A történet Vita Sackville-West és Virginia Woolf kapcsolatát dolgozza fel. Direkt nem azt írom, hogy szerelmüket, mert az én interpretációm szerint, nem épp szerelem volt ez. Legalább is nem a szó klasszikus és átlagos értelmében. 1922-ben Vita találkozott Virginiával. Egymás műveit már korábban ismerték, azt is mondhatnánk, hogy ezáltal tulajdonképpen egymást is. De ez természetesen nem lenne igaz. És azt maga a film is kihangsúlyozza, hogy képtelenség teljesen megismerni egy másik embert és ha valaki feltárulkozik a másik előtt egészen, az bizony nagyon fájdalmas is tud lenni.
A történet nem túl bonyolult. Vita és Virginia megismerkednek. Vita addig ostromolja Virginiát, míg az megadva magát vágynak, kíváncsiságnak, az új tapasztalatnak, de a mindenekelőtt a hasonló elmének – hosszú ostromlás után ugyan – de afférba kezd Vitával. Kapcsolatukat végig kíséri levelezésük, eszmecseréik, amiket később kiegészít a szenvedély és testiség. Ez persze nem tarthat örökké, legfőképpen, mivel Vita egyáltalán nem híve a hosszútávú, monogám kapcsolatoknak. Virginia, miután ráeszmél, hogy Vita már egy újabb affért építget, bánatában megírja az Orlando című regényét. Most mit is mondhatnék? Művészemberek, na! Írók. Bármi is történjék, megírják.
Namármost… én mindig megkérdezem magamtól, mielőtt írni kezdek egy filmről, hogy kinek ajánlanám. Sikerült ezt a darabot egy annyira szűk rétegnek elkészíteni, hogy esküszöm örülök, ha van három ember a környezetemben, akinek jó szívvel ajánlanám. Ugyanezt a számot lakosságunkra levetítve, nagyjából 2000 főre taksálnám. Őszintén nagyon nehéz darabnak tartom, mivel rengeteget merített a két író levelezéséből és ezt a stílust végig is vitte. Na, de hát ez a két nő a 20. század elején/közepén írt. Nem kifejezetten könnyed nyelvezettel és mivel lenyűgözte mindkettőjüket a másik zsenialitása, nem sok esélyt hagy a film azoknak, akik egy laza pop-corn mozira vágynak. Nem azt mondom, hogy érthetetlen a film és nem is Magyarország lakosainak IQ-hányadosában kételkedem, csak egyszerűen rohadt kimerítő, ha követni akarod a főszereplők indíttatásait.
Emellett úgy éreztem, hogyha jártasabb lennék bármelyikük munkásságában is, biztosan sokkal több utalás eljutott volna hozzám. De mivel én csak az Orlando-t láttam – azt is már vagy 20 éve – cserébe viszont nem olvastam Woolf-tól még semmit, ezért nekem a regény Vitával való párhuzama semmit sem mondott. Pedig ez kéne, hogy a film katartikus csúcspontja legyen. Mindezek mellett nem tudom minek köszönhető, hogy ennek a két nőnek – még mai szemmel nézve is – ennyire toleráns és elképesztően jó fej férje volt. Lehet, hogy ez a literatúra hatása, de a 20. század elején én ennyire szupportív, lelkes és szerető férjeket eddig még sosem láttam. Értem ezt úgy, hogy a két feleség közben lelkesen szeretkezik egymással időnként, a férjek tudtával. Jó, mindkét férfiben voltak ellenérzések (kiben éppen miért), de egyik sem lehetetlenítette el ezt a kapcsolatot.
Furcsa, már-már hihetetlen emberi reakciókat kaptam, így senkivel nem tudtam azonosulni. Ez nem baj, de mint ahogy az elején említettem, a klasszikus értelemben vett szerelem is elmaradt a történetből. Két nő szerette egymás zsenijét, a testiséget és a fájdalmat is megtapasztalták, majd mindezt visszaforgatták (Virginia mindenképp) a művészetükbe. Én, az egyszerű földi halandó, nem tudtam belehelyezkedni ebbe a cselekménybe és sejtéseim szerint más sem fog tudni. De saját felelősségre azért remekül fogyasztható!
