1986. július 27-én új fordulatot vett a hazai pop ipar. Egy teljes hétre vendégül láthattuk az ekkorra már világsztárként turnézó Queen zenekart, ami abban az évben a Magic Tour keretében járta a különböző országokat. A Freddie Mercury életrajzáról és a Queen pályájáról szóló Bohemian Rhapsody című film ráadásul hamarosan megérkezik a mozikba, így, mintegy bemelegítésképp, a koncert 32. évfordulójának apropóján a budapesti Pólus moziban kiállítással és műhelybeszélgetéssel egybekötött vetítésen vehettek részt a rajongók, nosztalgiázni vágyók. Mi is ott voltunk, így most bemutatjuk a filmet, és néhány – ismert és kevésbé ismert – kulisszatitkot is elárulunk nektek a készítők jóvoltából.
Hogy miért volt ez a koncert a maga nemében úttörő, talán senkinek nem kell bemutatni, de hogy megszervezni és meg is tartani mekkora falat volt, ahhoz nem árt kicsit felidézni a történelmet. Az egykori szocialista országokban az úgynevezett puha diktatúra idején háromféle megítélés létezett a kulturális termékekkel kapcsolatban: tiltott, tűrt vagy támogatott. Manapság szinte természetes, hogy jönnek-mennek a sztárfellépők, de a hetvenes-nyolcvanas években ez korántsem volt így. Sőt, a nyugati előadók akkoriban kissé borúsan látták a kelet-európai helyzetet, több furcsa eseménynek is köszönhetően. 1979-ben, Lengyelországban Eric Clapton, majd kicsivel később Romániában a Boomtown Rats lépett fel. A két buli alkalmával nem volt kordon a színpad és a nézőtér között, ezt az elválasztó feladatot egy sor rendőr látta el, akik a tömeg önfeledt ugrálását szervezett, gumibotos ütlegeléssel próbálták szelídíteni. Ennek fényében csodaszámba ment, hogy 1982-ben először a Talking Head, majd 1983-ban Santana, 1986-ban pedig a Queen jött el hozzánk, ahogy az is, hogy a hazai politikai közeg támogatta, segítette a projektet.
Miért volt a brit zenekar koncertje ekkora szám? Nyilván, mert egy sikeres, közkedvelt formációról van szó, de leginkább azért, mert a szervezés és a kivitelezés iszonyú időt (no meg pénzt, energiát és eszközparkot) emésztett fel. Hegedűs László (szervező, társproducer) elmondása szerint évekig kellett „udvarolnia” Jim Beach-nek (a Queen menedzserének), hogy a csapat eljöjjön hozzánk. A koncert és az arról készült film önmagában nem lett volna elég, hogy anyagilag is megérje nekik a buli, de Mercury művelt ember hírében állt, és amikor megtudta, hogy a leendő operatőrök Zsigmond Vilmos és Illés György földijei, szinte azonnal megállapodott a magyar szervezőkkel.
A kameramunkára aztán nem is lehetett panasz. A Ragályi Elemér vezető operatőr és Zsombolyai János rendező által koordinált stáb minél nyugatibb, a zenekar menedzsmentje minél keletibb stílusban gondolkodott, végül az előbbi koncepció lett a domináns. Ebből adódóan rendkívül gyors vágásokat és szédítő kameramozgásokat láthatunk, rengeteg a közeli és szuperközeli plán, egyes számoknál a figyelmesebb szemlélő a mikrofonon felgyülemlő nyálcseppeket is felfedezheti. A hangzás is teljesen rendben van, minden hangszert tisztán lehet hallani, bár furcsa volt, hogy a koncert elején a közönség hangját alig keverték a mozgóképre, az első komoly sikítás a Tavaszi szél alatt lett ráúsztatva a videóra. Megdöbbentő egyébként, hogy a felvételt elnézve Freddie hangjával kapcsolatban akkor is meg lehet állapítani, hogy bivalyerős, ha nem tudjuk, milyen képességekkel rendelkezett. Olyan dinamikával énekelt, az erősítés pedig olyan profi volt, hogy kétségünk se lehet afelől, hogy a 70.000 fős stadiont megtöltötte a hangja.
A felvett anyagot 35 mm-es Eastman Color tekercsekre rögzítették, ez nálunk akkor még ritkaságszámba ment, és hogy minél több vágható anyaguk legyen, szolgálatba állították az országban fellelhető összes kamerát, mind a 17-et. A magyar filmgyártás teljesen leállt arra a hétre, amíg a Queen Magyarországon volt, mindenki, aki élt és mozgott, ezen a projekten dolgozott. Sokat elmond az is, ha számszerűsítünk: csak a felhasznált anyagokra elment az akkori hazai filmgyártás egyéves költségvetése, illetve a koncert estéjén egy Székesfehérvár méretű város (akkori) energiaszükségletét tolták bele az elektronikus eszközökbe. A képi megjelenés a korabeli technikai feltételek ellenére remek, szinte tűéles jeleneteket láthatunk, egyedül az buktatja le a film korát, hogy a legtávolabbról zoomolt filmkockák kicsivel pixelesebbek és remegnek a közelebbről felvett képekhez képest. A korral haladva azonban az anyagot 2012-ben felújították és újra kiadták DVD-n és Blu-ray formátumban, mely még tovább javította az egyébként is profi munkát.
A film elsősorban a koncerten elhangzott számokat adja vissza, de az együttes kérésére dokumentarista vonala is van. A zenekar tagjairól csapatban és külön-külön is láthatunk néhány narráció nélküli mozzanatot, itt-ott beleszőve a 91 perces játékidőbe. Ezen bejátszások kockáin megnézhetjük, hogy magyarországi tartózkodásuk alatt hol és hogyan bohóckodtak a srácok, Freddie Mercury például art deco kincseket vadászott, Roger Taylor a Hungaroringen gokartozott, John Deacon a rakparton sétálgatott, Brian May pedig hőlégballonnal repdesett. Sőt, azt is megleshetjük egy rövid time lapse felvétel erejéig, ahogy a Népstadion gyepét leburkolják, majd felépítik a színpadot.
Magyar szívnek igen kellemes másfél órát nyújtó filmről van szó, mely megmutatta, hogy a vasfüggönyön innen is meg lehet rendezni egy teltházas sportcsarnokos koncertet. Olyan kapukat nyitott meg ez az este, melyet akkor még nem is gondoltunk volna, a film minőségéről pedig csak annyit, hogy 1987-ben, Londonban elnyerte az Év legjobb zenés videója elismerést a British Video Awards díjkiosztóján – pedig eredetileg csak a fellépés finanszírozása érdekében forgatták le.
