Az egyenlőtlenség eltörölhetetlen tulajdonsága a világ jelenlegi társadalmi berendezkedésének. Földrajzi, történelmi és gazdasági tényezők együttesen járultak hozzá az osztályok kialakulásához, amelyek között országonként változik az átjárhatóság mértéke – már ha egyáltalán van. Jómódúnak születni mindig privilégiumokkal és könnyebb léttel jár, míg a szegényebb kasztok sokszor a létezés peremén próbálnak valahogy életben maradni. A Kafarnaum – A remény útja egy nyomorban élő kisfiú történetét meséli el, aki fellázad sorsa ellen, és mindent megtesz azért, hogy kitörjön.
A film Zain, egy mélyszegénységben élő libanoni fiatal fiú történetét meséli el, aki testvéreivel és szüleivel él egy aprócska lakásban. Életük a napról napra történő túlélésről szól: próbálnak ételt, ruhákat és pénzt szerezni valahogy, miközben a társadalom peremén tengetik létüket. A szociális háló rájuk egyáltalán nem vonatkozik, az újabb gyereknemzés pedig csak tovább növeli a nyomort és nincstelenséget. Zain azonban próbálja gyerek lenni ezekben a nehéz időkben, és megtalálni a szépet ebben a létezésben. Nagy szereti húgát, a 11 év körüli Sahart, akit egy nap feleségül adnak a annak a jóval idősebb férfinak, akinek a lakásában él a család. Zain ekkor határoz úgy, hogy fellázad sorsa ellen, és nekivág a nagyvilágnak.
A Kafarnaum – A remény útja főként a fiún keresztül mutatja be, hogy milyen az élet a nincstelenségben. Ezeknek az embereknek nincsenek hivatalos papírjaik, nem terjed ki rájuk semmilyen szolgáltatás, így nem járnak iskolába, és orvoshoz sem. Gyűjtögetnek és guberálnak az utcákon, hogy találjanak valamit, amit pénzzé tehetnek, vagy bádoglemez tákolmányukat toldozzák-foltozzák. Zain a történet során megismerkedik egy afrikai illegális bevándorlónővel, Rahillal, aki beszédre még képtelen kisfiát próbálja életben és titokban tartani. Rahil befogadja a főhőst, ami egy nagyon érdekes dinamikát ad a filmnek, és a vagyontalanok viszontagságai mellett arra is kitér, hogy milyen veszélyekkel és kiszolgátatottsággal jár az ilyen jellegű bevándorlás.
Nadine Labaki filmjei nagy együttérzéssel ragadja meg témáját, és empatikusan, de kellően kritikusan szemlélteti ezt a világot. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a gyermekek veszélyeztetése mennyire káros egy társadalom számára, és azt is, hogy ugyan óriási mértékű ezen személyek kizsákmányolása, a zord sors mégis képes őszinte barátságokat és törődő kapcsolatokat kovácsolni. Ugyan az abortusz nem hangzik el a filmben, erősen támogatja a születésszabályozást mint módot egyrészt a jövő újszülöttei megóvására, másrészt a családok terheinek enyhítésére.
Ugyan minden szereplő – néhol már rémisztő – hitelességgel és természetességgel játszik, de Zain alakítása igazán kiemelkedő, akit – az egyébként szíriai menekült – Zain Al Rafeea alakít. Az értelem állandóan jelen van tekintetében, és fenomenális odaadással közvetíti egy olyan fiatal lelkivilágát, aki nem hajlandó elfogadni azokat a lapokat, amelyeket az élet osztott neki. Leleményes, intelligens és jószívű, és minden erényét próbára teszik azok az akadályok, amelyekkel szembesül. Lelkiismeretével viaskodva küzd az életben maradásért, és mindent meg akar tenni szeretteiért – az ifjú színész pedig tökéletes választás volt erre. A megható narratívának alappillére a város is, ahol élnek, a rendező pedig kellő odaadással és alapossággal enged betekintést a helyszínben. Egy sokak számára ismeretlen világ tárul így elénk, amely egy ördögi kör részeként tartja fenn állandóan önmagát.
A Kafarnaum – A remény útja egy igazán különleges alkotás, amely nagyon érett, komoly és fontos témákat közvetít mérhetetlen empátiával. Erőssége a már említett kritikussága azon rendszerekkel és társadalmakkal szemben, amelyek miatt létrejön a nyomor, és amelyek a kizsákmányolást és egyenlőtlenséget újratermelik. Története ugyan kissé melodramatikussá és meseszerűvé válik a végére, ami valamennyire tompítja élét, de ettől függetlenül egy fantasztikus műalkotás, amely időzítése nem is lehetett volna jobb.
