Mindenki szereti a vígjátékokat. Az igényes, szórakoztató alkotásokat, amik megnevettetnek, még akkor is, ha a forgatókönyv nem túl egyedi, viszont ígéretes, fiatal színészek szerepelnek benne, és jól fel van építve maga az alkotás. A When We First Met, egy friss, Netflixes alkotás, melynek főszereplői amerikai fiatalok, akik igazából semmi mást nem szeretnének jobban, mint egy nyugodt, kiegyensúlyozott életet, és megtalálni az igaz társat, az igaz szerelmet.
A történet középpontjában Noah (Adam Devine) áll, aki épp plátói nagy szerelme, Avery (Alexandra Daddrio) eljegyzési partiján vesz részt, és azon gondolkodik, mit ronthatott el három évvel ezelőtt, hogy a lány, akiért odavan, nem hozzá megy feleségül, hanem egy Ethan (Robbie Amell) nevű sráchoz. Eközben csúnyán le is issza magát, és Avery legjobb barátnőjét, Carrie-t kéri meg, hogy vigye haza. Egy jazzbárban kötnek ki, ahol Noah dolgozik. Carrie rábízza barátjára Mex-re Noah további istápolását. És innen lesz igazán izgalmas a történet. Noah részegen beül egy régi fotókészítő gépbe, amiről, mint később kiderül, időutazásra is képes, és ezzel mindent megváltoztat. Főszereplőnk ennek köszönhetően kap egy újabb esélyt, hogy megváltoztassa jövőjét, és elnyerje hőn szeretett kedvese kezét.
A színészekről: Adam Devine korunk egyik legígéretesebb komikusa fiatal kora ellenére. A színész eddig olyan sorozatokban tűnt fel, mint a ma is nagy sikerrel futó Modern család és a Munka hősei. De olyan filmekből is ismerős lehet, mint a Tökéletes hang 1-2, Mike és Dave esküvőhöz csajt keres. Arcmimikája a fiatal Jim Carrey-t és Eddie Murphy-t idézi. Jelen esetben is lubickol szerepében és jól is áll neki ez a kicsit szerencsétlen érzelmes flótás, aki a barátzónában ragadt, de mindent elkövet, hogy elérje célját és megvalósítsa álmait. Alexandra Daddario-t én a Percy Jackson és az olimposziak Annabeth nevű karaktereként ismertem meg és már ott is mély benyomást tett rám nem csak játékával, hanem igen dekoratív külsejével is. Határozott, karakán személyiség, aki vígjátékokban ugyanúgy el tudja adni magát, mint egy akció moziban, vagy katasztrófafilmben. Játszott Dwayne Johnson lányaként a Törésvonalban, és szintén ő volt a „Szikla” egyik partnere a 2017-es Baywatchban, de láthattuk a nem túl sikeres, Texasi láncfűrészes: Az örökségben is. Egyre több szerepet kap, és itt is hozza a kötelezőt. Tud bohóckodni, de komoly is lenni, ha azt követeli meg a film.
Némileg elvesz a film értékéből, hogy az alaptörténet erősen hajaz pl. a Segítség, felnőttem!, az Idétlen időkig, vagy az Időről időre című filmek cselekményére. Vagy legalábbis sok dolgot, jelenetet merít az előbb említett alkotásokból. A szereplők egytől egyig hitelesek, és fontosak, beleértve a mellékkaraktereket (Max, Carrie, Ethan) is. Hisz nélkülük értelmét vesztené az egész sztori. A zenék fura keveréke a jelenetekben számomra igen kellemes volt, jól esett néhány perc jazz-t hallgatni, az egyik buli jelenet során, a megszokott mai poplágerek helyett. Tény azonban, hogy a történet nem kiemelkedő, de ennek ellenére maximálisan szórakoztató. Mert, ha egyes jeleneteknél hangosan felnevet az ember, az bizony nem lehet olyan rossz vígjáték.
