csütörtök, március 28, 2024

Shaun, a bárány és a farmonkívüli (A Shaun the Sheep Movie: Farmageddon – 2019) [Kritika]

Üdvözlet újra Moszatvégen, a békés farm helyszínén, ahonnan mindig garantált jókedvvel és mosollyal távozunk! Nick Park, a Csibefutam, és a Wallace és Gromit megálmodójának bárányai már másodszorra furakszanak nagyvászonra, köszönhetően elődje pozitív kritikai visszajelzéseinek. Az igényes stop-motion technika készítői mindmáig ámulatba tudják ejteni a közönséget, az Aardman Animations stúdióról pedig bátran jelenthetjük ki, hogy eme filmkészítési mód legjobbja.


Imádott állatkáink az előző részhez képest, minimális reflektálással, de annál nagyobb lendülettel vetik bele magukat az erdő sűrűjébe, ugyanis Lu-La, a rejtélyes, de barátságos földönkívüli egy véletlen mellényúlásnak köszönhetően a földre pottyan csészealjával. Gyermeteg megnyilvánulásait mi sem bizonyítja jobban, hogy rögtön a szomszéd pizzéria futárának szállítmányát veszi célba. Így ismerkedik meg a farmi élettel az idegen. De az ismerkedés most csak másodlagos, mert legfontosabb célja természetesen a hazajutás. Shaun, Blitzer és a farmlakók eleinte nem értik az élőlény különös mivoltát, de később elhatározzák, hogy segítséget nyújtanak a fura kis lénynek.

A „bárány széria” második felvonása nagyjából ugyanazt nyújtja, mint elődje. Vagyis egy kacagásban és vidámságban gazdag másfél órás kikapcsolódást, melyben megismerhetjük a „zu-zu” kifejezést és az űrkutatók titokzatos főhadiszállását is. Tulajdonképpen egy hangos néma filmről van most szó, melyben főhős állatkáinkat annak ellenére is megtudjuk érteni, hogy meg sem szólalnak igazán. Az igényes kidolgozottsággal a látványvilág is egy szintet ugrott, az atmoszférát megalapozó élettel teli filmzene pedig feltette az i-re azt a bizonyos pontot. Forgatókönyv és rendezés szempontjából sem lehet panasz, az új karakterek emlékezetes egyéniségekként vannak ábrázolva, közülük is kiemelkedik a nyomozást vezető, sanyarú hátterű ügynök asszony. Emellett számtalan rejtett utalással és szimbólum rendszerrel kooperál a film. Visszaköszön többek között a 2001: Űrodüsszeia és a filmtörténelem űrlényes klasszikusainak hatása is, úgy, mint például a Harmadik típusú találkozások vagy az E.T.. Helyenként a hirtelen érkező betétdalok kötelező járatása hathat egyes jeleneteknél nyugtalanítóan, de a Toy Story óta már ezekkel is megbarátkoztunk. Porontyokkal egy hétvégéi családi mozizáshoz tökéletes kikapcsolódás!

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés4 Votes
75
Shaun, a bárány és a farmonkívüli
Összességében
A Shaun, a bárány és a farmonkívüli tökéletes folytatás lett. Családi mozi délutánokhoz pedig egyenesen kötelező néznivaló. Könnyed és barátságos hangulata a film másfél órája alatt végig mosolyt képes csalni nézői arcára.
Pozitívumok
Olyan ragyogóan vidám, mint elődje
Új és barátságos szereplők
A stop-motion technika bravúros alkalmazása
Negatívumok
Helyenként erőltetett betétdalok
70
Értékelés

Friss

Feltámasztási kísérlet – A törvény nevében 4.évad (True Detective Season 4, HBO Max -2024) kritika

A törvény nevében sorozat 2014-ben indult és Nic Pizolatto showrunner rögtön egy olyan évadot...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...
Barta Máté
Barta Máté
Zenész családban nevelkedett, fiatal filmes ipseként bátorkodom a kultúrát napi rendszerességgel fogyasztani és kritizálni. Bámulatos, mennyi érzést, értéket és gondolatot képes ébreszteni akár egy 3 perces zeneszám vagy egy 10 részes sorozat bármilyen évadja. A művészet jelentése számomra látni a látatlant és érezni az érezhetetlent.

Hasonlóak

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...