Házimozi: Démonok között 2. (The Conjuring 2 – 2016) [Kritika]

James Wan már több, mint 10 éve robbant be a köztudatba Fűrész című első nagyjátékfilmjével, amit többek között én is a legjobb horrorok/thrillerek között tartok számon. Azóta közel fél tucat sikeres és kevésbé sikeres filmet rendezett a zsáneren belül, hogy aztán a Halálos iramban 7-ik részével végképp berobbanjon Hollywood blockbuster rendezői közé, ám még mielőtt végérvényesen nagy költségvetésű filmek rendezése mellett kötelezné el magát elhozta nekünk az utóbbi évek egyik legjobb horrorjának folytatását.

Ezúttal a Warren házaspár egyik, ha nem legismertebb és legvitatottabb ügyébe nyerhetünk bepillantást, James Wan rendező szemein keresztül. 1977-ben furcsa események sora vette kezdetét az Enfield-i kisvárosban élő Hodgson családdal. A családon belül is legfőképpen a 12 éves Janet produkált megmagyarázhatatlan, nem mindennapi tüneteket. Az éjszaka közepén tárgyak és bútorok lebegtek a házban, Janet pedig rémisztő alakokat látott a lakás különböző helyiségeiben, egyikőjük, egy Bill nevű idős ember szelleme pedig a fiatal lányon keresztül kommunikált a külvilággal. Peggy a családfő ezután fordult az egyházhoz, akik felkeresték Warren-éket, hogy vizsgálják ki az ügyet és szerezzenek bizonyítékot arról, hogy valóban démon tevékenykedik a házban, vagy csak egy nagyon ügyes megtévesztésről van-e szó.




Nem vagyok nagy horror rajongó, ezért öt éve szkeptikusan ültem be a Démonok között első részére, amiről előzetesen azt hittem, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Szerencsére kellemesen csalódtam és a film játékidejének nagy részében borzongtam, ez pedig elsősorban a James Wan által tökéletesen megteremtett atmoszférának volt köszönhető. A folytatást ezek után már kifejezetten vártam és nem kellett csalódnom. A hangulat teremtés ezúttal is csillagos ötös, a díszletek és jelmezek tökéletesen visszaadják a 70-es évek végi miliőt. Szerencsére Wan visszafogottan dirigált és nem esett a folytatások tipikus minden nagyobb, látványosabb és hangosabb csapdájába. A Démonok között 2 az első részhez hasonlóan  akkor és ott hozza rád a frászt ahol kell és nem folyamodik olyan olcsó trükkökhöz, mint a huzattól becsapódó ajtók, vagy a sötétből az arcunkba ugró háziállatok.

Az Ed és Lorraine Warren-t alakító Patrick Wilson és Vera Farmiga hibátlan választásnak bizonyultak szerepükre, de a folytatás nem enged nekik elég teret a kibontakozásra hiába ők a film főszereplői. Külön említést érdemel viszont a megszállt kislányt alakító Madison Wolfe, akinek ez volt az első komolyabb film szerepe és ennek ellenére tökéletesen helytállt, sőt mi több hiteles alakítást nyújtott. A film leginkább emlékezetes karaktere ennek ellenére nem ő, hanem az apáca ruhába öltöztetett Marylin Manson-ra erősen hajazó démon, aki garantáltan álmatlan éjszakákat fog okozni sok embernek. Egyedüli negatívumként talán a film hosszát tudnám kiemelni, ami horrorhoz képest igencsak hosszúra sikeredett. A kicsivel több, mint 130 perces(!) játékidő alatt sajnos nem tudja folyamatosan fent tartani a feszültséget és az érdeklődést, ami talán a film közepén érezhető igazán, ahol nagyon leült a történet. A fináléra azonban magára talált és egy csavaros és látványos lezárást kaptunk.

Démonok között 2.
Összességében
A Démonok között 2 tökéletes élményt nyújt azok számára akik egy kis borzongásra vágynak, és habár horror fanatikusoknak is erősen ajánlott néznivaló, nekik talán egy kicsit lagymatag lesz az összhatás.
Pozitívumok
Vera Fermiga és Patrick Wilson továbbra is remekelnek
Atmoszféra teremtésből ezúttal is csillagos ötös
Rengeteg félelmetes lénnyel gazdagodott a franchise
Negatívumok
Kissé elnyújtottnak érződik
75
Értékelés

Friss

Közös nevező: Farkas Attila és Farkas Éva kiállításán jártunk

2021-ben nyitotta meg kapuit a Bura Károly Galéria. Itt élt a híres prímás, Bura...

Alice Határországban kritika (Alice in Borderland 2022, Netflix) – Meglehet-e menekülni a haláltól?

Életre halálra szóló játékok. Logika, kitartás, csapatmunka és erő. Ezek kellenek ahhoz, hogy valaki...

A titokzatos nő kritika (Decision to Leave/Heojil kyolshim, 2022) – A bűn, és a szerelem összefonódása

Ez az alkotás, annak a Park Chan-wooknak a legújabb műve, akinek az életművében már...

Babylon kritika (Babylon, 2022) – Betekintés Hollywood legmélyebb bugyraiba

Damien Chazelle korunk egyik legnagyobb tehetsége. Még csak 37 éves, de már olyan nagyszabású...
Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog. Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat... Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/

Hasonlóak

A titokzatos nő kritika (Decision to Leave/Heojil kyolshim, 2022) – A bűn, és a szerelem összefonódása

Ez az alkotás, annak a Park Chan-wooknak a legújabb műve, akinek az életművében már...

Babylon kritika (Babylon, 2022) – Betekintés Hollywood legmélyebb bugyraiba

Damien Chazelle korunk egyik legnagyobb tehetsége. Még csak 37 éves, de már olyan nagyszabású...

Az ember, akit Ottónak hívnak kritika (A Man Called Otto, 2022) – Egy svéd film nem „svédelt” változata

Ha valaki olvasta Fredrik Backman „Az ember, akit Ovenak hívnak” cím könyvét, az valószínűleg...