Húsvétra egy igazán látványos animációs fantasy-kalandfilm kerül a mozikba, Csodapark címmel. A forgatókönyvet az a Josh Appelbaum és André Nemec páros írta, akik már dolgoztak együtt a Szemfényvesztők és a Tini Nindzsa Teknőcök című filmek során, de most egy új területen, az animációs filmek világában is kipróbálhatták magukat. A mesefilmben azért érezni lehet, hogy megvan a két alkotó felnőtt gondolkodása, így hiába a 6-os korhatár besorolás, van benne pár olyan szál, amely egy kisgyerek számára még némileg bonyolult lehet, ezért inkább a szülőknek fog szólni. Ebből a szempontból tehát gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlott a megtekintés.
A 3D-ben kifejezetten látványos mozi középpontjában egy June nevű kislány áll, akinek a karaktere eléggé kettős. Bizonyos értelemben tehát nem egy szokványos kislányról beszélünk, akiről hamar kiderül, hogy kortársaihoz képest igencsak magas IQ-val rendelkezik. Ezért bizonyos értelemben felnőttebb gondolkodású a szüleinél, de közben látszik, hogy megvan benne a teljesen normális, hatalmas fantáziával rendelkező, korához passzoló Énje is. A szülők karakterei is nagyon jól ki vannak találva, passzolnak a filmhez és kislányukhoz való hozzáállásuk példaértékűként hathat, ez ahogy már említettem, a szülők számára is adhat némi üzenetet.
Az élénk fantáziájú és ezt megvalósítani kívánó kislányuk mikor lerombolja a fél környéküket egy hirtelen jött ötletből kifolyólag, a szülők nem úgy büntetik, mint a legtöbb filmben vagy mesében a rosszcsont gyereket, hanem nagyon jó pedagógiai érzékkel viseltetnek felé. Fontos számukra, hogy szellemileg hiperaktív lányukat tovább ösztönözzék, így főleg anyukájával közösen létrehozzák Csodaparkot, mely részben a fantáziájukban, részben makett és plüss állatok formájában létezik. Csodapark főszereplői pedig June kedvenc játékai lesznek, akik együtt vezetik ezt a varázslatos helyet. Mindaddig míg June anyukája meg nem betegszik és el nem kell utaznia gyógykezelésre.
Ez némileg erős és szomorú vonala a filmnek, főleg ahogy megéli June a kialakult helyzetet. Ekkor érthetetlen módon kijön belőle a koravén kislány, és úgy érzi neki kell gondoskodni apjáról. Itt némi zavar a zűrben, hogy June apja nem tűnik a filmben olyan férfinak, aki erre rá lenne szorulva és a kislány részéről sem érthető teljesen, hogy honnan jött neki ez a felvigyázó szerep, de a történet szempontjából az írók ezzel próbálták magyarázni, hogy kerül June az erdő mélyére, ahol a valóságban is létezik, az anyukájával megálmodott Csodapark, mely hasonló pusztulásnak eredt, mint a budapesti, mielőtt még bezárt. Csak itt épp az addig édes kis plüss majmokból majomzombik lettek, akiknek feltett szándékuk, hogy tönkre tegyék a Csodaparkot. Itt megint egy logikai értetlenségbe csöppenünk, mert nem tudjuk, mi is vezetett ehhez. June később rájön, hogy egyedül csak ő képes helyrehozni ezt a helyzetet.
A filmben szereplő majomzombi kifejezés így első olvasatra ijesztőnek hathat, de meg kell nyugtatnom a szülőket, semmi horrorisztikus nincs a moziban, habár a több ezer plüssmajomnak “kínai piacos” üres tekintete van, de szerencsére nem változnak át Gizmóból Szörnyecskékké. A filmben szereplő állati mesehősök, mind kedves szerethető karakterek, akik közt megvannak a szokásos standard szerepek. A két hód, akik a vicces duót játsszák, a vaddisznó, aki amolyan mindenki anyukája típus és összefogja a csapatot, a nagy kékmedve, aki a szokásos szerethető óriás mamlaszt alakítja, a süni, aki a bölcs férfi karaktert hozza, valamint a majom, aki a Csodapark reklámarca és olyan jól be van lőve a haja (bundája), hogy pár MB1-es focista is megirigyelhetné a Mennyei Magyar Labdarugóink közül. A felettébb látványos vidámparkos meséből ezúttal kimaradt a zenei betét, pedig egy időben nem igazán volt animációs mese, dalra fakadó, valamint táncra perdülő szereplők nélkül, de úgy látszik ezt a vonalat mostanság nem annyira erőltetik már.
