2019 a minisorozatok éve, hiszen óriási meglepetésként robbant be a Csernobil a köztudatba (szándékos a morbid hasonlat) és most itt egy újabb, valós eseményeket feldolgozó történet, ami leginkább Amerikában volt híres ügy, de a felháborító zsarnokság nekünk is egy remek tükröt tart ahhoz, hogy meglássuk, mennyire csak egy jól hangzó idea a jogállamiság fogalma egy demokratikus közösségben.
1989 áprilisában egy csapat fiatal harlemi fiú összeverődött egyet bandázni a Centrál Parkban, ahol aznap este brutálisan bántalmaztak és megerőszakoltak egy fehér nőt. A rendőrök elkaptak öt feltételezett afo-amerikai bűnelkövetőt, akik sosem ismerték be tettük. Ez akár egy nagyon erős #metoosorozat is lehetne, viszont itt az árnyalatok egészen mások. Nem csak a bőrszínre és a rejtett rasszizmusra vonatkozóan, hanem abban is, hogy mennyire egyértelműen ábrázolja a történeteket a sorozat kreátora, Ava DuVernay, aki foglalkozott már korábban is afro-amerikai témájú eseményekkel (Selma, 13th), de jelenleg egy nagyon erős témát kellett úgy tálalnia, amiben nem foglal állást semennyire sem. Természetesen az ügy azóta megoldódott, kiderült az igazság, így a pártatlanság nem kérdéses, melyik irányba billent, leginkább azért, mivel meglátjuk, hogy 14-15 éves remegő gyerekeket faggatnak embertelen körülmények között egy kihallgatóteremben.
A történetben Linda Fairstein ügyvédnő vádolja meg a fiúkat(Felicity Huffman-t még sosem utáltuk ennyire), aki annak idején rengeteg zaklatásos ügyét tusolta el Charlie Weinstein-nek, így nem meglepő az alávalóság és a kendőzetlen előítélet a fiúkkal szemben. Az ügy kapcsán annyi volt az indoka a felperesnek, hogy a fiúk is ott voltak ebben az időben a parkban és bár nagyon hamar rájöttek a nyomozókkal együtt, hogy sem az idő, sem az eltérő vallomások nem stimmeltek, mégis erőszakkal és manipulációval kifacsartak belőlük egy olyan vallomást, ami alapján aztán elzárhatták őket. Bár ugyanazon az oldalon, de kétkedve vizsgálja az esetet Elizabeth Lederer (Vera Farmiga), aki nem találja elég erősnek a vádakat és ő is sejti, hogy itt ártatlan gyerekeket akarnak lecsukatni csak azért, hogy példát statuáljanak. Az öt fiút külön-külön védték az ügyvédek, akik közül az egyiket Joshua Jackson játszott, viszont az A kategóriás sztárok leginkább a háttérben mozogtak csak, a hangsúly a fiúkon volt.
Kevin, Anton, Yusef, Raymond és Korey, akik életét tönkretette egy egész rendszer és maga a szellemiség, amit akkor már mindenki halottnak hitt. Nagyon jó fricska Donald Trump-ra is, aki fennhéjázva fröcsögött a tévében arról(archív felvételen ábrázolva), hogy ezek miatt az esetek miatt kellene visszahozni a halálbüntetést és nem kis összeggel támogatta a fiúk lecsukását. Az események bár nem dokumentarizsztikusan vannak ábrázolva, hanem fikciós történetek is bele vannak szőve, leginkább a börtönben játszó jelenetek közé, de ezek az epizódok is azt igyekeznek hangsúlyozni, hogy hogyan változik meg egy gyermek elméje és személyisége, akit a közvélemény is erőszaktevőnek néz és bűnözőként kezel.
Nagyon erős a lelki vonulata, én személy szerint sokkal jobban belefolytam volna ezekbe a mélyebb személyiségfejlődéses és pszichológiai részekbe, hiszen ez a négy részes minisorozat elsősorban a szociális oldalát fogta meg a dolognak: a fekete jogok védelme, a fiúk családjával kapcsolatos részletek, a kikerülés utáni beilleszkedés nehézségei. Leginkább maga az eset megdöbbentő és az, hogy mennyire nem érezhetjük magunkat biztonságban akkor sem, ha tudjuk, hogy nekünk van igazunk és ezt próbáljuk hivatalos úton bebizonyítani.
A When They See Us azért is egy nagyon fontos alkotás és emiatt is jelölték 16 kategóriában Emmy-díjra, mert a 30 évvel ezelőtti rendszer csodás reflexiója az a fajta előítélet és soha el nem múló gyűlölet, ami ma is jellemzi a társadalom legnagyobb részét. A sorozat legnagyobb erőssége ennek az igazságtalanságnak a folytonos hangsúlyozása. Vizuálisan semmi eget rengetőt ne várjunk tőle, a fényképezés inkább tisztes iparosmunka, mint stílszerű ábrázolásmód, viszont ereje nem is ebben rejlik. Azok közé a mozgóképi alkotások közé tartozik, amiket megnézve gyomorgörcse lesz az embernek a felháborító tehetetlenség miatt, hiszen ebbe a helyzetbe egy nagyon jól megszervezett és kikerülhetetlen rendszer kényszeríti bele az embert, ami ellen mi kicsik vagyunk tenni. Hasonlóan, mint A szolgálólány meséje első évadjában, vagy A vadászat című filmben, ahol szintén egy ártatlan embert vádolnak meg erőszakkal, de ott ez egy nagyon kettős mérce alapján működő történet.
