A Jolt nem rossz film, de nem is vonul be a filmirodalom panteonjába. Ennek oka, hogy eredetiség nem sok lakozik benne, sem a történetét, sem a képi világát tekintve. Az alkotás első pár percében óhatatlanul eszünkbe jut, hogy ez a mozi bizony pont olyan, mint a Crank – Felpörgetve, csak éppen fordítva.
Miről is van szó? A felállás nem túl bonyolult. Főhősünk, Lindy hormonális síkon viselkedészavarral küzd. Másképpen megfogalmazva, nem képes uralkodni indulatain, és bárkinek letépi a fejét, ha az illető esteleg hangosan csámcsog, vagy nem köszön a liftben. Hogy ne történjen meg ez nap mint nap, kap egy kis szerkezetet, mely még időben megcsapja árammal főhősünket, ha érzi a roham közeledtét.
És persze Lindy (Kate Beckinsale – A bőrömben) olyan helyzetbe kerül, hogy ne kelljen uralkodnia magán, sőt, kifejezetten örül ő is és a néző is, hogy nekiesik a világnak és tényleg mindenkinek letépi a fejét, akivel csak találkozik. Márpedig Lindy társasági lény, ha bosszúról van szó.
Hogy miért nem nőhet fel ez az alkotás a nagyok közé? Mert semmivel nem ad többet a szokásos „jön a főhős és mindenkit szétver” filmeknél. Van ugyan benne néhány érdekes képi megoldás, de ezt azonnal feledtetik is az olyan képtelenségek, mint a puszta kézzel felmászok egy toronyház falán és messzire dobok negyven kilósan egy száztíz kilós hústömeget – miért képzelik azt a filmkészítők, hogy némi hormonzavarral valaki hatszor erősebb lehet saját testi adottságainál?
A film azonban nem süllyed szint alá. Kate Beckinsale jól játszik, bár nincs sok dolga. Szintén elvétve rábukkanhatunk egy-két poénos jelenetre is. Néha persze felrémlik emlékeinkben Jason Statham a Crankből, és felismerjük az összes ilyen filmben kötelezően szereplő figurát is, de hát nem azért nézzük végig az ilyen mozikat, hogy filmesztétikai elemzést végezhessünk utána. Hanem azért, hogy a végén a rosszfiú megkapja, ami jár neki, a főhős meg ellovagoljon a neonfényes naplementébe.
Lindy pedig ellovagol. Meg kell még említeni, hogy a film rendezője az a Tanya Wexler, aki 2011-ben megrendezte a Hisztéria című mozit. Ezért aztán talán nem véletlen, hogy korunk polkorrekt világában egy csinos, de harcias és baromi erős nő veri péppé a csúnya-rossz férfiak tömegét. Persze ezzel semmi baj nincs. A nő szép, nőies, törékeny és vidiakemény, a fiúk pedig rosszak, kétszínűek, gonoszak, erőszakosak és van közöttük öreg és ocsmány is. Naná, hogy le kell őket verni.
Egy szó, mint száz: a film átlagos, de elég sodró. Klisés, de nem várunk mást tőle. Minden rendben van vele, elfelejtjük egy héten belül. Popcornnal, kólával elmegy.
