Bevallom Antal Nimród legújabb rendezését jobban vártam, mint bármely másik produkciót az idei mozis felhozatalból. Igen, jobban, mint akármelyik képregény feldolgozást, jobban, mint a legújabb Star Wars filmet, jobban, mint bármelyik hollywoodi blockbustert! Ebből nagyjából talán már sejthető mekkora elvárásokkal ültem be a Viszkis sajtóvetítésére, de a játékidő végeztével szerencsére elégedetten hagytam ott a mozitermet.
A film, a 90-es évek hírhedt bankrablójának, Ambrus Attilának – más néven a Viszkis rablónak – az igaz történetét meséli el némi fikciós szállal átszőve. Ambrus az erdélyi Csíkszeredában született, ahol később viszontagságos gyerekkorának nagy részét is töltötte. 10 éves koráig a nagymamájával élt, majd iszákos apjánál, később pedig annak testvérénél helyezték el, de ott sem maradt meg sokáig. Folyamatos balhéi miatt nagynénjéék nevelőintézetbe adták, ahonnan a Román hadsereghez került. A 80-as évek végén onnan szökött át Magyarországra egy vonat aljára kapaszkodva. Kezdetben szertárosként kapott állást az Újpest hokicsapatánál később pedig kapusként is bemutatkozott, utóbbiért pénzt nem kapott. A szertáros fizetés mindaddig elég is volt, amíg meg nem ismerkedett egy tehetős családból származó lánnyal, Katával. Az események ekkor vettek 180 fokos forulatot és Attila elhatározta, hogy ezentúl bankrablással egészíti ki keresetét, ami olyan jól ment neki, hogy hosszú évekig nem sikerült őt elkapni és eközben szép lassan egyfajta sztárrá nőtte ki magát.
Rögtön azzal szeretném kezdeni a kritikámat, hogy, aki attól félt, hogy Antal Nimród (Kontroll, Predators, Elhagyott szoba) filmje egyoldalúan és elfogultan mutatja majd be a Viszkis-t az megnyugodhat, ugyanis erről (szerencsére) szó sincs. Habár a film annak bemutatásával, hogy honnan jött és milyen körülmények között nevelkedett próbál valamiféle szimpátiát kelteni a nézőben, de ellenpólusként mindig ott van Bartos nyomozó (Schneider Zoltán) karaktere, aki – amikor már te magad is úgy érzed, hogy megkedveltél egy bankrablót – figyelmeztet: azért, mert valakinek nehéz sora van még nem kell kirabolnia 27 bankot, valamint attól függetlenül, hogy rablásai során soha sem bántott senkit, igenis ember életek mentek tönkre miatta. Ez pedig egy remek húzás volt Antal-tól, aki így egyszerre mutathatta be mindkét álláspontot a Viszkissel kapcsolatban és ez a kontraszt nagyon jót tett a filmnek.
További pozitívumként szót kell ejtsek az előbb említett nyomozót alakító Schneider Zoltánról, aki a film messze legjobb és lehitelesebb alakítását nyújtotta. A főszereplőt játszó Salay Bence is dícséretet érdemel, akinek ez volt az első nagyjátékfilmje és ehhez mérten tökéletesen helytállt, de ettől függyetlenül úgy érzem van még hova fejlődnie és ez a lehetőség a premier után egészen biztos meg is adatik majd neki. Hozzáteszem baromi furcsa, már-már szürreális élmény volt úgy nézni a filmet, hogy a főszereplő alig egy méterre ült tőlem. A szereplők mellett, a mindig remek Yonderboi filmzenéje is kiemelkedő. A mély, kürt hangokkal tarkított soundtrack egy-egy jelenetnek körömrágóan izgalmas, feszült hangulatot kölcsönzött. Az akció jelenetek precízen megkompolnáltak és látványosak, amit Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem) gyönyörű beállításai tesznek még maradandobbá.
Egyedüli negatívumként talán csak azt tudnám felróni a Viszkisnek, hogy a felvezető rész, amíg a gyerekkortól eljutunk az első rablásig kicsit elnyújtottnak érződik. Ez koránt sem jelenti azt, hogy unalmas lenne, de arányaiban véve a sztori többet foglalkozik a rablásokhoz vezető úttal, mint magával a rablások előkészületeivel és végrehajtásával. Ebből adódóan a Viszkis inkább akciókkal tarkított életrajzi dráma, mintsem egy „heist movie”. Ennek ellenére mindenkit csak buzdítani tudok a megtekintésére, ugyanis ilyen profin összerakott magyar filmet nem sűrűn látni.
