Nagyban befolyásolja egy adott franchise-hoz való viszonyomat, hogy mennyire volt meghatározó része a gyerekkoromnak. Jelen esetben a 20th Century Fox által készített X-Men széria körülbelül velem egyidős, szóval én is beletartozom abba a generációba, akiknek meghatározta a gyerekkorát Hugh Jackman Rozsomákja, Ian McKellen Magnetója, vagy Patrick Stewart Xavier professzorja. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy az X-Men filmek voltak az első hulláma annak a képregényfilm dömpingnek, ami a mai napig meghatározza a 21. század mozi világát. De be kell vallanom, hogy az érzéseim ezzel a szériával kimondottan vegyesek. Vannak, amik egyáltalán nem tudtak érzelmileg megfogni (az eredeti X-Men trilógia), és vannak amiket a maga műfaján belül kedvelek (Az elsők, Az eljövendő múlt napjai, Deadpool), úgyhogy összességében inkább csak tisztelni tudom, mintsem valóban szeretni ezt a szériát. Kivételt képez ez alól a Logan, amit nem csak a széria legjobb darabjának tartok, de egyben a legjobb Marvel alapanyagból készült képregényfilmnek is. Igen, még például a Bosszúállóknál is jobbnak tartom Hugh Jackman karakterének hattyúdalát. De most beszéljünk a széria legújabb darabjáról a Sötét Főnixről, ami elméletileg a sorozat záróakkordja lenne.
Az előérzeteim bevallom őszintén nem voltak túl pozitívak. A film bemutatóját, már rég óta halogatták (ami soha nem jelent jót), a külföldi kritikusok sem voltak odáig a végeredményért, ehhez pedig hozzá társult az is, hogy én a magam részéről a Logannel lezártam ezt a franchise-t és nem éreztem szükségét, egy újabb felvonásnak. De mégis itt vagyok szóval, minden előítéletemet félre dobva probálok beszámolni arról, hogy milyen film is szerintem a Sötét Főnix. Első sorban szerintem annyit ki lehet jelenteni, hogy a negatív visszhanggal ellentétben egyáltalán nem nézhetetlen. Ugyanakkor nem tudok hatalmas érveket felhozni amellett, hogy miért is érdemes megnézni. Mert szerintem ezzel a filmmel a legnagyobb probléma az, hogy egy tipikus képregényfilm, annak minden sablonjával együtt. Ha láttál már, akár Marvel, akár DC berkein belül egy kevésbé emlékezetes szuperhősfilmet, akkor nagyjából ezt a filmet is láttad már. Akár listát is lehetne írni előtte és szép sorban kipipálni a felbukkanó sablonokat. Például: Főhősünk nem tudja kontrollálni az erejét? Pipa! A fő gonoszok ki akarják pusztítani az emberi fajt? Pipa! A bölcs mentor próbálja egyengetni hősünk útját? Pipa! Szerelmi szál? Pipa! Városon belüli akció szekvencia? Pipa! A listát pedig a végtelenségig lehetne folytatni, nincs olyan dolog, amit ne láttunk volna már mondjuk egy Supermanben, egy Marvel Kapitányban vagy, akár egy Hellboyban. Ettől az egész egy egyszerű, téttelen látványmozi lett, amivel nem is lenne probléma, ha a filmnek emellette lenne stílusa, amivel az alkotók kompenzálni tudnak. Na a Sötét Főnix nem rendelkezik ilyennel.
A rendezés egyszerűen unalmas, a párbeszédek önismétlőek, az akciók pedig (a végét leszámítva) egyáltalán nem szórakoztatóak, sőt szerintem bántóan amatőrek. Bár az előbb is elmondtam, hogy nem vagyok az X-Men filmek nagy rajongója, de mindig is értékeltem bennük azt, hogy próbáltak egyfajta többlet tartalmat belevinni a történetbe, a mutánsok és emberek közti kapcsolattal. Ez itt is megjelenik, de olyan gyorsan jelentéktelenné válik, mint homokot vinni a Szaharába. Az alkotók látványosan nem tudtak vele mit kezdeni, pedig a rendező/író Simon Kinberg, már rég óta dolgozott X-Men filmeken, mint producer, de ennek ellenére sem sikerült élettel megtöltenie ezt az egészet. Nincs meg benne a katarzis, nincsenek meg benne a csúcspontok, így az egész film egy huszad rangú TV epizód minőségét képviseli, miközben pedig ez lenne elvileg a lezárása egy 19 éve tartó szériának. És ez az unalmas, kihasználatlan megvalósítás néhány karakterekre is hatványozottan igaz.
Magneto, aki számomra mindig is a filmek abszolút csúcspontja volt, köszönhetően a kidolgozott hátterének és Michael Fassbender remek alakításának, itt csak annyi szerepet kap, mint a legjelentéktelenebb X-Men tagok. Fassbender még mindig jól alakít, de a karakteréből eltűnt a motiváció, szerepe nagyon nincs a történetben és látszik, hogy csak azért rakták be, mert közönségkedvenc. X-Professzor köré pedig már lehetne egy ivójátékot is szervezni, hogy mennyiszer mondja ki azÉn csak jó akartam!” mondatot. Ennyi a karaktere és ez nagyon méltatlan, még úgy is, ha James McAvoy próbálja menteni a menthetőt. Jessica Chastain pedig épp annyira volt emlékezetes, hogy ha nem nézném írás közben az IMDb-t már el is felejtettem volna, hogy benne volt a filmben.
Na, de ha már a karaktereknél tartunk, akkor térjünk rá a főszereplő Jean Grey-re és az őt alakító Sophie Turner-re. A szerepe ebben az egész univerzumban, egyáltalán nem lenne rossz. Megvolt benne a potenciál, hogy egy se nem jó, se nem gonosz karaktert vezessenek fel. Na, ebből annyit látunk, hogy mikor szomorú, akkor nagyon sír, ha pedig ideges, akkor mindenkit “elfúj” maga körül. Megint csak egy olyan potenciált hagytak ki a készítők, amitől a film, ha nem is lett volna jobb, de lett volna benne minimum egy emlékezetes pont. És, ha ez még nem lenne elég, akkor Sophie Turner itt bizonyította be számomra, hogy nem jó színésznő. Bár igaz a Trónok harcában egy kidolgozottabb karaktert kapott, amivel könnyű emlékezeteset alakítani, de itt nagyon érződik, hogy nem a tehetsége miatt adták neki a szerepet, hanem mert népszerű a fiatalok körében. Szóval a sorozat színészek, még mindig nem tudnak kiteljesedni a mozivásznon. Ez olyan bebetonozott tény marad, mint az, hogy nem készülhetnek jó videojáték adaptáció.
Mindent egybevetve, bár eléggé, úgy tűnik, mintha utáltam volna ezt a filmet, pedig nem erről van szó. Egyszerűen csak már nehezen tudom felidézni a pillanatait. Mert sajnos ez egy olyan alkotás, amit az ember megnéz, majd holnapra már el is felejt. Ezekről a legnehezebb írni, mert nem egy vállalhatatlanul rossz filmről van szó (ala Hellboy), de azt sem tudom mondani, hogy mindenképp érdemes megnézni. Lezáráshoz édes kevés, ezt bátran ki tudom jelenteni. Teljes mértékben kihagyható.
