kedd, március 19, 2024

Túltolva (The Beach Bum – 2019) [Kritika]

A következő kritika SPOILEREKET tartalmaz a film cselekményére nézve!

Haromony Korine függetlenfilmes rendező az underground művészfilmes közegből a 2013-as Spring Breakers-szel tört ki, nevét ekkor ismerhette meg a mainstream közönség. Az alkotás felemás sikere részben annak volt köszönhető, hogy bár küllemében (végletekig stilizált, színpompás vizuális világát a videoklipek is megirigyelhették volna), alapkoncepciójában (a tavaszi szünet elszabadul) és szereplőválasztásában (amatőr színészek helyett ismert színészek játszották a fontosabb szerepeket) részben asszimilálódott a Hollywoodi popcorn-mozikhoz, tematikájában és stílusában hasonlóan megosztó és nehezen befogadható maradt, mint Korine korábbi munkái. Már a Larry Clark-kal való közös munkáinak (Kids, Ken Park) központi problematikája volt a fiatalság útkeresése a nihilizmus útvesztőjében, a Spring Breakers-ben ugyanezt a tematikát hozta az említett Hollywoodi köntösben. Kíméletlen, nehezen felfejthető és vitatható társadalomkritikát fogalmazott meg, miközben a műfaji határokat utánozhatatlan stílusával a felismerhetetlenségig összemosta. Engesztelhetetlen és mégis ellenállhatatlan módon alkotta meg a nagybetűs amerikai álom cukormázas fricskáját, és vált – az én szememben legalábbis biztosan – egyikévé azon nagyszerű rendezőknek, akik saját egyedi, legkevésbé sem közönségbarát stílusukat több-kevésbé sikeresen tudták a nagyobb közönség előtt is prezentálni (lásd David Cronenberg, David Lynch, stb.).

Azért tartottam elengedhetetlennek a Spring Breakers megemlítését, mert a Túltolva (a magyar fordítás ugyan legitim kapcsolatban áll a filmben látottakkal, mégis rettentően rossz) több szempontból is egyértelmű analógiába hozható vele. Ez vélhetően annak is köszönhető, hogy immáron ez a második olyan filmje, melyet már nem egy szűk underground közösségnek, hanem a multiplexek közönségének készített. Kicsit olyan érzésünk támadhat a Túltolva megtekintése közben, mintha Korine az előző műnél bevált receptet dolgozta volna át és tálalta volna újra. Az új összeállítás azonban jóval kevésbé bizonyult hatásosnak és érdekesnek elődjéhez képest, még ha alapjában véve szerethető is maradt. Kezdjük a témaválasztással. Mindkét film központi eleme az élvezetek végletekig való hajszolása, csak amíg a Spring Breakers esetében a film témáján keresztül érvényes és fontos gondolatokat közvetít, addig a Túltolva az önmagáért való céltalan dőzsölést isteníti elejétől a végéigA történetvezetés pedig az a pont, ahol a Túltolva óriási csalódást okozott a Spring Breakers-hez képest, pedig annak sem a fabulája volt az erőssége. Hogy ez hogyan lehetséges? Úgy, hogy a Túltolva másfél órája kis túlzással teljes mértékben nélkülöz bármiféle koherens történetet, amivel önmagában még nem is lenne baj. Számtalan remek film abszolválta már sikeresen az érdeklődés fenntartását követhető, összefüggő eseménysor nélkül. A Túltolva azonban nem tartozik közéjük.

A film Miami és Key West lélegzetelállító partjain játszódik. A valaha elismert szabadúszó, lázadó költő, Moondog (Matthew McConaughey) a fű, az alkohol és a nők háromszögében tengeti gondtalan mindennapjait, míg felesége, Minnie (Isla Fisher) haza nem hívja lányuk esküvőjére. Az eseményt követően a szülők együtt szórakoznak, aminek a vége egy, a feleség számára halálos kimenetelű autóbaleset lesz. Mint kiderül, Minnie végrendelete kimondja, hogy a családi vagyont csak akkor kaphatja meg Moondog – aki már jó ideje nem írt semmit, így pénzt sem keres -, ha befejezi következő kötetét. Persze írás helyett hamarosan újabb balhéba keveredik, így elvonóra küldik, ahonnan pár nappal később egy másik bentlakóval, Flicker-rel (Zac Efron) meglépnek. Később rövid ideig a simlis Wack kapitány (Martin Lawrence) hajóján dolgozik, végül felesége szeretőjétől (Snoop Dogg) kér pénzt és segítséget elbújni az őt üldöző rendőrök elől. Az előbb leírt események azonban mintegy mellékesen zajlanak, a film központi vázát az egyetlen pillanatra sem leálló drogfogyasztás és az annak hatása alatt való lézengés alkotja. A Túltolva elköveti egyrészt azt a hibát, hogy egészen a film utolsó harmadáig azzal hitegeti magát és a nézőket, hogy itt bizony hamarosan elindul valami, és az összes addig látott tartalom csupán bohókás előjáték volt az események és az izgalmak beindulása előtt. A filmben azonban nem történik semmi, aminek súlya volna. A főhős teng-leng, ilyen-olyan kalandokba keveredik, de semmilyen tettének nincs komolyabb következménye vagy eredménye.

A film végig tét nélküli marad, az érzelmi bevonódást pedig bravúrosan elkerüli. Előfordulnak potenciális drámai pillanatok, mint Minnie halála, vagy a főhős alkotói válsága, de ezek mellett mind játszi könnyedséggel haladunk el Moondog-gal együtt. Az élvezetek nemtörődöm halmozása és a pillanatnyi örömök korlátok nélküli habzsolása – a legtöbb hasonló tematikájú filmmel ellentétben – tulajdonképpen követendő példaként vannak beállítva. Mindez akár pozitívumként is felfogható lenne, révén már az unásig láthattunk tanmeséket a kábítószer és az alkohol negatív hatásairól, de az a a tény, hogy Moondog mindenféle áldozathozatal nélkül megússza az életstílusából fakadó összes szorult helyzetet és buktatót, a ló másik oldalára billenti a film kétes üzenetét. A Túltolva tulajdonképpen egy, a hedonizmushoz írt vizuális óda, az “élvezd ki az életet és ne törődj semmivel” életfilozófia hosszúra nyúlt reklámfilmje. Egy vérbeli road-movie, melyben a főhősnek nem célja bárhová is eljutni. Mindezekkel együtt még mindig lehetne érdekes (elég ha csak a Szelíd Motorosokra gondolnunk, ahol a film alapja egy generációs életérzés bemutatása volt), azonban a film olyannyira nem veszi komolyan magát, olyannyira áthatja a nihilista hedonizmus, hogy esze ágában sincs bármilyen érvényes gondolatot megfogalmazni – eltekintve az utolsó öt percben a főszereplő szájából elhangzó, rémesen erőltetett pár mondatról, melyek mintegy last minute össze kívánják foglalni a film mondanivalóját, vagyis tulajdonképpen a semmit.

Ezen a ponton kell megemlítenem a Spring Breakers által hozott remekbe szabott életérzés-mondanivaló arányt. A főszereplő lányok a gengszter Alien-nel folytatott, rengetett bulizással egybekötött ámokfutása közben infúzióra kötve kapjuk az önfeledt élvhajhászás ellenpontjakén funkcionáló társadalomkritikát. A fiatalság önmeghatározásának és értékrendjének groteszk karikatúráját fantasztikusan építi be a film abba a kérdéskörbe, hogy kinek hol húzódik az a bizonyos határ, amit már nem lép át az amerikai álom hajszolása közben. Itt tehát egyértelműen megjelenik a tettekkel járó következmények kockázata, a végkifejlet bizonytalansága, míg a Túltolva esetében ez elmarad. A szereplők tekintetében azonban olyan ritkán látható zsenialitást hoz a film, mellyel simán lekörözi még elődjét is. Míg a Spring Breakers-ben a mesteri James Franco-val, valamint Ashley Benson-nal, Vanessa Hdugens-szel és Selena Gomezzel csábították a készítők a közönséget, addig a Túltolvában a nem kevésbé fantasztikus Matthew McConaughey mellett Isla Fisher-t, Zac Efron-t, Martin Lawrence-t, Jonah Hill-t és Snoop Dogg-ot vetették be. A színészek és az általuk megformált karakterek mindkét film esetében hibátlanok, azonban a Túltolva jóval töb érdekes arcot vonultat fel. Moondog és Alien (McConaughey és Franco) mindketten olyan antihősök, akik egy-egy törvényen kívüli, lázadó sablon-figurát testesítenek meg. Ami a leginkább bravúros a megformálásukban, hogy úgy keltenek életre sztereotipikus karaktereket, hogy közben végtelenül kidolgozottak és többrétegűek, közhelyességük ellenére is. Míg Alien a széttetovált, fogain is ékszereket viselő, kábítószerkereskedelemből és rablásból tetemest vagyont felhalmozó (és azzal folyamatosan felvágó) underground gengszter iskolapéldája, addig Moondog a társadalom és a civilizáció szabályaira fittyet hányó, de mélyen művészi vénával megáldott, hosszú szőke hajú beach bum (ami egyben a film eredeti, sokkal találóbb eredeti címe), aki ha akarna se tudna bármit is komolyan venni az életben, az általa konstans mód fogyasztott drogmennyiség hatása alatt.

Mindkét figuráról elmondható, hogy tudatosan a lehető legtávolabb akarnak maradni mindentől, ami az átlag embernek normális, és teljesen más igényekkel és életfelfogással rendelkeznek a civilizált világ nagy részéhez képest. Szélsőséges viselkedésükkel egyetlen céljuk van, mégpedig korlátok nélkül élvezni az életet. Ami azonban – és ez az, amiért külön elismerés illeti az őket játszó színészeket – igazán érdekessé teszi őket, az az itt-ott felszínre kerülő érző lélek, amit igyekeznek minél mélyebbre temetni a drog, alkohol, szex és pénz halomba. A feltörő érzelmeket egy kisiskolás gyerek szintjén képesek csak kezelni, erre remek példa a feleségét elvesztő Moondog, aki képtelen a helyén kezelni a tragédiát, így látszólag gyorsan és könnyen túlteszi magát rajta, vagy az egyébként rendíthetetlen Alien elbizonytalanodása és félelmei gyerekkori barátjával való konfliktusa kapcsán. Franco és McConaughey egymaguk voltak képesek megeleveníteni egy-egy életérzést-, stílust- és felfogást, amire csak nagyon kevesen képesek ilyen profizmussal. A fantasztikusan szórakoztató és mégis jól kidolgozott mellékszerelők tekintetében nincsen párja a Túltolvának. A rövidebb-hosszabb időre előkerülő őrültebbnél őrültebb figurák gondoskodnak arról, hogy a folyamatosan egymást követő, többnyire hülyéskedésből és drogozásból álló jelenetek ne laposodjanak el teljesen. A személyes kedvencem – sajnálatosan a legkevesebb ideig szereplő – a Zac Efron által alakított Flicker, akivel Moondog megszökik az elvonóról. Azon túlmenően, hogy elképesztően vicces, a szó legszorosabb értelmében érdekes és elvont személyiség, még ha elsőre kissé ostobának is tűnik. Szívesen láttam volna belőle többet. Martin Lawrence 8 év után tért vissza a vászonra, és a tőle megszokott szerepektől nagyban eltérő kattant hajóst alakítva tehetsége eddig kiaknázatlan lehetőségeit veti be. Snoop Dogg rutinból hozza a lelkiismeretes kannabisz-bárót, Jonah Hill pedig a tőle megszokott stílusban formálja meg Moondog törtető ügynökét, aki helyette is egyengeti – nyilván elsősorban önző okokból – költői karrierjét.

A film stílusa és szüzséje szintén sokban hasonlít a Spring Breakerséhez, de lényegesen visszafogottabb. A Spring Breakers-ben látható extrém, neonban izzó cukormázhoz képest egyszerűbbnek mondható, mégis rendkívül színes és vibráló látványvilággal bír, a kameramozgás ugyanakkor sokszor egy dokumentarista film benyomását kelti, persze nem túl feltűnően. A Spring Breakers jellegzetes vágási technikája volt, hogy számos snittet többször is láthatunk a játékidőn belül szinte véletlenszerűen elszórva. Adott esetben egy későbbi jelenetből láthatunk részletet a film közepén, más esetben pedig a kezdőjelenet képsorait nézzük újra és újra bevágva. Ezt a technikát részben átörökítette Korine a Túlrolvába is. A véletlenszerűnek ható jelenetszerkezet és vágás itt is jellemez, és néhány alkalommal régebbi jelenetekből kivágott részeket nézhetünk újra, de jóval kevésbé kaotikus és repetitív, mint a Spring Breakers esetében. Végül, de véletlenül sem utolsó sorban ki kell, hogy térjek a film humorára, mert az bizony van neki. Mivel tulajdonképpen az egész film nevetséges jelenetek sorozatából áll, amelyek zömében bedrogozott emberek csetlését-botlását tartalmazzák, ezek a helyzet-komikum kimeríthetetlen és sokszor valóban vicces tárházát szolgáltatják. Elvitathatatlan azonban, hogy a legszilárdabb humorforrás mégis a jellemkomikum, ami kevéssé a forgatókönyvnek, mint a rendkívül erős színészgárdának köszönhető.


Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés12 Votes
33
Túltolva
Összességében
Korine második, szélesebb közönségnek szánt filmjéhez jelentős mennyiségben használt fel elemeket előző filmjéből, csak sajnos pont az igazán izgalmas és az általa létrehozott világnak értelmet adó részeket hagyta el vagy cserélte fel. Szórakoztató, de túlzottan szabad módszerrel kívánja azt üzenni a modern, civilizált nézőknek, hogy kevésbé vegyék komolyan az életet és többet foglalkozzanak az élvezetekkel, mint a felelősségtudattal. Sajnos ezáltal lesz a film maga is olyan, mint főhőse. Ambíciók és felelősségtudat nélkül tengődik, ez pedig a figyelem fenntartásához is éppenhogy csak elég.
Pozitívumok
Fantasztikusan megírt és szórakoztató szereplők
Stílusos, és többnyire vicces
Negatívumok
Az események súlytalanok és többnyire következmény nélküliek
Nincs érdemi üzenete
Fokozatosan laposodik el, az ismétlődő szituációk miatt
60
Értékelés

Friss

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...

A felszín alatt (Under the Skin – 2013) kritika

Jonathan Glazer videóklip- és filmrendező legújabb műve, az Érdekvédelmi terület 5 Oscar-jelölést kapott, így...

Megjelent Jurisits Tamás első lemeze a Connect The Dots

Elérhető és meghallgatható Jurisits Tamás Group: Connect The Dots című világszínvonalú fusion lemeze, mely...

Hasonlóak

Népirtás a szomszédban: Érdekvédelmi terület (The Zone of Interest, 2023) kritika

Jonathan Glazer legújabb filmjével bizonyítja, hogy képes arra, amire a legnagyobbak: bármilyen műfajú filmet...

Messiásmítosz csodálatosan kivitelezve – Dűne: Második rész (Dune: Part Two, 2024) kritika

Denis Villeneuve egy olyan adaptációt vállalt el, amely jó pár rendező számára csalódást keltett,...

A felszín alatt (Under the Skin – 2013) kritika

Jonathan Glazer videóklip- és filmrendező legújabb műve, az Érdekvédelmi terület 5 Oscar-jelölést kapott, így...