Az Életem értelmei drámájának középpontjában egy család integritásának megingása áll, elénk tárva a hol kevésbé eseménydús, hol folyamatos megpróbáltatásoktól tarkított mindennapok zakatolását. A szerencsétlenül fordított magyar cím könnyen összekeverhetővé teszi a Comedy Central–on időről-időre sugárzott My Wife and Kids–el, ezzel szemben az eredeti “Nos Batailles” (nyersfordításban „Küzdelmeink”) sokkal jobban visszaadja a főhős folyamatos kihívásokkal teli történetét, amit sosem egyedül, hanem családja és kollégái segítségével folytat.
Olivier keményen dolgozó munkás egy csomagküldő gyárban. Csapatvezetőként és a helyi szakszervezet tagjaként munkatársai érdekeit képviselve folyamatos küzdelemben áll a feletteseivel. Egy délután felesége váratlanul eltűnik, magára hagyva a férfit két gyermekükkel. A családi élet eddig csupán a háttérben létező támogató funkciója meginog, és a legegyszerűbb feladatok, akár a gyerekek felöltöztetése is kihívássá válik. Az egyedül maradt férfi egyéni nyomozásával próbálja felderíteni a felesége távozásához vezető okot, azonban sikertelen próbálkozásai csak további kérdéseket vetnek fel. A mű csupán sejteti, hogy a nő boldogtalan vagy beteg volt, erre a kérdésre azonban a történet lezárultával sem kapunk egyértelmű választ. Olivier és a gyerekek közötti feszültség egyre súlyosabbá válik, apjuk képtelen velük a történtekről beszélni. Elliot és Rose a látszólagos tétlenséget megelégelve, maguk indulnak anyjuk keresésére.
Guillame Senez unorthodox forgatási módszereinek köszönhetően a családi jelenetek rendkívül autentikusak, minden apró mozdulat, a mondatok között beálló csend ezt a bensőséges hangulatot erősíti. A fiatal rendező a természetes alakítás érdekében az egyes jelenetek előtt csupán a szituációt ismertette, így azok nagyrészt a színészek improvizációjára épülnek. A két szálon futó szociodráma gyengébben sikerült részét az objektív hangvételt megtörő munkahelyi jelenetek képzik. A film kezdő képein megjelenő monumentális gyárbelső, és a személytelen dolgozó tömeg az emberi élet elértéktelenedését és lecserélhetőségét hirdeti.
A kezdetben izgalmas munkás-vezető konfliktusok hamar egyoldalúvá válnak a főnökök szélsőségesen negatív ábrázolásával. Olivier fejlődéstörténete a terápiás kezeléseken, a gyermekei felé való megnyílásában tetőzik. Az újrakovácsolódott család diszharmonikus működése megszűnik, amit elköltözésük, korábbi életük hátrahagyása tesz teljessé. Senez hétköznapi hősei hibáikkal és erényeikkel együtt végtelenül emberiek, a rendező nem próbál befolyásolni, szerepét csupán a történet közvetítésére korlátozza, rábízva a nézőre, hogy maga alkosson véleményt a filmben szereplő karakterekről.
