Ismételten a végéhez ért egy Young Adult széria. Igaz, ezúttal nem egy kifejezetten nagy visszhangot keltő sorozatról van szó, mint amilyen jó pár évvel ezelőtt a Harry Potter vagy az Éhezők viadala volt. Az Útvesztő széria első két része ennek ellenére korrekt számokat produkált ahhoz, hogy megkapja a maga lezárását, nem úgy, mint a hatalmasat bukó Beavatott sorozat, ami nagy valószínűséggel csak a TV képernyőkön fog befejeződni. A Halálkúra pedig ennek megfelelve szépen elvarrta a szálakat és kerek bejezést prezentált a rajongók felé, de az előzetesekben ígért „epikus finálé” sajnos elmaradt…
A Halálkúra alcímet viselő harmadik film tulajdonképpen egy hatalmas heist movie. Thomas és hűséges társai minden eddiginél veszélyesebb feladatra vállalkoznak, amikor eltervezik, hogy kiszabadítják a „Veszett” karmai közül egyik társukat, Minho-t. Ehhez azonban be kell jutniuk a szigorúan őrzött és hatalmas falakkal körbebástyázott utolsó városba, ahol az utolsó néhány száz, még meg nem fertőződött ember él. Ez önmagában is nehéz feladat, hiszen a „Veszett” hőseink minden lépését figyeli, ám amikor kiderül, hogy a falak mögött egy még jobban őrzött laboratóriumba is be kell jutniuk, végképp reményét veszti a csapat. Egy rég nem látott ismerős, aki bejuttathatja őket a fal mögé, azonban a segítségükre siet és így megkezdődhet a mentőakció.
Bevallom a Halálkúra vetítésére úgymond, „Útvesztő szűzként” ültem be. Nem láttam egyik előző filmet sem és olvasni sem olvastam az eredeti műveket. Amire támaszkodhattam mindössze az első két rész bővebb történet leírása volt, amit az netről vadásztam össze. Éppen ezért féltem is egy kicsit a vetítés kezdete előtt: „Vajon érteni fogom miről szól a történet?„, „Ki kicsoda és kivel van?„. Aztán elkezdtek peregni a képkockák, egyik jelenetet követte a másik, én pedig örömmel konstatáltam, hogy minimális utána olvasással is tökéletesen érthető a film. Aztán tovább agyaltam és rájöttem, hogy ez nem feltétlenül pozitívum. Mert, ha egy trilógia záródarabjára ülsz be anélkül, hogy láttad volna az előző részeket, mégis képben vagy az nem feltételez egy túlságosan bonyolult sztorit.
És az Útvesztő: Halálkúra története valóban nem túl bonyolult. A film szereplői A-ból B-be, B-ből pedig C-be mennek, némi akciózás kíséretében. A film legnagyobb hibája azonban nem más, mint az, hogy rémesen elnyújtott. Sok a felesleges – és egyébként is rosszul megírt – szöveg, ami miatt üresjárat is akadt szép számmal. A 142 perces játékidő emiatt embert próbáló feladatnak bizonyult. Ez a történet 100, maximum 110 percben tökéletesen élvezetes és szórakoztató lehetett volna, de így sokszor azon kaptam magam, hogy a telefonomon nézem, hogy mennyi van még hátra a végéig. A film élvezhetőségén az sem sokat dob, hogy a főszereplő Dylan O’Brien nem elég karizmatikus ahhoz, hogy elvigye a hátán ezt a nagy költségvetésű mozit. Ezt bizonyítja az is, hogy a mellékszereplőkért sokkal jobban tudtam szorítani és sokkal jobban tudtam azonosulni velük. Pozitívumként viszont mindenképpen említést érdemelnek a látványos és jól megkoreografált akciójelenetek, valamint a fényképezés is, ami hazánkfia, Pados Gyula érdeme.
