A világ egyik legégetőbb problémája az éghajlat változás mellett az erdős területek pusztulása, és a még törzsi szinten, természetben élő emberek számának csökkenése. Amazóniában él egy népcsoport, amelyet Yanomaminak hívnak, és Claudia Andujar nélkül talán elpusztult volna.
A magyar származású, dokumentarista fotós és aktivista ugyanis szívügyének tekinti ezeknek az embereknek a problémáit. Édesapja a második világháború áldozata volt, aki németek lágerében halt meg, és Claudia ezért egész életében az elesett indián kisebbségeken próbált segíteni, kivetítette rájuk saját közvetett emlékeit.
Mostani budapesti kiállítása, amelyet a Sao Paulo-i Vermelho Galéria segítségével rendeztek meg, átfogó képet ad az indiánok egy csoportjának mindennapi életéről. Nemhiába az a címe, hogy „Indiánok. Lelkek. Túlélők.” Túlélők, hiszen túl kellett élni a fehér emberrel való találkozást, a betegségeikkel való szembesülést is. Az élőhelyük egyre kisebb lenne, ha 1992-ben a brazil kormány nem határozta volna meg a Yanomami terület határait. Azonban Claudia áldozatos munkája nélkül meglehet, hogy nem figyeltek volna fel ezekre a problémákra.
Kezdetben, amikor még fiatal volt, a művésznő festészetet is tanult, mégsem ennél maradt, hanem átnyergelt a fotózásra. Férjhez ment, és nem sokkal később elvált, de az Andujar nevet megtartotta. Sokat utazott Brazíliába, de Bolíviában, Peruban, Argentínában és Chilében is járt. A közép Brazíliai Karazsa törzsnél is látogatást tett. Fotóit múzeumok vették meg, és fotós újságíróként is dolgozott. Itt vált hasznára az, hogy régebben bölcsészetet hallgatott. 1961 után dokumentarista fotó sorozatokat készített.
1968-ban megjelent egy portré fotója a New York Times Magazine címlapján, majd 1971-től a Realidade (Reality) nevű újságnak sorozatokat készített a Yanomami indiánok életéről. A fotós újságírást abbahagyta, és ösztöndíjat kapott a Guggenheim Alapítványnál. Ezt követően nagyon sokáig fotó esszéket készített a Yanomamikról akik a Catrimani folyó mellett éltek. Közben férjhez ment és férjével együtt megalapították a Sao Paoloi Művészeti Múzeum fotós szekcióját.
Akkor még nem tudtak olyan sokan a Yanomamikról, de miután Claudia sok időt eltöltött közöttük és dokumentálta őket, a külvilág sokkal jobban informálódott erről az etnikumról. Megörökítette az indiánok hétköznapi életét, ők pedig befogadták maguk közé.
Megalapította a „Bizottság a Yanomami Park Létrehozásért” nevű szervezetet, mely később a Bizottság a Yanomami indiánokért néven futott, majd kiadott egy fotókönyvet Leary Love-val – férjével – együtt, Amazónia címmel. Az 1980-as évektől sok helyen kiállított. A kilencvenes években közszemlére tette fotóit, és a művészettel volt elfoglalva, de főképp kedves indiánjaival. A 2000-es évektől kezdve régi munkáit dokumentálta.
A mostani magyarországi tárlaton – ahol egyébként először szerepel fényképeivel kis országunkban – a Megjelöltek című sorozata is látható, melyet a nyolcvanas években állított össze.
Ahogy a tárlatvezetésen magyarázták: kissé eszünkbe juttatja az oltásra és gyógyulásra várók megszámozottairól, a náci haláltáborok hasonló sorozatszámait, amikor halálra jelölték ki az embereket. Ebben az esetben viszont az életre vonatkoztak ezek a megjelölések.
Az Identitás sorozat a Yanomamik életét mutatja be. Egy közös, nagy kör alakú házban laknak, mindenkinek megvan a maga helye, és közösségi életet is élhetnek. A házakat többször elhagyják és újat építenek maguknak, például ha járvány van köztük, új a főnök, vagy veszélyt éreznek.
A láthatatlan birodalma az indiánok életében megjelenő transzcendentális valóságot tükrözi. A fotókon a több napos vagy néhány esetben hetes szertartás részletei látszódnak. Halottaikat elégetik,és – lehet, hogy nekünk barbárságnak tűnik – a megmaradt port valamilyen ételbe belekeverik, megeszik, közben az elfogyasztott különféle káprázatokat okozó szerek hatására látomásaik lehetnek.
Többféle fotós technikával szembesülünk ezen a kiállításon, hogy mi nézők jobban elmerülhessünk az élményben, és elképzeljük a művész által megélt jeleneteket. Claudia Andujar sok díjjal büszkélkedhet, például megkapta a Brazil Kulturális Érdemrendet, és a Goethe érmet 2018-ban. Munkái több múzeumban láthatók.
Jelenlegi tárlatát bőven lesz idő megnézni, 2024. június 30-ig látogathatjuk meg a kiállítást.
