Guy Ritchie, az angol fenegyerek, ki hullámzó teljesítményt nyújt mostanában filmjeivel, viszonylag termékeny rendezői múltat tudhat a háta mögött. Megosztó személyisége ellenére a többnyire sztárokkal megtűzdelt alkotásai közül van néhány, ami klasszikussá vált (Blöff, A ravasz, az agy, és két füstölgő puskacső, Sherlock Holmes 1-2, Spíler).
Mostani mozija műfaj tekintetében akció-vígjáték. Olyan sztárokkal, a főszerepben, mint a „kabalája” Jason Statham (A szállító 1-2, Crank 1-2, Feláldozhatók, Egy igazán dühös ember), vagy az utóbbi időben gyakran mellékszerepekben feltűnő (itt is) Hugh Grant (Négy esküvő és egy temetés, Igazából szerelem, Sztárom a párom). A történetről nem sokat írnék, csak rövid tőszavakban/mondatokban: titkosszolgálat, fegyverkereskedelem, amerikai filmsztár, világuralomra törés, és tömény akció némi humorral megspékelve.
A húzónevek, mint Statham és Grant hozzák a tőlük megszokott és elvárt színvonalat. Bár az igazság az, hogy nekem azért volt némi hiányérzetem az utóbbi karakterével kapcsolatban. Mint ahogy a Hoolywoodi szupersztárt megformáló Josh Hartnettnél is. Igaz, hogy mindkét színész mellékszereplőként tündökölt, de a közel két órás játékidő és a történet szempontjából lehetett volna kevésbé felületes a szerepük bemutatása és jobban kibontakozhattak volna. Hozzájuk csatlakozik még kiemelt szereplőként Aubrey Plaza és Cary Elwes.
A film első perceitől kezdve pörög és a tempót tudta is tartani nagyjából a végéig. Nem kevés humorral és iróniával (néhol öniróniával, ami kimondottan pozitív löketet adott) fűszerezte ezt a filmjét Guy Ritchie, ami mára már védjegyévé vált. A párbeszédek itt-ott döcögtek, de szerencsére sikerült kompenzálnia a látványos akciójelenetekkel és az abszolút működő kémiával színészei között. (Pl. Abrey Plaza és Statham, vagy Grant és Hartnett). Tény, hogy nagy valószínűséggel a mozi se kasszasiker, se klasszikus nem lesz a jövőben, mint a rendező korábbi alkotásai a kilencvenes évek végéről, kétezres évek elejéről, de hozza a kötelezőt.
