4K formátumban is megjelennek idehaza a Universal filmjei

Azzal a remek hírrel szolgálhatunk, hogy mostantól a Universal Stúdió filmjei megjelennek magyar vonatkozással hazánkban 4K UHD minőségben is! Ezzel a Sony, a Warner és a Paramount után egy újabb hollywoodi filmstúdió tette le a voksát a házimozizás új formátuma mellett, tovább segítve a 4K Ultra HD széleskörű elterjedését.

A Universal 4K UHD-k sorát a Dwayne Johnson nevével fémjelzett látványos akciófilm, a Felhőkarcolóés a musical-varázslat Mamma Mia! Sose hagyjuk abba nyitják meg, de a továbbiakban a tervek szerint érkeznek az olyan várva-várt mozifilmek is e lenyűgöző formátumban, mint a Csuklyások – BlacKkKlansman, Az első ember, az új Halloween, A Grincs vagy a Ragadozó városok. Az újdonságok mellett megjelennek sorra a stúdió több mint 100 évre visszanyúló történetének legnagyobb sikerei is, így már most bejelenthetjük, hogy érkezik majd az Így neveld a sárkányodat első és második része és a 2012-es A nyomorultak is, valamint olyan filmművészeti klasszikusok is beszerezhetővé válnak 4K formátumban, mint Al Pacino ikonikus gengsztermozija, A sebhelyesarcú vagy a 7 Oscar-díjat nyert Schindler listája.

A szinte teljes iparági összefogás eredményeként év végére már összesen közel 100 film 4K változata közül válogathatnak azok, akik részesei szeretnének lenni a házimozizás új dimenziójának: a Blu-ray lemezek full HD képéhez képest négyszer nagyobb felbontás, a HDR-technológiának (High Dynamic Range = nagy dinamikatartomány) köszönhető hihetetlen részletgazdagság és valósághű színek, valamint a többdimenziós hangzásvilág együtt lebilincselő audiovizuális élménnyé teszik az otthoni filmnézést. A 4K tévék gyors térnyerésével a filmkínálat is bővül, és 2019 végére az elérhető filmek száma várhatóan megsokszorozódik, így a nézők még több – csak az UHD lemezek által szolgáltatott, magyar nyelvű – 4K tartalomhoz juthatnak majd hozzá.

Forrás: Bontonfilm


Friss

Egy igazi Netflix romantika, sorozat formában – Puszi: Kitty 1. évad (XO, Kitty – 2023, Netflix) kritika

Az igazi Netflix romantika már-már saját fogalommá nőtte ki magát az évek alatt a...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a korosztályba tartozom, akiknek gyerekként a...

A fehér ember igenis tud ugrani, avagy ilyen egy szórakoztató remake! – Zsákolj, ha tudsz! (White Men Can’t Jump, 2023 – Disney+) kritika

Kifejezetten rossz előérzetem volt, amikor megláttam, hogy az 1992-es Zsákolj, ha tudsz-ból, ami nem...

A kis hableány (The Little Mermaid, 2023) kritika

Van egy jó hírem, meg egy rossz. A jó hír az, hogy A kis...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

ProVideo – DVD és Blu-ray megjelenések: 2019. December

Csernobil (DVD) - Megjelenés: 2019. december 5. A Csernobil az HBO® ötrészes minisorozataként a történelem...

Még ebben a hónapban megjelenik házimozis forgalmazásban a Volt egyszer egy….Hollywood!

A Bontonfilm Magyarország lerántotta leplet arról, hogy a hazai Tarantino fanok mikor tehetik fel...

ProVideo – DVD és Blu-ray megjelenések: 2019. November

A kis kedvencek titkos élete 2. (DVD, Blu-ray, 3D Blu-ray, Steelbook, 4K UHD) -...