Steven Soderbergh (Oceans trilógia, Traffik, Logan Lucky – A tuti balhé) legújabb filmje az HBO Max streaming platform március nyolcadikai indulásával érkezik hazánkba. Ezt a tech-thrillert nevezhetjük minőségi COVID filmnek. Az alkotás címét egy az Alexához vagy Sirihez hasonlítható fiktív házi, virtuális személyi asszisztens adja. A főhőse pedig Angela (Zoë Kravitz – Batman) az agórafóbiás programozónő, akinek az munkája, hogy a mesterséges intelligencia hibáit kijavítsa. Adott esetben, ha Kimi nem ért egy utasítást, akkor egy programkód segítségével megtanítja neki azt. Ahhoz, hogy ezt megtehesse vissza kell hallgatnia az asszisztens által parancsteljesítés közben a tulajdonos lakásában rögzített hanganyagokat.
A mű kezdetben megismerteti velünk a programozónő mindennapjait és rögtön tudatosul bennünk, hogy ez az igazi karanténfilm, hiszen a Kimi világa maga a home office, ahol mindenki maszkot hord, ahol az online céges megbeszéléseket megzavarják a családapa háttérben üvöltöző gyerekei. Angela fóbiája egy közelmúltban történt súlyos incidens miatt felerősödött és a járványhelyzet csak rontott az állapotán, tehát egyáltalán nem mer kilépni a lakásából, de erre nincs is szüksége. A bonyodalom hamar eszkalálódik, hiszen főszereplőnk egy hangfájlban nemi erőszak, valamint később egy gyilkosság megrázó részleteit fedezi fel és úgy érzi cselekednie kell. Azonnal megkezdődik a macska-egér játék.
Egy kimért produkcióval van dolgunk és az alapszituáció sem újszerű. Annak ellenére, hogy egy mesterséges intelligencia, az azt gyártó tech cég és a gyilkosság kerül a középpontba, mégis szokványos többször látott paranoia-thriller bontakozik ki előttünk. Ezzel nincs is baj, hiszen a film izgalmas és feszült, és a rövid játékidőnek (mindössze másfél óra) hála nagyon pörgős. Nem mutat újat a műfajon belül, mégis kiváló zsánerdarabbá válik. A történet kiszámítható és szögegyszerű, mégsem fullad unalomba. Ezt azzal éri el, hogy részletesen építkezik és pont annyi információt adagol, amennyi kell, ahhoz, hogy feszült maradjon. Végig fenntartja a figyelmünket. Legyen szó akár a gyilkosságról, akár a karakterekről, akikről folyamatosan megtudunk valami újdonságot, ezáltal mindenkit sikerül kellően árnyalni. Így tehát a forgatókönyv egész végig gondosan szövi a thriller hálót, hogy ne maradhassanak elvarratlan szálak. Soderbergh pedig újfent bravúros teljesítményt nyújt, hiszen nem bírt magával és a rendezés mellett a vágói, operatőri és produceri feladatokat is ő látta el. Igazán ámulatba ejtő a rendező stílusa és a nagyszerű kameramunkával képes a főhős frusztrációját is átadni, amikor annak ki kell merészkednie az utcára.
Ahhoz pedig, hogy a sztori jól legyen kivitelezve a színészek tökéletesen asszisztálnak. Krävitz erősen traumatizált, mentálisan labilis főhőse hatalmas húzás volt. Eléggé különös és bizarr, de nem löki el magától a nézőt, még képesek vagyunk azonosulni is vele, és kiválóan passzol a film szövetébe. A színésznő pedig elviszi a hátán az alkotást, amit a diverz mellékszereplők, akik nem egyszer a humort is szolgáltatják, kiválóan színesítenek. Jaime Camil akcentusos bérgyilkosa pedig kellően tenyérbemászó és vérfagyasztó egyszerre, így válik nagyszerű ellenlábassá.
A Kimi, attól is igazán jó, hogy képes a társadalmi kérdésekben is elgondolkodtatni a nézőt. Megmutatja, hogy bár a házi asszisztensek kényelmesebbé teszik az életünket, de kiszolgáltatottak leszünk tőlük. Akár a tech cégeknek, akár másnak és ha a lehallgatásos analógiát nézzük, akkor ráébredünk, hogy valójában önként fedjük fel a privátszféránkat a cégek előtt, amikor befogadunk a lakásunkba egy ilyen eszközt. Emellett a rendező több jelenettel is utal társadalmunk polarizáltságára és arra, hogy az életünk felett egyre inkább átveszik az uralmat a digitális eszközök (és erre a járvány csak ráerősített). Könnyebb digitális úton rajongani egy számunkra szimpatikus személyért, mint személyesen kifejezni elismerésünket. Egyszerűbb az aggódó szülővel csak FaceTime-on keresztül beszélgetni. A valós érzelmek helyett pedig különböző közösségi platformokon rendelt alkalmi szexel tudjuk pillanatnyilag kitölteni a bennünk tátongó űrt.
Felfedezhetőek hibák is természetesen. A gyors tempó ellenére a film közepe felé van egy hosszabb periódus, amikor leül, emellett eléggé megosztó lehet a rideg, kimért milliője is. Fennáll az a probléma is, hogy ami erénye a sztorinak az hátrányává is válik, mert néhol sablonos lesz és könnyen kitalálhatjuk előre, hogy mi fog következni. A happy end bár üzenetet közvetít, de azért mégis csak rárak egy lapáttal a kiszámíthatóságra. A zeneválasztás megosztó. Lesz, aki úgy érzi majd, hogy jól fokozzák a dallamok a feszültséget és lesz, akit majd kidob az élményből. Angela sem a legkönnyebben azonosulható filmes karakter valaha és lesz, akinek a konfliktust feloldó leszámolás is érződhet inkább paródiába hajlónak, mint erőteljesnek. Viszont mindezek mellett is elgondolkodtató műről beszélhetünk.
