Manapság egyre több „fekete” alkotást látni. Ezekben a sorozatokban, filmekben minden szereplő színesbőrű, és ha fel felbukkan egy fehér, akkor az nyilvánvalóan a gonoszt testesíti meg.
A „Fekete, mint az Éj” filmben viszont úgy döntöttek az alkotók, hogy legyen mindenki fekete. Az egyetlen világos bőrű karakter egy latin, fiúkat szerető fiú (ahogy a fehér filmekben mindig van egy vicces, feláldozható színesbőrű), és ennyi.
Talán nem véletlen, hogy az ilyen filmeket, legyen az akár horror, sokszor női rendező fémjelez. Talán azért van ez így, mert a női rendezők könnyebben boronálják össze az eszmei mondanivalót a történettel. Vagy azért, mert ennek most divatja van. Ezt a filmet az a Maritte Lee Go rendezte, aki eddig producerként volt jelen a filmiparban, és rendezéseiben szinte kizárólag rövidfilmek szerepelnek. Nem véletlen, hogy ez a másfél órás alkotás a „jobb a biztonság” jegyében nem evez új vizekre.
A történet egyszerű, és ahogy kibomlik, van benne üzenet, de hogy ez mennyire értelmes, azt majd a néző eldönti. Egy biztos. Van egy város, ahol csak színesbőrűek élnek. A főszereplő Shawna (Asjha Cooper) pedig egy fiatal lány, aki meglepődve tapasztalja, hogy a város kábítószeres-negyedében (inkább csak egy háztömb), ahol függő anyja is lakik, a drogosokat és hontalanokat vámpírok tizedelik. Shawna személyes okokból ezért úgy határoz, hogy leszámol a vámpírokkal. Karót farag, foghagymát vásárol, ezüstláncot kölcsönöz és barátokat toboroz. Összeáll tehát a felfegyverkezett csapat (átlagéletkor max. 18) és nekimegy a vámpíroknak. Buffy feketében, csak nem olyan profi.
De mielőtt beleélnénk magunkat Buffyba, egy másik film is feöltik bennünk. Mégpedig a kissé katyvaszosra sikeredett Candyman című mozifilm. Ennek oka, hogy a fekete Buffy egy ideológiával felszerelkezett fekete vámpírszervezetre akad, ahol az ölés nem is életösztön ügy, hanem politikai kinyilatkoztatás. Ha ettől felhúzzuk a szemöldökünk, akkor hagyjuk is nyugodtan ott, mert az okfejtésben egészen odáig jutunk, hogy a vámpírtrancsír oka nem több és nem is kevesebb, mint a hamvába holt fekete mozgalmak fegyveres folytatása.
A jó hír, hogy Buffy (aki itt Shawna) nem veszi be ezt a mesét, és Buffyzik tovább – ezen a ponton egyébként belép a képbe egy afrikai törzsi jelképeket cipelő másik vámpírcsapat is. Hogy a vámpírírtás milyen minőségen zajlik, az már persze kérdéses. A film vizuális megoldásai nem túl izgatóak. A vámpírok a szokásos „szkááááh” dumával villogtatják a fogaikat, ugrálnak, erősek, és pont úgy válnak köddé, ha leszúrják őket, mint a Buffyban. Az akció jelenetek tehát ismertek. A szerepek kiosztottak: szépfiú, vagány lány, vicces srác (10% latin a többi LMBTQ). De mindezek után sem lehet azt mondani, hogy a film rossz lenne. Nagyon gyorsan el lehet felejteni, biztos, hogy senki nem nézi meg újra, de valószínűleg nem vágja ki a televízióját sem az ablakon, amikor vége.
