Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája: Könyvkritika

Realizmus felrázva, nem keverve

Egyszerű, mondhatni átlagos borítóval állunk szemben. Lepukkant afrikai kocsma, álldogáló alakok és fülledt levegő. Valahogy így képzelhetjük a pokolhoz tartozó várót. Taszít, mégis hívogat és mielőtt eldönthetnénk be akarunk-e merészkedni, beránt mint egy örvény. Ilyen a könyv is, pillanatok alatt magával ragad. Alighogy kinyitjuk, Jászberényi Sándor homokot szór a szemünkbe, égő hullák és bűzölgő sikátorok szagát legyezi felénk. Mi pedig nagyra nyitjuk a szemünket és mélyet szippantunk a levegőbe, mert ez más. Valami kíméletlenül, mocskosan és kiborítóan valóságos.

Jászberényi Sándor

A 2017-ben megjelent novelláskötet főszereplője lényegében a szerző alteregója. Miután felesége elhagyta és vitte kétéves fiát, az újságíró Maros Dániel a Közel-Keletre utazik tudósítani. Itt járja végig háborúval, alkohollal és lelki gyötrelmekkel kikövezett személyreszabott El Camino-ját. Mi pedig végig ott vagyunk mellette, együtt izzadunk, gyötrődünk és szabadulunk fel Marossal.
Kissé gyári hibás, de viszonylag működő képes demokráciákhoz szokott nyugati lelkünket először hideg zuhanyként fogja érni az elénk tárt világ, de Jászberényi könnyed stílusának köszönhetően gyorsan sikerül akklimatizálódni. Így amellett, hogy egy lelki utazáson is részt veszünk, betekintést nyerünk a régió kultúrális világába, politikai hátterébe és a közelmúlt eseményeit is más szemszögből szemlélhetjük. Mindez pedig lendületes és szórakoztató formában olvasható, köszönhetően a szöveg stílusának.



Jászberényit mind karaktere, mind pedig írásmódja miatt gyakran hasonlítják Hemingway-hez. Ez az összehasonlítás bizonyos szempontból nagyon is helytálló, ám kettejük között minimum egy nagyon lényeges különbség van. Ugyan mindkét szerzőnél fontos szerepet kap a férfi maszkulanitás, az erős férfi karakter, Hemingway-el ellentétben Jászberényinél sokkal fontosabb szerepet kap a mocsok – mind a minket körülvevő, mind pedig a bennünk örvénylő – és az azon való felülemelkedés vagy éppen belemerülés. Kevesebb a pátosz, a jó és a szép, ám ami van az annál nagyobb kincs. Vagyis illik megbecsülni. Erős párbeszédeit és megkapó leírásait viszont ugyanolyan tömören veti papírra, mint halhatatlan nevű amerikai kollégája, de megfűszerezi azokat egy nagy adag fanyarsággal és kiégett pesszimizmussal.

Jászberényi Sándor

Az a műfaj, stílus amit A lélek legszebb éjszakája képvisel elég ritka madár a magyar irodalmi paletta egén, ennek köszönhetően nem kell vetélytársaktól tartania, ám a ránehezedő felelősség súlya sem elhanyagolható. Ezt a súlyt azonban tollpiheként kezeli a kötet, elvárásunk lécét könnyűszerrel ugorhatná át, de helyette inkább leveri. Mert megteheti. Mi pedig hálásak lehetünk érte, hogy így tesz.


Friss

A MűvészTerem pályázat lezárult

Nyáron írtunk a MűvészTerem nevű pályázatról. A kétfordulós verseny eredménye megvan, a második forduló...

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

A vérszívó diktátor – A gróf (El Conde, 2023 – Netflix) kritika

Pablo Larraín világhírű chilei rendező konzervatív politikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot és...

“Tehetsz méh többet!” a Magyar Természettudományi Múzeum rendezvénye kisgyermekeknek

A Magyar Természettudományi Múzeum, Tehetsz méh többet! című rendezvénye főként a kisgyermekeket célozza meg....
Erdei Róbert Bence
Erdei Róbert Bence
Robi vagyok, kezdő bölcsész és közép-haladó művész. Kisfiúként a filmezés volt a nagy szerelem, mostanra inkább az írás és a fotózás foglalkoztat. Ez persze nem tart vissza attól, hogy kritikákat írjak vagy egyszer talán forgatókönyvet. Jelenleg a PPKE-BTK-n hallgatok filmelméletet és filmtörténetet.

Hasonlóak

Megérkezett az Outlander szakácskönyv

Történt már veled olyan, hogy néztél egy filmet/sorozatot, amiben jóízűen falatoztak és te nyál...

Star Wars: Thrawn-trilógia – Legendák – a legjobb történetek könyvajánló: Mindenki kedvenc Star Wars folytatása újra a boltokban!

Ezúttal kemény kötetes változatban jelent meg a Szukits gondozásában Timothy Zahn remekműve, a Thrawn-trilógia,...

Ipari zajjal elszigetelve: Outsiders (2022) kritika

Az Outsiders (Kívülállók) című táncprodukción jártunk a Trafóban. Szeri Viktor alkotásában Farkas Gergő Dávid,...
A lélek legszebb éjszakája egyszerre kijózanító és megrészegítő élményt biztosító könyv, az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb darabja. Emlékezetességéből adódóan nem igényel újraolvasást, az Olvasó mégis azon fogja kapni magát, hogy a kötet újra utat talált a kezébe.Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája: Könyvkritika