csütörtök, február 22, 2024

Trending

Hasonlóak

Felhőkarcoló (Skyscraper – 2018) [Kritika]

Az nem baj, ha félsz, ahhoz hogy bátor légy, egy kicsit félni kell”- bölcselkedett Dwayne Johnson, vagyis Will Sawyer a Felhőkarcoló című filmben.

Mélyen tisztelt Publikum! Önök szerint mi az, ami látványosabb egy felhőkarcolónál? Hát egy lángoló felhőkarcoló! Személy szerint nem gondoltam volna, de a tűz, a látványelemek közül ebben a filmben elsöprő sikert tudhatott magáénak. Jómagam nem vagyok hatalmas akciófilm rajongó, de azért számítottam a bevált klisékre: kevés érzelem, kőkemény zsarolhatatlan főhős, bunyó és fegyverek. És egy lángoló felhőkarcolóhoz hasonló csoda folytán mégsem így lett! A Felhőkarcolóval számomra megalkották az akciófilmek egy új kategóriáját, melyet az alábbiakkal tudnék jellemezni: emészthető mozi, érzékeny lelkeknek, sőt: Hölgyeknek is javasolnám, hogy nézzék meg, mert lerombolják a főhős betonkeménységét és a fegyver filmekben való öröklétét. Felmerül az egyébként jogos kérés és kérdés: Fejtsem már kis a zagyvaságaimat!, és hogy: Mi az, amiben mást tudtak alkotni? Miben nyilvánul meg a Felhőkarcoló mássága?

Will Sawyer (Dwayne Johnson) a munkájának élt, egészen addig, míg egy megbomlott elméjű férfi be nem robbant az életébe. Szó szerint. Ezzel a kőkemény felütéssel számomra meg is szűntek az akciós klisék. Aztán egy könnyed romantikus szál is kezdetét vette, amikor a robbantás után leendő felesége kezei alá kerül Will, kinek lábát, testét és még a Jóisten sem tudja, milyét helyre teszi az asszony. „Minden rendben lesz.” – mondta a hölgy (Neve Campbell) ezt az ars poeticanak is beillő bölcsességet. Aztán jöttek a gyerekek és a boldogság teljes lett, Will pedig biztonsági szakértőként helyezkedett el. Felhagyott az FBI-al és a túszmentéssel, az élete nyugodt és tökéletes. Morzsolhatjuk azt a könnycseppet! Ohh, te jó élet! Itt azonban következett egy olyan filmes fordulat, amire számítottunk, és amivel az alkotók leszámolni nem tudtak: Will-nek hamarosan újra harcba kell szállnia, noha ezt ő nagyon nem akarja.

A film jelentős erkölcsi tanulságot rejt magában: Mindnyájunknak van gyenge pontja. Csak társaink gyenge pontjára könnyen úgy tekintünk, mint holmi balgaságra. De némi önreflexió után, rájöhetünk a sajátunkra, és már nem is nyálas bölcsesség ez az egész, hanem maga a küzdés és az élet. Hiszen a gyenge pontunkért, legyen az egy szerető társ, két csodaszép gyermek, egy felhőkarcoló, egy adatokat tartalmazó rendszer, egy eszme, bármit megtennénk. Kicsit arra vágynék, hogy a nagyra becsült moziközönség számára a film egy megvilágosodássá váljék. No, de mielőtt ezen sorok íróját „nyálas”-jelzőkkel illetnék, elmondanám, hogy az akciófilm hozta azokat a látványos, tüzes, vad, pörgős, gyors, ugrós, mászós, küzdelmes, bunyós elemeket is, amik ebbe a műfajba nagyon kellenek, és gyönyörködtetik a szemet. Könnyen beleélhettük magunkat Will történetébe: áruló barát, nevünk tisztára mosása, megbomlott elme, kitartás, szülővé válás, ezek a meghatározó, szép és kevésbé szép események döntő többségünk életében jelen voltak, vannak és lesznek.

A cselekmény gyorsan, lendületesen halad, a para-érzést az elejétől a végéig fenntartva, “magyarázó” részeket mellőzve. Együtt másszuk a felhőkarcolót és szeretjük az asszonyt Will Sawyerrel. Alakítás-ügyileg egy komoly kalapemelés megilleti az ellenséget – Chin Han (bár nem volt egyértelműen gonosz), Pablo Schreiber, Roland Moller, Noah Taylor, Matt O’Leary – véleményem szerint ugyanis kiválóan játszották szerepüket. Felhőkarcoló helyett pedig a film felépített egy jófej, „ApuSzuperHős”-t, akit szerintem még többen kedvelhetünk. Azt gondolom, hogy olykor szükséges megreformálni a már meglévő műfajokat, bevonzani a moziba új arcokat, megteremteni a jövőbeli ideálokat. Dwayne Johnson kérdezte lányát és fiát: Kit szeret Apa? És most nőtársaimhoz fordulnék e soraimmal, és megcáfolnám saját magam. Nosztalgiával gondolva a pár órával ezelőtt látott filmre: a főhős tetovált, kisportolt teste hoz minket igazán a tűzbe. Az állás részemről a Tűz és a Test között döntetlen.

Soraimat azzal zárnám, hogy – végre valahára – fantasztikus volt látni egy akciófilmben, hogy a hős tényleg letette, sőt nem is emelte fel a fegyvert (legalábbis így emlékszem), hanem megvédte magát és azokat, akik a legfontosabbak számára: alkalmazva józan „paraszti” eszét, szakérelmét és testi-lelki-szellemi erejét. The Rock pedig producerként is elképesztően tehetséges. Egy-két erőltetett poén: asszonypajtás nem tudja újraindítani a mobilkészüléket, valamint az elengedhetetlen happy end azért némiképp ront az összképen, ettől függetlenül, nem sajtósként is szívesen látnám a filmet.

Neked mennyire tetszett a film?
Olvasói értékelés19 Votes
58
Felhőkarcoló
Összességében
Ha nyitottak vagyunk az emberközeli arcokra, a nemes lélekre, a család melegére, de közben szeretjük, ha pörögnek az események,akkor okvetlen nézzük meg ezt a nagyon is jól sikerült filmet.
Pozitívumok
Dwayne Johnson
Felszín alatt meghúzódó komoly gondolatok
Szakít jó néhány akció filmes klisével
Negatívumok
“Elengedhetetlen” poénkodás
Kötelező happy end
85
Értékelés
Mészáros Eszter
Mészáros Eszter
Szia! A nevem Eszti, imádok írni és filmeket nézni. A véleményközlő műfajok a kedvenceim, ebből fakadóan a kritika is. Sokszínű az ízlésem, mindenféle filmet megnézek, de leginkább a művészfilmeket kedvelem. Egy filmkritika írásánál a fókuszba a karaktereket és a történet kidolgozottságát teszem.