csütörtök, december 7, 2023

Lelki ismeretek előzetes: A Pixar legújabb filmje a lelkek birodalmába kalauzol el minket

A Pixar jövőre beerősít, ugyanis nem egy, hanem rögtön két alkotással is jelentkezik majd. Az első az Előre névre hallgató fantasy lesz, melyben két elf indul egy nem mindennapi kalandra. A második pedig a Lelki ismeretek (Soul) című mozi, ami úgy néz ki komolyabb húrokat penget és kérdéseket feszeget, legalábbis a ma napvilágot látott első ízelítő alapján. A rendezői székben a Szörny Rt., a Fel! és az Agymanók direktora, Pete Docter foglalt helyet. A főszereplő hangját pedig az Oscar-díjas Jamie Foxx kölcsönözte. Ami pedig csak még retesz egy lapáttal arra, hogy várjuk ezt a filmet az az, hogy a zenéjét a szintén Oscar-díjas Trent Reznor és Atticus Ross (a Nine Inch Nail zenekar tagjai) szerezték hozzá.

Joe Gardner egy egyszerű, Nem York-i zenetanár, aki végre megkapja álmai munkáját, de egy rossz lépés következtében a lelke szó szerint elhagyja a testét. Joe lelkének pedig valahogyan vissza kell találnia a testébe, ha nem akarja ezt a hőn áhított lehetőséget elveszíteni. Ezt viszont megnehezíti az, hogy az összes emberi lélek egy külön szeminárium kapcsán ismeri meg az adott személyt, akibe majd végül beköltözik. Így koránt sem biztos, hogy a saját testében köt ki majd.

Friss

Diószegi Vilmos fotói a Néprajzi Múzeumban

Sokan tanulmányozták és tanulmányozzák ma is a régi magyarok hitvilágát. Ezek egyike Diószegi Vilmos...

Star Wars: Egy még újabb történet

Ahsoka Tano, Plo Koon, Darth Plagueis, Darth Bane, Kylo Ren, Cad Bane, Trilla Suduri,...

Harc a fronton és a hálószobában: Napóleon (Napoleon, 2023) kritika

Ridley Scott a korához képest igen termékeny rendezőnek számít Hollywoodban. A múltban több, ikonikus...

A legkeményebb pap – A pápa ördögűzője (The Pope’s Exorcist – HBO Max – 2023) kritika

A pápa ördögűzője, annak a Gabriel Amorth atyának az életútjából merített inspirációt, aki a...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

Felejtsd el a vágyaidat, mert Így vagy tökéletes

Nem kell hibátlannak lenni, az elérhetetlen álmokat hajszolni, mert már most is a helyeden...

Breaking: Megérkezett az Eternals első kedvcsinálója!

Elérkezett a pillanat, hogy hosszas várakozás után a Marvel-moziverzum rajongói végre egy kis ízelítőt...

Megérkezett a Space Jam Új kezdet szinkronos előzetese

LeBron James, a Bolondos dallamok sztárjai és egy intergalaktikus kosármeccs – minden, ami egy...