A Peppermint: A bosszú angyala című film egy olyan mozi, amiről nem kell írnom semmit. Nem kell ismertetnem a történetet, nem kell beszélnem a színészi teljesítményről, a filmmel kapcsolatos értelmezési stratégiákat sem kell taglalnom (holott a kritikus dolga valahol ez is lenne). Nem. A Peppermint más film. Vannak olyan filmek, amiket felesleges megnézni, ha láttuk az előzetest, mivel semmi újjal nem tud szolgálni. A Peppermint még csak nem is ilyen film. A Peppermint: A bosszú angyala egy ennél is primitívebb (a szó minden negatív konnotációjával együtt), unalmas és faékegyszerűséggel bíró alkotás. Ha valaki ránéz a film plakátjára és elolvassa azt az egy mondatot, ami azon található („A rendszer hibázott, ő nem fog.”), akkor mindent tud a filmről. A filmben nem történik több, minthogy egy bosszútól fűtött ember más embereket gyilkol. A B13 – A bűnös negyed és az Elrabolva első részének rendezőjének (Pierre Morel) új filmje valahova a bűnös élvezetet nyújtó véres igazságosztás és a túláradó családi dráma közé próbál beilleszkedni, inkább kevesebb, mint több sikerrel, ami nem is csoda, ha megpróbáljuk megérteni, hogy milyen eltérő végletek között csapong a mozi.
A Jennifer Garner által játszott Riley North családját brutálisan lemészárolják, a gyilkosság elkövetőit pedig a bíróságon felmentik. Riley, az aktuális metakiller pedig úgy dönt, hogy vérfürdőt csinál Los Angeles alvilágában. Ami a film első negyven perce, az nem több egy nevetséges kliséfolyamnál. Ha az olvasó egyet látott az akciófilmek bosszúfilmnek nevezett szubzsáneréből, akkor látta ezt a filmet is. A műfaji filmek ritkán kecsegtetnek újító szándékkal, általában formakövetőek, azonban amit a Peppermint képvisel, az minden jóindulattal is bántó. A drámai jelenetek – mai divatos szóval élve – „túltoltak”, de annyira, hogy önmaguk paródiájává válnak. Nem kis erőfeszítést jelentett a mozi sötétjében visszafojtanom a kacagásomat. A film minden információt bele szeretne verni a néző fejébe, és erre esetenként jóval több kísérletet tesz, mint amennyi szükséges.
A tartalom mellett a forma sem nyerte el a tetszésemet. Egy montázs a Döglött akták effektjeit idézi, de sajnos túl jól. A gyorsítások, variók és tömérdek maszkolás pár képkockányi időben a sorozatban értelmet nyer, ott konzekvensen egy szituációban jelenik meg, ebben a filmben csupán parasztvakítás. És ez igaz a színészek teljesítményére is. Jennifer Garner alap gázon játssza végig a filmet. Bár ezt kifogástalanul csinálja, ne számítsunk nagy meglepetésekre. A képekkel ugyanez a helyzet. Nem rosszak, de kiemelkedő teljesítményre várni felesleges.
A film talán legnagyobb hibája, hogy nem tudja eldönteni, hogy milyen műfajú is legyen. Az expozíció annyira sok drámát tár elénk, hogy az már komikus, majd a film egy masszív vérengzésbe torkollik. De nem nevezhető komolyan akció filmnek sem, mivel poénokkal oldja az amúgy sem feszült jeleneteket. Ezek a gagek még viccesek is lehetnének, de a szinkron ezt a kis örömöt is elveszi az embertől. Kezdem magam rosszul érezni, hogy csak rosszat írok erről a filmről, ezért megemlítem, hogy a hentelés jelenthet némi szórakozást a mozinézőnek. Az akció jelenetek koreográfiájának kidolgozottsága értéket nyújthat a számunkra. Van valami többlete annak, hogy egy bosszú vezette anya gyilkolja végig az (a film szerint csak mexikóiak alkotta) alvilágot. Egy-két ötletesnek mondható vérszomjas részt tartogat számunkra a film a cselekmény előrehaladtával, de meglepődnék, ha ez a film lenne a következő Elrabolva.
