Az első részhez hasonlóan a Nyúl Péter 2 előzetese is egy cuki családi filmet sejtet

A Nyúl Péter névre keresztelt családi mozi a 2018-as év egyik meglepetés sikere volt. Amerikában ugyanis 115 millió dollárt keresett, és Angliában is különösen népszerű volt, hiszen 4 héten keresztül vezette az ottani bevételi listát és összesen 55 milliót keresett az országban. Világszinten pedig nem kevesebb, mint 325 milliós bevételre tett szert, így egyáltalán nem volt meglepetés, amikor a gyártó stúdió bejelentette, hogy gőzerővel készül a folytatás. Amihez a mai napon meg is érkezett az első kedvcsináló, ami alapján a Nyúl Péter 2 ugyanazt a minőségi családi szórakozást fogja nyújtani, mint elődje. A stáb összetétele is változatlan, így viszontláthatjuk majd Domhnall Gleeson-t és Rose Byrne-t is, szinkronhangokként pedig visszatér Margot Robbie, Elizabeth Debicki , valamint James Corden is.

Nyúl Péter ezúttal olyan kalamajkába keveredik, melyből csak barátai segítségével tud kikászálódni.

Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...