Lezajlott a 2019-es Koreai Filmfesztivál, ami idén is számos csemegét szolgáltatott a nézőknek, elég csak a széles körben dicsért Élősködőket vagy a Vincent Cassellel erősítő Államcsődöt említeni. Volt azonban egy film, ami még a legcsendesebb lelkű nézőket is fogcsikorgatásra tudta késztetni, ez pedig a több szempontból is súlyos témát boncolgató Pek kisasszony. A főszereplő az a Han Ji-min, akit a magyar közönség A korona hercege című, itthon is vetített kosztümös sorozatból ismerhet, és akit Dél-Korea legismertebb színésznői között tartanak számon. A Pek kisasszony a Koreai Filmkritikusok Szövetségénél bezsebelte a legjobb színésznőnek és a legjobb mellékszereplőnőnek járó díjat, illetve beválogatták a 2018-as év 11 legjobb filmje közé.
A címben szereplő Baek Sang-ah (magyarosan Pek Szanga) egy átlagosnak tűnő nő, aki első, de talán még második ránézésre se lenne túl szimpatikus, tekintve, hogy folyton morcos és rendkívül zárkózott, emiatt pedig öregebbnek is tűnik a korához képest. A magánélete nem alakul a legfényesebben, partnere, a rendőrként dolgozó Jang-sup közeledésére nagyobb távolságtartással reagál. Pedig a férfi még munkájából adódóan is segít neki: amikor egy lakásban egy egyedülálló nő holttestét találják meg, Jang-sup kideríti, hogy az Sang-ah rég nem látott édesanyja. Anyja halálhíre látszólag nem kavarja fel Sang-ah-t, ellenben, amikor az utcán ténferegni lát egy alulöltözött, ápolatlan és szemmel láthatóan zavart kislányt, mélyen eltemetett emberi érzései dolgozni kezdenek benne. Ahogy pereg a játékidő, úgy tudunk meg egyre többet Sang-ah és a kislány, Ji-eun életéről, megrázó múltjukról, amely miatt több közös van bennük, mint gondolnák.
A film a családon belüli erőszak, azon belül is a gyerekbántalmazás témájához nyúlt hozzá, amitől már akkor is ökölbe szorítja az ember kezét, ha csak megemlítik. A két főszereplő életét azonban szervesen meghatározta ez a bűntény: miközben felfedezzük a kislány sérüléseit és életkörülményeit, egyszerre betekinthetünk Sang-ah múltjába, megismerhetjük az anyjával való kapcsolatát, és szépen összeáll a kép – egyikük múltjáról, másikuk jelenéről. Sang-ah mélyen eltemette a régi életét, megértjük zárkózottságát, amit szépen lassan felad, hogy befogadja az életébe Ji-eunt, aki szinte szomjazza az emberi közelséget. Persze a bürokrácia elől senki nem menekülhet, bármilyen jó is a szándék, a néző pedig egyszerre lesz szemtanúja a páros finom egymásra találásának és a múltban szerzett sebek kérlelhetetlen feltépésének, sötét titkok felszínre kerülésének, majd az egymásért küzdésnek.
Döbbenetes alkotás nagyon erős filmnyelvezettel, remek színészi alakításokkal és fontos mondanivalóval. A kifejezőeszközök párszor öncélúan brutálisnak hatnak, néhol talán már kissé soknak is, de összességében minden képkocka felér egy orbitális pofonnal – különben meg, ha egy kozmetikázott változatot kapnánk, a mismásolás vádja érhetné a rendezőt. Ez a film így jó: a maga nemes egyszerűségével és fájdalmas témájával, a fontos bevezető pillanatokkal és a lassan, de biztosan kibomló cselekményével egyenletesen vezet el a katartikus végig.
