Lehet általánosítani, hogy minden politikus hazudik? A többség valószínűleg egyetértene ezzel a kijelentéssel, és brit tudósok talán már ki is matekolták, hogy egy állami tisztviselő mennyit lódít pályafutása során (ha még nem, innen üzenem, hogy érdekelne!). Az idei Koreai Filmfesztivál nézői mindenesetre bekukkanthattak a dübörgő választási kampány 1-es számú jelöltjének kulisszatitkai mögé.
Cszu Szang-szuk (Ra Mi-ran) a választások abszolút favoritja. Imádja a golfklub, a buddhista és a keresztény egyház, maga az elnök az elsőszámú támogatója, kiemelkedő érdemeket szerzett az oktatáspolitika terén, sőt, női indulóként a hölgy szavazótábor szimpátiáját is elnyerte. Kampánymenedzsere, Hee-cheol (Kim Mu-yeol – A gengszter, a zsaru és az ördög) folyamatosan a sarkában van és egyengeti főnöke útját, gondja van még a cipőjének állapotára is. Szang-szuk élete és politikai pályája – legalábbis ami a képernyőre és a plakátokra kerül – ideális, csak meg ne lássa senki, ahogy az adóbevallásában szereplő lakást fülig beöltözve elhagyja, hogy átsunnyogjon fullextrás vityillójába a megszámlálhatatlan repi cucc közé. Bizony, van mit takargatnia, és ahogy az a film során kiderül, nem is kevés vaj van a füle mögött.
A humoros felvezetés során megtudjuk, hogy a túlidealizált képet egy nagy rakás hazugság tartja össze, melyek között Szang-szuk brilliánsan lavírozik – ha éppen nem, Hee-cheol siet a segítségére. Az építmény azonban vészesen inogni kezd, amikor Szang-szukon különös átok lesz úrrá: képtelen lesz hazudni. A notórius kamuzás folyama elapad, főhősünk pedig egyik pillanatról a másikra egyre nagyobb kalamajkában találja magát, mert nemcsak hogy nem tud füllenteni, hanem még a száját se tudja befogni. Az évek során összehazudott profil lépésről lépésre széthullik, Szang-szuk pedig csak abban bízhat, hogy az őszinteségi rohamok inkább szimpatikussá teszik őt a választók előtt. Mindeközben magánélete és szakmai stábja is kis híján megsemmisül, úgyhogy a stáblistáig szurkolhatunk neki, hogy sikerüljön megfogalmazni a Nagy Tanulságot.
A főszerepet alakító Ra Mi-ran a gyakorlottabb koreaifilm-kedvelők között már biztosan ismert, a tavalyi fesztivál Fókusz szekciójának programjában vetített Belém bújt briganti, illetve a Rendőrcsajok című zárófilmben is láthatták a nézők. Karakteres, már-már Jim Carrey-t idéző arcjátékával és kivételesen jó színészi alakításával szinte bármilyen szerep jól áll neki, így nem meglepő, hogy a bukás felé igyekvő politikus figuráját is tökéletesen abszolválta. Sőt, mivel a történet szerint a botrányok a magánéletét is érintik, sokféle helyzetben kellett megcsillogtatnia képességeit.
A sztori kerek, bár néhol kicsit kapkodósnak hat, úgyhogy nem érdemes elkalandozni, mert az események gyors sodrása miatt könnyen lemaradhatunk egy-egy fontosabb, különféle részeket összekötő információról. A kicsit több mint másfél órás játékidő minden perce kihasznált, a szórakoztatás egyik tipikus iparosmunkája Chang You-jeong vígjátéka, mely a műfaj kötelező elemeit gondos egymásutánban alkalmazza. Fordulat (a tipikus helyzetkomikumon kívül) nincs benne túl sok, de talán nem is kell – ezt a filmet úgyse azért kell nézni, hogy az ember magvas életbölcsességeken elmélkedhessen. Tanulságos, bizonyos elemeiben hihetően életszerű, helyenként igényes túlzással dolgozó darab, amely arra a kis időre, amíg megnézzük, biztosan kellemes kikapcsolódást fog nyújtani.
Összességében Az Egy őszinte politikus kicsit több mint másfél órányi vihogós kikapcsolódást nyújt egy családi mozizás során. Műfaját tekintve ezer és egy ilyen filmet láttunk már, de témáját tekintve (nevesen hogy egy pályája csúcsára érő, választásra készülő politikus képtelen lesz hazudni) biztosan nem, úgyhogy egyszer biztosan érdemes megnézni.
