A stand-up komikusként debütáló Hartot eddig többnyire olyan vígjátékokban láthattuk, mint a Bérhaverok, a Pofázunk és végünk, vagy az egyik személyes kedvencem tőle, az új Jumanji-filmek. Az Életrevalók amerikai remake-jében ugyan próbálkozott a drámai szereppel, de az a film már eleve elvetélt próbálkozás volt a francia elődjével szemben, ráadásként Omar Sy szerepét átvenni amúgy sem volt hálás feladat.
A nemrég még Magyarországon forgató Hart (Borderlands – Eli Roth rendezésében) nemcsak főszereplője, hanem producere is a Fatherhoodnak, ami igaz történeten alapul: Matthew Logelin – Two kisses for Maddy című, 2011-es önéletrajzi memoárján. Logelin úgy próbálta feldolgozni felesége halálát és egyedül nevelni újszülött kislányát, hogy közben blogot írt mindennapi életükről, majd ezeket összegyűjtve bestseller könyvet adott ki.
Hart alakítja Mattet, aki boldogan, és természetesen mindennemű fogalom nélkül várja első gyermekét feleségével, Lizzel, ám egy komplikáció következtében a szülés másnapján Liz meghal. Matt pedig arra vállalkozik, amire a környezete – Liz szülei, a saját barátai és lényegében senki – nem hisz: hogy majd ő fogja egyedül felnevelni kislányukat Maddy-t, követve az utat, ahogy azt korábban Lizzel tervezték.
A történet persze ismerős is lehet, olvashattunk és láthattunk hasonlót már többször is – például Ben Affleckkel az Apja lányát (Jersey Girl, 2004), ám Hart úgy vélte, Logelin történetét érdemes vászonra vinni, és valljuk be, igaza is volt! Mert az Apaság tipikusan az a film, aminek tudjuk az elejét, a közepét és a végét, mégis hol könnyes szemmel, hol nevetve drukkolunk Mattnek, hogy túlélje a kezdeti nehézségeket, a folyamatos gyereksírást, a végeláthatatlan pelenkázást, majd a nagylányosabb problémákat.
A filmet az Egy fiúról-t (About a Boy, 2002) is jegyző Chris Weitz rendezte, aki remekül oldotta meg a drámaibb és a viccesebb jelenetek közti átmenetet, és mutatott be szívszorító és mulatságos helyzeteket egyaránt. Mindezek mellett pedig valódi problémákra is rávilágít, amivel bármelyik szülőnek meggyűlhet a baja.
Hart legerősebb jelenetei kétség kívül a viccesebbek, ahol például kifakad egy „Fiatal szülők” csoportban, hogy vajon mit kezdjen a folyamatosan bömbölő gyerekkel, vagy az állandó pelenkacserével. És talán ebből nem ártott volna több, hogy a cselekmény gördülékenyebb legyen, feszesebb tempójú. Ugyanakkor Hart teljes szívvel és lélekkel jelen van a drámai pillanatokban is, ahol például olyan dilemma elé áll, hogy vajon eleget tud-e nyújtani gyermekének, vagy inkább az anyósára kellene bíznia Maddy nevelését. És ettől talán jobban (könnyebben) elnézzük az olyan apróbb hibákat, hogy Matt barátai inkább idegesítőek és nem viccesek, az anyósa túl egysíkú, és igazából a mellékszereplők néha csak kötelező kellékek, semmint valódi szereplők. De mégis megbocsátjuk ezeket az apróbb hibákat (a hibákat), mert ennek a történetnek van lelke, amit jól esik megnézni.
Az Apaság nem is dráma, de nem is vígjáték, inkább a kettő jól sikerült egyvelege, egy olyan Kevin Hart-film, aminek van szíve.
