Ha meghallom azt a szót, hogy Pixar, akkor az ugráló asztali lámpa mellett nekem egyből a Toy Story jut eszembe. Persze az elmúlt több, mint húsz évben számos klasszikus alkotás látott napvilágot a stúdiótól, mégis a Toy Story mindennek az alfája és omegája, hiszen 1995-ben ezzel az alkotással kezdődött meg a Pixar világhódító útja. Az eredeti történetet eddig két folytatás követte (1999-ben és 2010-ben), és joggal hittük azt, hogy a trilógia befejeztével nem látjuk többé szeretett játékainkat, ám nem így lett. Amikor bejelentették, hogy készül a negyedik felvonás, én kicsit szkeptikusan álltam a dologhoz, hiszen a harmadik rész olyan szépen zárta le a történetet, hogy nem éreztem azt, hogy szükség van még egy réteg bőrt lehúzni róla. Most, hogy láttam a negyedik részt, változott a véleményem Határozottan igen!
A történet szerint, Andy régi játékai, akik immáron a kis Bonnie-t boldogítják, élik az átlagos játékok mindennapjait. Woody, aki általában mindig a középpontban volt, most kicsit úgy tűnik, háttérbe szorul, és kénytelen a nagy mókákat a szekrényből végignézni. A kis Bonnie életében is történik néhány változás, ugyanis elhagyja szeretett óvodáját és új intézménybe kerül, amitől kissé megrémül. Woody, aki úgy érzi, hogy ismét hasznossá teheti magát, elkíséri a kislányt az első napjára, ahol Bonnie megalkotja legújabb játékát, Villit, aki egy kanálvilla és néhány egyéb szemétbe dobott dologból lett összeeszkábálva. Az új jövevény viszont nem játéknak, hanem szemétnek érzi magát, ezért Woody vállalja azt a szerepet, hogy megértesse vele, hogy nem holmi kacat, hanem a kislány jelenlegi kedvence. A meggyőzés azonban nem megy egyszerűen, és amikor Bonnie és családja egy lakókocsi túrára megy, Villi elszökik, de Woody megmentésére siet, hogy aztán megkezdődjön a játékok legújabb kalandja, azaz „Szabadítsátok ki Villit” Toy Story módra.
A történet nagyszerűen építkezik végig, és a Toy Story filmekre jellemző mentőakciók közül az egyik legötletesebben van kivitelezve. A film során nagyon sok új karakterrel találkozunk, akik egytől egyig fontos szerepet töltenek be a történet szempontjából. A már említett Villi, az összenőtt plüssök: Nyuszi és Kacsa, Duke Caboom a kaszkadőr motoros, valamint az antik játékok mind rendkívül jól megírt karakterek. Nem utolsó sorban pedig ott van Bo, aki az első két rész után nem tért vissza a harmadik felvonásra, csak egy rövid említés erejéig. Az ő karaktere ment végig egyébként a legnagyobb változáson, hiszen egy félénk, visszahúzódó kis porcelánbabából egy határozott, erős kalandorlány vált, ami nagyon jól áll neki. Bo mellett az új karakterek tehát abszolút ellopják a show-t az eredeti csapat elől, akiknek néhol fontos szerepük van a cselekmény alakulását illetően, de játékidőben jócskán elmaradnak az újaktól. Az eredeti felállásból egyértelműen Woody és Buzz az, akik középpontban vannak, ám azt is meg kell említeni, hogy Buzz Lightyear ebben a felvonásban csak mellékszereplő Woody-hoz képest. Az egész mozi egyértelműen Woody seriffről szól, akit ezúttal egyfajta apa szerepben láthatunk, hiszen Villi számára ő az, aki utat mutat.
Az alkotás történetvezetésben nem mutat sok újat, hiszen a jól bevált „valaki elveszik és mentsük meg” receptet követi, viszont amitől több, és jobb, mint az elődei, az a humor. Az egész film tele van jobbnál jobb poénokkal, melyek elsősorban szintén az új karakterekhez kötődnek. Nyuszi és Kacsa kétségkívül a fő humorforrás, mellettük pedig Villi és Duke Caboom (akit eredeti nyelven Keanu Reeves szinkronizált) is számos vicces pillanatot okoz a nézőközönségnek. Ami mellett pedig nem lehet elmenni, az az animáció minősége. Részről részre lehetett érzékelni az animáció javulását, ám ebben a felvonásban egyszerűen zseniális munkát végeztek az alkotók. Egyes jelenetekben tényleg úgy néz ki a környezet, mintha valódi felvételeket látnánk.
A film a harmadik részhez hasonlóan, szép lezárásként szolgál. Tom Hanks (Woody) és Tim Allen (Buzz) nem viccelt, amikor azt mondták, hogy nem bírták ki sírás nélkül a film végét. Az utolsó tíz perc ugyanis az előző részhez hasonlóan rendkívül meghatóra sikeredett, ezért nem kell csodálkozni, ha a jelenet során előkerül pár zsebkendő a nézőtéren. Hogy valóban az utolsó felvonását láthattuk-e a sztorinak, azt vétek lenne egyértelműen kijelenteni, hiszen a harmadik rész után se gondoltuk volna, hogy valaha visszatérnek hőseink. Ám véleményem szerint itt a tökéletes befejezése a történetnek, és talán ezt az alkotók is így gondolják.
