hétfő, október 14, 2024

Trending

Hasonlóak

Képregényajánló: Ha/Ver – Első könyv

Ha/Ver, vagy eredeti nevén Kick-Ass karaktere valószínűleg egyaránt ismerősen cseng a képregény és filmkedvelő közönség számára is, hiszen Mark Millar és John Romita Jr. közös képregénysorozatából az angol fenegyerek Matthew Vaughn 2010-ben már készített egy sikeres adaptációt, amit 2013-ban egy kevésbé sikeres folytatás követett. Azonban az alapjául szolgáló képregények első két kötete (továbbiak előkészületben) most először jelent meg magyarul, amit a Szukits Internetes Könyvkiadónak köszönhetően magunk is bevizsgálhattunk.



A nem mindennapi képregény középpontjában a 16 éves Dave Lizewski áll, aki az átlag tinik unalmas életét éli. Képregényeket olvas, filmekről diskurál kevés barátjával és mindeközben a tanáráról és iskolatársáról egyszerre fantáziál. Aztán az egyik nap, az a “remek” ötlete támad, hogy tesz valamit a jó ügy érdekében és búvárruhát húz, hogy leszámoljon a városában tevékenykedő gyanús személyekkel. Csakhogy az élet nem olyan, mint egy képregény és Dave hamar rájön, hogy az ütések valóban fájnak, a sebek pedig nem gyógyulnak olyan gyorsan, mint Rozsomáké. Azonban a fiú nem adja fel és hamar szembe kerül a maffia vezér, John Genovese-val, és közben egyre több önjelölt igazságosztó tűnik fel a színen…

Magyarországon is egyre nagyobb kultusza kezd lenni a képregényeknek és a szuperhősöknek. És már azon sem lepődnék meg, ha valakinek elege lenne az isteni erővel megáldott igazságszolgáltatókból, akik végül mindig sikeresen, egy karcolás nélkül ússzák meg a világ megmentését. Ha te is ilyen személy vagy, akkor a Ha/Ver-t egészen biztos, hogy IMÁDNI fogod. Az ugyanis szakít a jól bevált szuperhős formulával, mert középpontjába olyan karaktereket helyez, amilyenek akár TE is lehetnél. Ahogy az egyik fejezetben meg is említik, itt nincs radioaktív pók és nincs az égből lehulló félisten sem, ami viszont van az a kőkemény valóság, vagyis, ha megpróbálsz megmenteni valakit, akkor csúnyán megszívhatod.

És a Ha/Ver pontosan emiatt lesz nagyon egyedi és nagyon szerethető. Mert az olvasó képes beleélni magát a szereplők helyzetébe és ezáltal képes szimpatizálni velük. A hét fejezetből álló első könyv másik nagy erénye, hogy filmes, képregényes és popkultúrális utalásaival minden geek igényét egészen biztosan maradéktalanul képes kielégíteni. Ami miatt viszont mégsem ajánlott mindenki számára a Ha/Ver, az a meglehetősen explicit tálalás. Az hagyján, hogy nyomdafestéket nem tűrő nyelvezete van, de kendőzetlenül tár a szemünk elé szexuális aktusokat és vagy egy tucat vérben tocsogó kivégzésnek (végtag levágás, fej levágás, autóval összepréselés) lehetünk szemtanúi. És ez BAROMIRA jól áll neki és véleményem szerint emiatt (is) tud egyedi lenni a hengvétele, de azt is el kell ismernem, hogy a kevésbé edzett gyomrú olvasóknak ez néha sok lehet. A kötetet egyébként azok számára is ajánlatos beszerezni, akik már rongyosra nézték a mozgóképes változatot, ugyanis Vaughn-ék sok változtatás eszközöltek az írott/rajzolt materiához képest. Sőt, néhány karakter motivációja és cselekedete is homlokegyenest különbözik a két verzióban.


Ha/Ver - Első kötet
Összességében
A Ha/Ver egy igazán különleges, földhözragadt és cseppet sem finomkodó képregény, ami igazi felüdülést nyújthat azok számára, akik már belefáradtak az isteni erővel megáldott hősök kalandjaiba.
Pozitívumok
Egyedi történet és tálalás mód
Tele van filmes, képregényes és popkulturális utalásokkal
Semmilyen téren sem finomkodik...
Negatívumok
... és ez sokaknál kiverheti a biztosítékot
90
Értékelés
A kiadványt itt vásárolhatod meg
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/