A családi kötelék fontos dolog, éppen, ezért az ember képes bármit megtenni, azért, hogy családtagjait épségben tudja. Egy családon belül vannak közeli és távoli rokonok, de az igazi kérdés az, ha segítségre van szükségünk bizalommal fordulhatunk-e ezen hozzátartozókhoz. Megéri-e naívnak lennünk és hinnünk abban, hogy a segítség nyújtás és támogatás önzetlenül érkezik minden hátsó szándékot mellőzve? Meddig vagyunk képesek elmenni, azért, hogy megóvjuk, azokat, akiket szeretünk? A Vörös Veréb ezt a kérdést igen szélsőséges példával illusztrálja ebben a kémtörténetben.
A történet szerint napjaink Oroszországában járunk, ahol még mindig tart a hidegháború. A főhősnő egy Dominika Egorova (Jennifer Lawrence) nevű balerina, aki a nemzet büszkesége, azonban egy sérülés miatt fel kell hagynia a balettal. Ekkor kerül képbe a „jóságos” nagybácsi Vanya Egorov (Matthias Schoenaerts) az orosz hírszerzés egyik magas beosztású tisztje, aki felajánlja Dominikának, hogy segít neki, ha cserébe megtesz neki egy kis szivességet. Hogy beteg édesanyja további ápolást kapjon a kormánytól, Dominika elfogadja az ajánlatot és bekerül egy kiképző programba, ahol Verebeket, vagyis, olyan ügynököket képeznek ki, akik csábítással gyűjtenek információt a célpontjaiktól. Itt kapja meg Nate Nash (Joel Edgerton) CIA ügynököt feladatnak és ez által elkezdődik a macskaegér játék az oroszok és amerikaiak között.
A forgatókönyv Jason Matthews visszavonult CIA ügynök könyve alapján írodott. Éppen, ezért olykor az ábrázolás rendkívül naturalista és könyörtelen. Részletekbe menően mutatja be mind a két ország hírszerzésének a módszereit. A kiképzést, a beszervezést, a vallatási technikákat mind a két oldalról megismerjük. Nem véletlenül kapta meg a 18-as karikát ez az alkotás. A film, ugyanis nem mellőzi a brutalitást és a meztelenkedést, viszont egyik ilyen jelenet sem öncélú. Minden képkockának funkciója van a történetvezetés szempontjából. Pontosan a részletesség a sztori átka, mivel a film nagyon lassan indul be. Hiába az intelligens és fordulatokkal teli forgatókönyv, ha bele rondít a film első fele, ami nagyon vontatottra sikerült, valamint a kémfilmekre jellemző egy-két klisé halmaz sem tesz majd jót a megítélésének.
Francis Lawrence rendező már nem először dolgozik együtt Jenniferrel, hiszen az Éhezők Viadala utolsó három epizódja is az Ő nevéhez köthető. Látszik, hogy jól tudnak együtt dolgozni és ez jót is tett a film dinamikájának. Jól látszik, hogy Jennifer Lawrence tud játszani, ha akar. Nem véletlen a sok Oscar jelölés és a díj sem, amit kapott. Jót tesz neki, ha komolyabb szerepeket kap, mert nem tud, olyan megúszósat húzni, mint mondjuk azt tette az Utazók kapcsán. Nagyon jól alakítja a vívódó titkos ügynököt, aki csak az eseméynek áldozata és valahogy próbál kikerülni az egészből. Matthias Schoenaerts pedig nagyon jól asszisztál mellé a tenyérbe mászó nagybácsi szerepében. Külön öröm volt látni Jeremy Ironst is végre egy hozzá méltó szerepben. Nem pedig egy Justice League-ben vagy egy Assassins Creedben parádézni. Charlotte Rampling pedig tökéletes választás volt a kiképzőtisztnek. Aki számomra kicsit kilógott az maga Edgerton karaktere volt, úgy gondolom nagyobb potenciál volt a karakterben, mint amit Joelnek sikerült belőle kihoznia. Még talán Douglas Hodge és Mary-Louise Parker karaktereit érdemes megemlíteni, akiknek a karakterei kicsit próbálták oldani az, amúgy is feszült tempót. A film egyik kedélyesebb jelenete is inkább hozzájuk köthető. Feltűnik még a Ciarán Hinds is, aki kevés szereplésével sajnos teljesen felejthetővé vált.
Ami nagyon érdekelt, ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy hogyan fogja kishazánkat tálalni. Igazából kellemeset csalódtam, mert ugyan a film elején még Moszkvaként tündöklik fövárosunk, azonban a történet előrehaladtával már önmagát alakítja Budapest. Igen a film nagy része Budapesten játszódik. Nagyon jó volt látni az ismerős helyeket, épületeket és még magyar beszédet is hallani a filmben. Nem is keveset. Kapunk magyar kikacsintásokat is bőven, amiket nem szeretném részletezni, mert tényleg megmelengetik a magyar szívet, ezek a kis apróságok. A szereplők közti dinamika, az intelligens forgatókönyv és a színészi játék elviszi a hátán a filmet. Tökéletesen mutatja be, hogy milyen játszmák folynak a háttérben a hírszerzési ügynökségek által. Hogy mennyire könyörtelenek, azok az emberek, akik ennek a szakmának szentelik az életüket. Mert lehet szépíteni a dologkat, de sajnos ez a szakma megkívnja a lelketlenséget. Az alkotás minden porcikájában érzeni, azt a módszerességet, amit az ilyen ügynökségek megkívánnak az alkalmazottaiktól. A színészek pedig egy-két kivételtől eltekintve tárják elénk az emberi könyörtelenség és a lelkiismeretesség folyamatos szemben állását.
