Hosszú út vezetett Az ír című mozi megszületéséhez. Az első hírek a filmmel kapcsolatban még 2016-ban láttak napvilágot, miszerint Martin Scorsese a Casino óta először forgat Robert De Niro-val, Joe Pesci-vel, illetve karrierje során először Al Pacino-val. Az anyagi hátteret eredetileg a Paramount biztosította volna, azonban ahogy a költségvetés egyre nőtt, a Paramount és a Fabrica de Cine kihátrált, a Netflix viszont feneketlennek tűnő zsebébe belenyúlva finanszírozta a film büdzséjét, ami végül 159 millió dollárra rúgott. Ez az összeg a műfaj történetében hallatlanul magas. Sőt nagyjából megegyezik Scorsese által az utóbbi időkben sokat kritizált Marvel-filmek költségvetésének java részével. Összehasonlításképpen a Pókember: Idegenben 160 millió, a Marvel Kapitány pedig 175 millió dollárba került.
A nem kevesebb, mint 209 perces alkotás alapját Charles Brandt – I Heard You Paint Houses című regénye adta, ami Frank „Az ír” Sheeran történetét meséli el, különösen Jimmy Hoffa szakszervezeti óriással és a Buffalino családdal való kapcsolatára koncentrálva. Scorsese legsikeresebb filmjeihez hasonlóan (Taxisofőr, Nagymenők, A Wall Street farkasa, Dühöngő bika) a történet az időben előre-hátra ugrálva, flashbackek formájában épül fel, melyet a főszereplő ironikus narrációja kísér. Ellenpontként ugyanakkor egyszerre láttatja Sheeran-t, a hozzá legközelebb állók szemével, nemcsak a Hoffa és a Buffalino család, hanem – jelentősen árnyalva a képet – saját családján keresztül is. A film egyik kulcsjelenetében Sheeran magával viszi az egyik lányát, Peggy-t, mert revansot akar venni a lányt megfenyítő zöldségesen. Ahogy Frank az elesett árus kezét tapossa, Scorsese újra meg újra a rettegő Peggy arcára vált. Ezek a szótlan erőszak jelenetek egyre szélsőségesebbé válnak, egészen a film csúcspontjáig.
A nyitóképeken az idős Frank Sheeran premier plánban mesélve emlékezik vissza életére. Ahogy a cselekmény ugrál az időben, a CGI-nek köszönhetően a szereplők is látványosan változnak. Ez a fajta digitális megfiatalítás felemás eredménnyel jár, a feladat, amit a 10-20-30 évvel fiatalabb karakterek eljátszása jelent, kezdetben sokszor mesterkéltnek érződik, és a különbség csak akkor tűnik el igazán, amikor a szereplők közelebb kerülnek a valós korukhoz. Ez a zavaró apróság ugyanakkor szükséges: ha az egyes időszakokban különböző színészek alakítanák a karaktereket, az tönkre tenné a narratívát. Az ír ugyanis a halandóság és öregedés eposza. A furcsaság, amit a megfiatalított, világító kék szemű De Niro jelent félreérthetetlen emlékeztetője az idő múlásának. Scorsese korábbi gengszterfilmjeihez képest a maffia tevékenysége itt most másodlagos, sokkal inkább a háttérben megbújó emberi kapcsolatok törékenységére fókuszál, amit végig átitat az élet múlandóságának érzése.
Az ír Scorsese pályaösszegző műve. Rengeteg bújtatott utalást rejtett el, megidézve olyan korábbi alkotásainak szellemét, mint Taxisofőr, Dühöngő bika vagy Az aljas utcák. A filmet látva kétségtelen, hogy kevesen látják tisztábban az idő sürgető múlását, mint az italo-amerikai rendezőóriás. Scorsese, Pesci és De Niro 76, Al Pacino 79 éves, ami alapján komoly esély van rá, hogy Az ír utolsó közös filmje legyen ennek a legendás gárdának. A három és fél órás hossz első hallásra talán ijesztőnek tűnhet, ugyanakkor Scorsese képes tartalommal megtölteni a játékidőt, humorral és feszültséggel pedig lekötni a figyelmet anélkül, hogy közben az óránkra pillantgatnánk. Az elképesztő alakítások, a rendezőtől megszokott hangulat és a búcsúzás fájdalmassága a karrierje egyik legjobbjává teszi ezt a filmet.