KezdőlapFilmElőzetesekMagas fordulatszámon pörög a Halálos iramban 9 első előzetese!

Magas fordulatszámon pörög a Halálos iramban 9 első előzetese!

-

A hét elején már kaptunk egy egyperces ízelítőt a Halálos iramban franchise kilencedik részéből, ami akkor még nem sokat mutatott. Ma azonban egy nagyszabású koncert keretén belül – amin többek között olyan előadók léptek fel, mint Wiz Khalifa, Charlie Puth, Ozuna és Ludacris – debütált az első teljes értékű előzetes is, amiben a család fontosságának kiemelése mellett jó néhány látványos akció jelenetnek és dögös autósüldözésnek lehettünk szem és fültanúi. Emellett pedig az eddig hétpecsétes titokként kezelt sztoriról is többet tudhattunk meg.

A rendezői székben ezúttal a Halálos iramban veteránnak mondható Justin Lin foglalt helyet, aki korábban a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik epizódokat is vezényelte. A főbb szerepekben továbbra is Vin Diesel, Michelle Rodriguez, Jordana Brewster, Tyrese Gibson és Ludacris lesznek láthatók, olyan új nevekkel kiegészülve, mint a pankrátorból lett színész John Cena, Michael Rooker, Cardi B, Helen Mirren és Charlize Theron.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

KI NE HAGYD!

Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése (2022)

Újabb izgalmas hírrel jelentkezett a március 8-án startoló HBO Max szolgáltatás, ezúttal a kosárlabda szerelmeseinek örömére. A színes és szórakoztató drámasorozat a Los Angeles Lakersnek...