2011-ben még, mindenki szkeptikusan állt, a Majmok bolygója franchise felélesztéséhez. A Rupert Wyatt által rendezett, Lázadás alcímet viselő első rész, végül az év egyik nagy meglepetése lett, amit a kritikusok és a nézők is egyaránt imádtak. A nem várt sikert követőn, a stúdió természetesen azonnal belefogott a folytatás előkészületeibe. A folytatás – ami ezúttal a Forradalom alcímet kapta – azonban már másik direktorral az élen készült, miután Rupert Wyatt kiszállt mondván túl gyors neki a Fox által diktált tempó. Wyatt kilépését követően mindenki elkezdett aggódni a folytatás miatt. Szerencsére az igen tehetséges Matt Reeves (Cloverfield, Engedj be!) kezébe került az újraindított Majmok bolygója franchise, aki a 2014-es Forrdalommal az előző rész sikerét is túl tudta szárnyalni. Újabb három év elteltével pedig megérkezett a trilógia záródarabja, a Háború is.
A majmok bolygója: Háború két évvel az előző rész eseményei után veszi fel a fonalat. A Koba bosszúja miatt kitört forradalom után, Cézár és kompániája elbujdokol az erdő legmélyére. Csakhogy, itt sincsenek teljes biztonságban, az Ezredes néven ismert, könyörtelen vezértől és annak hadseregétől. Egyetlen esélyüket a túlésre egy messzi búvóhely jelenti, ahol nyoma sincs az embernek, de még mielőtt Cézárék megkísérelnék a költözést, az Ezredes és csapata rajtuk ütnek és rengeteg majommal végeznek. A mészárlás másnapján a törzs megmaradt tagjai útnak indulnak, hogy új és biztonságos otthonra leljenek, távol az emberektől. Cézár viszont nem tart velük és néhány hű társával elindul, hogy bosszút álljon az Ezredesen és végleg befejezze ezt az értelmetlen háborút.
Erre a filmre nem voltam lelkileg felkészülve. Tudtam, vagyis inkább sejtettem, hogy a rebootolt Majmok bolygója trilógia befejező epizódja keményebb és érzelmesebb lesz, mint az eddigiek, de ilyen szintű és számú megrázó képsorra nem számítottam még legvadabb álmaimban sem. Ezzel pedig a film teljesen szembe megy a hollywoodi blockbusterek egyik legnagyobb sablonjával, miszerint minden jó karakter túlél, míg a rosszak meghalnak. A majmok bolygója: Háború ezen a téren teljességgel kiszámíthatatlan és néhol megdöbbentően sokkoló húzásokkal él. Az egyik jelenetben megszerettetnek velünk egy szereplőt, akit negyed óra múlva lelőve, megcsonkítva vagy megkínozva látunk viszont, és az igazi tortúra ekkor még el sem kezdődött. A film második felében Cézár egy koncentrációs táborhoz hasonló helyre kerül, ahol az Ezredes étlen-szomjan dolgoztatja a majmokat. Az itt játszó jelenetek közül több is garantáltan a nézők retinájába fog égni. Lehet, hogy ezek alapján sokaknak az jön le, hogy a Háború nem jó film, pedig épp ellenkezőleg, emiatt a komor hangulat miatt tud az átlag látványfilmek fölé emelkedni. A játékidő felénél ellenben megszaporodnak az üresjáratok és némiképp le is ül a cselekmény.
A látványra viszont ezúttal sem lehet panaszunk. A majmok megjelenése filmről filmre tökéletesedett, mára pedig eljutottak arra szintre, hogy megszólalásig hasonlítanak a természetben előforduló példányokhoz. A 3D azonban, mint az esetek többségében teljesen felesleges plusz, a jelenetek nagy része sötétben játszódik, ezért nem is tud igazán érvényesülni a térhatás. A számítógépes technikával megalkotott szereplők mindegyike külön, egymástól jól elhatárolható személyiséggel bír, hála a kiváló szereplőgárdának. Közülük is a legnagyobb dícséret – ezúttal is – a Cézárt alakító Andy Serkis-t illeti, aki érzelmek széles skáláját vonultatja fel a film két és fél órás játékideje alatt. Tudom, hogy az Akadémia ódzkodik még a gondolattól, hogy egy CGI karakter megformálásáért Oscar-díjra jelöljön egy színészt, de nagyon remélem, hogy ez most változni fog, mert Serkis megérdemelné, látszik rajta, hogy szívét-lelkét és tudásának legjavát beleadta ebbe a szerepbe.
