A Kingpin kiadó immáron harmadszorra indítja útjának az Y, az utolsó férfi című sorozatát. Először a Vertigo antológiákban kapott helyett, majd később önálló kötetekben tervezték folytatni, de ez egyetlen szám után abba is maradt. A tavaly újra útjára bocsátott sorozatot ez alkalommal mindenképpen szeretné végigvinni a kiadó, így tavaly óta kéthavi megjelenéssel gerinces és keménykötésű kiadásban is megjelenik.
Az író, Brian K. Vaughen, disztópiájában a föld minden hímnemű emlőse elpusztul egy különös járvány okán, kivéve a címszereplőt, Yorick Brown-t és a majmát, Ampersand-et. Yorick az esemény után nem csak a történet központi szereplője lesz, de amolyan “MacGuffin” is válik belőle, hiszen egyetlen férfiként az emberiség túlélésének záloga a fiú. Maga a címszereplő egy teljesen átlagos amerikai srác, aki a járvány kirobbanásának idején még a munkanélküliséggel küzd és látszólag egyedül a hobbijában tehetséges, a szabaduló művészetben. Bár még nagyon messze vagyunk a történet végétől, gyanítom, hogy Yorick a megélt események és két társa hatására érik majd igazán férfivá, hiszen az útja során vele tart a 355-ös kormányügynök és Dr. Mann genetikus.
Vaughen világa még a férfiak hiányának ellenére sem mentes az agressziótól. Már a legelső számokban megjelennek az amerikai kongresszusban a halott férjeik helyét követelő republikánus-feleségek, szektára emlékeztető férfiellenes mozgalom, ami nem riad vissza a vérontástól sem, hogy Yorick nyomára bukkanjon, valamint az izraeli hadsereg önjelölt új vezetője, Alter, akinek rögeszméje, hogy a háborús konfliktusokat fenn kell tartani. Ezen szálak mindegyikéből árad a precizitás, a tájékozottság és az utánajárás, Vaughen rengeteg információt közöl a nők szerepéről a világunkban, a politikától elkezdve a börtönök adatain keresztül a művészetekig. A kisebb történetelemeket viszont nem húzza a végtelenségig, nagyon jól időzít, nem zsúfolja túl az oldalakat információval, mindenre hagy elég időt kibontakozni és nagyon szépen rejti el a folytatás felvezetését, olyan módon, hogy akár csak egy visszaolvasás során jövünk rá, hogy egy szálat már részekkel korábban elkezdett felfedni, de akkor még olyan jelentéktelennek tűnhetett, hogy akár észre sem vettük.
Érdemes még megemlíteni a rajzoló Pia Guerra munkáit. A stílusa nagyon letisztult és igényes, a valóságtól egyáltalán nem elrugaszkodott, sokat hozzátesz a történet hangulatához.
Úgy gondolom az Y, az utolsó férfi jelenleg a Kingpin legjobb sorozata. Ez nem egy végtelenített szuperhős történet, az eredeti amerikai kiadásban mindössze 60 részen át futott. A Kingpin háromrészenként közli a folytatásokat, a tőlük megszokott méretben és igényességben, a gerinc pedig sokat dob a sorozat nívóján.
