésével, hogy ha egy köldöknézegetős művész filmmel jelentkeztek volna én arra is pont annyira rá lettem volna pörögve, mint a 84 nyarára. Legnagyobb szerencsénkre azonban a 84 nyara közel sem nem egy köldöknézegetős művészfilm, hanem egy ízig-vérig a 80-as évek alkotásai előtt tisztelgő thriller-horror keverék lett.

A film erősségét pedig pont ez a nosztalgikus hangulat adja. Mert az alaptörténet nem épp a legeredetibb. Nagyban merít Hitchcock, Hátsó ablak című klasszikusából és a Shia LaBeouf főszereplésével készült, 2007-es Disturbia-ból is. A gyerek főszereplőkkel pedig egyértelműen a már fentebb is említett Stranger Things és az AZ sikerét szerették volna meglovagolni a készítők. Ennek ellenére mégsem tűnik koppintásnak a film és önálló alkotásként is képes megállnia a helyét. Ebben pedig fontos szerepet játszott a karrierjük elején járó – de ennek ellenére határozott elképzeléssel rendelkező – direktorok biztos kezű rendezése, a fiatal színészek meggyőző alakítása, valamint a Le Matos nevű synthwave formáció hol fülbemászó, hol pedig baljós hangulatot keltő filmzenéje.

Pozitívumként mindenképpen szeretném még kiemelni a főszereplő Davey-t játszó Graham Verchere és a legjobb barátját alakító Caleb Emery játékát, akik tulajdonképpen a hátukon vitték az alkotást, igaz a forgatókönyv rajtuk kívül nem sok mindenkinek adott esélyt arra, hogy igazán megmutathassa magát. Talán még a szomszédban élő rendőrtisztet életre keltő Rich Sommer érdemel említést, akinek tenyérbemászóan nyájas alakításával még engem is sikerült elbizonytalanítania afelől, hogy most valóban ő-e a gyilkos. Az imént említett színészek játéka mellett, muszáj szót ejtenem a film utolsó harmadáról is, ami olyan szinten odavágott, hogy arról még álmodni sem mertem. Kifejezetten örültem, hogy a kissé lassú felvezetés után a befejezésre felpörögtek az események. Itt már egy-két igazán ijesztő jelenetet is sikerült összehoznia a készítőknek, a lenyíló padlás ajtós jelenettől pedig konkrétan a hideg rázott. A legnagyobb dicséret azonban egyértelműen a meglepően tökös és bevállalós lezárást illeti. Erről nem szeretnék bővebben szót ejteni, mert spoileres lenne, de elöljáróban annyit, hogy nem lesz teljes happy end a film vége és igazi feloldozás sincs.

Azonban a 84 nyara sem tökéletes film, így néhány apróbb hiba is becsúszott a rengeteg pozitívum mellé. A legnagyobb számomra egyértelműen az volt, hogy a legtöbb szereplővel nem igazán tudott mit kezdeni a film. Azzal még semmi bajom nem is volt, hogy a négy főszereplő srác a legklisésebb, 80-as évekbeli karakterek alapján lettek megírva, mert van itt kalandra vágyó főszereplő, duci barát, aki a viccek tárgyának nagy részét képzi, lázadó rocker, rossz családi háttérrel és persze egy vérbeli kocka is. De mondom ez összességében még nem is lenne probléma, hiszen egy olyan kor előtt akar ezzel tisztelegni, ahol ezek a figurák szinte minden filmben előfordultak, a baj ott kezdődik, hogy némelyikőjük hátterével csak nagyon felületesen foglalkozik a 84 nyara, akkor is szinte mindenféle indok nélkül, csak azért, hogy letudhassák a kötelező köröket és kitöltsék a 105 perce játékidőt. A másik negatívum pedig pontosan ebből adódik, mert a film habár nagyon hangulatos és ez a képernyő elé szegezi a nézőt, mégis úgy éreztem, hogy a felvezetés nagyon lassú volt, aztán mire felpörögtek az események már véget is ért.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés55 Votes
61
84 nyara
Összességében
A 84 nyara valószínűleg sosem lesz akkora klasszikus, mint azok az alkotások, mint amik előtt tiszteleg, de a műfaj és a 80-as évek szerelmeseinek kifejezetten ajánlott, sőt kötelező nézni való. De a megtekintés után ne csodálkozzatok, ha mindenkiben egy lehetséges sorozatgyilkost fogtok látni.
Pozitívumok
Hihetetlenül erős atmoszférával bír
A Le Matos hibátlan filmzenéje
A befejezés igazán bevállalós és tökös...
Negatívumok
...ami nem biztos, hogy mindeki tetszését elnyeri majd
Néhol túlságosan is lassan építkezik
84
Értékelés
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/