vasárnap, december 22, 2024
KezdőlapFilmElőzetesekBrutális korhatáros előzetest kapott az Átok háza

Brutális korhatáros előzetest kapott az Átok háza

-

A 2002-ben bemutatott és nagy sikert aratott japán, A harag című horror filmre hamar felfigyelt Hollywood. 2004-ben, Sarah Michelle Gellar főszereplésével bemutatásra is került az amerikai változat, Átok (The Grudge) néven. Habár az Átok kevésbé lett sikeres, mint az előtte pár évvel bemutatott A kör, a gyártó Sony stúdiót ez nem tántorította el attól a tervétől, hogy elkészítse a folytatást, sőt nem is egyet, hanem kettőt. A második rész 2006-ban került a mozikba, a harmadik pedig három évvel később 2009-ben jelent meg DVD-n. A fogyatkozó nézőszám és a meredeken csökkenő minőség miatt a Sony végül úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a szériát. Nemrég azonban elérkezettnek látták az időt ahhoz, hogy újragondolják a 9 éve befejezett(nek hitt) sorozatot. A reboot rendezője, az eddig szinte ismeretlen Nicolas Pesce (Anyám szeme) volt, a főszerepekben pedig Andrea Riseborough (Black Mirror), John Cho (Kalandférgek, Star Trek) és Demián Bichir (Aljas nyolcas, Alien: Covenant) láthatjuk majd. Ma pedig befutott a második előzetes is hozzá, amely egyáltalán nem finomkodik. Sőt, ez alapján könnyen lehet, hogy az Átok háza 2020 egyik legdurvább horror mozija lesz majd.

A gyilkos düh elől senki nem bújhat el. Egy gyerekét egyedül nevelő, magányos rendőrnő (Andrea Riseborough) is a közelébe kerül annak a titokzatos, természetfeletti erőnek, amely öldöklő dühöngésre kényszerít bárkit, aki addig pusztít maga körül, míg meg nem hal – és akkor a fertőzés tovább is lép egy újabb áldozatra.

Németh Gergő
Németh Gergő
Lelkes amatőrből lett filmkritikus, aki nem csak nézi a filmeket és ír róluk, de gyűjti is azokat. Az Artsomnia oldalán eddig közel 2000 cikk fűződik a nevemhez és reméljük a jövőben ez a szám csak nőni fog.Kedvenc filmek: Harcosok Klubja, Kontroll, Drive - Gázt!, A bárányok hallgatnak, Hetedik, Space Jam, Harry Potter-sorozat...Instagram: https://www.instagram.com/tattooedmoviecollector/
Hírdetés

KI NE HAGYD!

Mindent egy lapra kritika (Hustle, 2022 – Netflix): Saját magadat kell legyőznöd!

Nagy pozitív visszhangot kapott a gagyi és kevésbé gagyi vígjátékok királyának, Adam Sandlernek legújabb Netflix filmje, ami egyaránt kivívta a kritikusok és a nézők...