vasárnap, április 21, 2024

Volt egyszer egy… Hollywood (Once Upon a Time… in Hollywood – 2019) [Kritika]

Quentin Tarantino nevét egy egész világ ismeri, ez nem vitás, hiszen végtelenül laza és extravagáns stílusával nagyon hamar bevette magát a mozikedvelők szívébe. A 2015-ös Aljas nyolcas után négy évet kellett várni következő filmjére, amit már témája miatt is nagy várakozás övezett. Jövő héten pedig meg is érkezik a mozikba a Cannes-i Filmfesztiválon debütált Volt egyszer egy… Hollywood. Nézzük, hogy is teljesít a mester kilencedik alkotása!



1969-es évek, pálmafák, homokos Óceán partok, esti neonfények és törekvő művészek. Ez jellemzi a filmes és színészi álmokat kergető emberek Mekkáját, vagyis Hollywood-ot, ami Los Angeles egy apró, de ugyanakkor az egyik legfontosabb szeglete. Itt próbál boldogulni Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) a kiégett színész és kaszkadőr barátja, Cliff Booth (Brad Pitt), akiknek nincs könnyű dolga, hiszen szakmájuk követelményei folyamatosan változnak.

Quentin Tarantino szívében mindig fontos helyet töltött be a hatvanas évek Hollywoodja és annak is inkább a vége. Ez a film pedig egy egyértelmű szerelmeslevél lett ennek az időszaknak. Ez pedig sajnálatos módon az egyik legnagyobb negatívuma az alkotásnak. Mégis időszerű, hiszen a mester elmondta egy korábbi nyilatkozatában, hogy tíz filmet szeretne rendezni utána pedig visszavonul. Kilencedik és egyben utolsó előtti filmje pedig nem csupán szeretetét fejezi ki az álomgyár és a korszak iránt, hanem egy méltó tisztelgés a filmes szakma felé is. Ez eddig a legszemélyesebb filmje a rendező úrnak és emiatt a nézők kirekesztettnek érezhetik magukat és ezen az sem segít, hogy nagyon sokat szakmázik benne, amit igazán csak azok tudnak értékelni, akik a filmesként vagy színészként dolgoznak, esetleg a jövőben ezzel szeretnének foglalkozni. Természetesen fellelhetőek benne a klasszikus Tarantinos elemek, a brutalitás, a macsó és laza karakterek, a feszültségkeltés és a menő, egyedi beállítások, de ezek nagyon minimalizálva lettek. Azt viszont le kell szögezni, hogy maga a korrajz nagyon precíz, hiszen minden benne van, ami miatt a hatvanas évek Amerikáját szeretni lehetett.

Nem lenne a mester filmje, ha nem sztárparádét szerződtetett volna, itt még a legkisebb szerepekben is ismert arcokat láthatunk, ráadásul igen sokan vannak, akik csupán nettó két percet vannak jelen az alkotásban és az sem mindig szöveges. A három főszereplő közül ugyanakkor csupán egy valaki tündököl és az nem más, mint Brad Pitt. Ő testesíti meg a klasszikus értelembe vett Tarantino filmekből ismert macsó, laza karaktert és azt is maximálisan hozva, ezzel pedig lejátszva a másik két főhőst. DiCaprio sem marad le sokkal, tőle is nagyon erős alakítást láthatunk, bár érezhető, hogy valamilyen oknál fogva nem kapott kellő teret, ahhoz, hogy igazán kitudjon bontakozni. A Margot Robbie által alakított Sharon Tate pedig inkább funkcionál történelmi biodíszletként, mintsem egy koherens egész karakterként, ráadásul a film 161 percéből masszívan lefoglal vagy hatvanat. Szegény Margot Robbie próbálta belőle kihozni a maximumot, de ilyen szinten minimalizált szövegkönyvvel nem volt könnyű dolga.

A Volt egyszer egy… Hollywood a hibái ellenére nagyon szerethető alkotás, hiszen a korrajz és a karakterek, valamint a téma ad a műnek egy masszív atmoszférát. Persze a sok filmtörténeti utalás, a bensőséges poénok kirekeszthetik a nézőt, de még ígyis próbált a mester kedvezni azoknak, akik az eddigi filmjeinek szerelmesei, ráadásul itt található az általa valaha rendezett legbrutálisabb akciójelenet is. Érdemes maradni a stáblista végéig, hiszen a mai trendeket követve itt is tartogatott egy apró meglepetést a mester.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés46 Votes
55
Volt egyszer egy... Hollywood
Összességében
A Volt egyszer egy… Hollywood egy szerelmeslevél a 60-as évek álomgyárához. Szép, nyomasztó és szórakoztató, mégis túlzott szakmaiassàga, személyessége és bennfentessége miatt nem mindenkinek ajánlott.
Pozitívumok
Precíz és korrekt korrajz
Brad Pitt játéka
Brutális atmoszféra
A filmes gépezet szakszerű bemutatása
Negatívumok
Túlzottan kirekszeti a nézőket
Sharon Tate karaktere, mint biodíszlet
80
Értékelés

Friss

City scape, avagy Budapest sokféle arca: Az Álmatlanság című kiállításon jártunk a Zikkurat galériában

Alvászavar, insomnia, alvásképtelenség. Sokan küzdenek ezzel a problémával. A Zikkurat galériában olyan képzőművészek alkotásait...

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

ARA San Juan: Az eltűnt tengeralattjáró minisorozat (ARA San Juan: The The Submarine that Disappeared limited series, 2024 – Netflix) kritika

Ha hirtelen össze kell foglalnom, mit gondolok összességében a Netflix ARA San Juan: Az...

A művész és a társadalom – Szurcsik József: A varázsló kertje című kiállításán jártunk

Szurcsik József képzőművész kiállítása a Műcsarnokban látható. Címe: A varázsló kertje. A címadó képet...
Ivány Bence
Ivány Bence
Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Hasonlóak

Horrortörténeti remekművek részhalmazait kombináló alkotás: Szeplőtlen (Immaculate – 2024) kritika

Sydney Sweeney az Eufória óta az egyik legnépszerűbb színésznővé vált egy olyan filmipari közegben,...

Egy magányos űrhajós története a naprendszer peremén: Az űrhajós (Spaceman – Netflix, 2024) kritika

Számomra sajnos a 2023-as év nem éppen a filmek aranyéve volt. Keveset is kaptunk...

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...