Ivány Bence

Sziasztok, Bence vagyok! Gyermekkorom óta imádom a filmeket. Akkoriban élő műsorújság voltam. Betéve tudtam az egész heti tv műsort (csatorna, filmcím, játékidő, tartalom és főszereplők). Imádom a műveszeteket, mind a filmek és sorozatok, mind pedig a zene fontos szerepet játszanak az életemben. Ezek közül számos helyen volt szerencsém kipróbálni magam: Filmezés, zenélés, írás, média (szerkesztő asszisztens és riporter). Jelenleg a Filmsomnia mellett színészként dolgozom és egy Podcast-et is vezetek. Nagyon fontos számomra az objektivitás mércéje, ezért igyekszem mindig a lehető legobjektívebben közvetíteni a mondandóm. Ez persze nem könnyű, hiszen az a fránya szubjektív vélemény minden sarokból árgus szemekkel figyel és vár. Ezért mindig résen kell lennem és nem szabad elgyengülnöm, mert különben átveszi az irányítást.

Magyar film világpremierje Miskolcon!

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál mindig büszke volt rá, hogy a legnagyobb nemzetközi fesztiválsikerek mellett több magyar filmet itt láthat először a hazai közönség....

Sárkányok háza – bárki nevelhet saját sárkányt a DracARys appal

A Sárkányok háza című új, saját gyártású sorozat augusztus 22-i premierjére készülve az HBO Max ugyanis elérhetővé tette a sorozathoz kapcsolódó „Sárkányok háza: DracARys” nevű hivatalos,...

Megvan a Rick és Morty hatodik évadának premierdátuma

A felnőtteknek szóló animációk műfajában élenjáró Adult Swim csatorna bejelentette, hogy a kétszeres Emmy-nyertes Rick és Morty című sorozat új évada világ- és multiverzumszerte szeptember 5-étől,...

Nem tudják hova tenni Brad Pitt új filmjét

Fő a feje a Paramount stúdió vezetőinek a Babylon című film miatt. Az még csak hagyján, hogy több mint háromórás, de ha a rendező elképzelései szerint...

Nagyon aktuális lesz A Halloween véget ér

A Gyilkos Halloween cselekménye néhány perccel később folytatja az előző film, a 2018-as Halloween történetét, a trilógia záródarabja, A Halloween véget ér azonban éveket ugrik előre az időben. ...

Támadják Julia Roberts és George Clooney új filmjét

Bali szigetén játszódik Julia Roberts és George Clooney új romantikus vígjátéka, a Beugró a Paradicsomba, és emellett néhányan nem tudtak szó nélkül elmenni. A produkciót akkor forgatták, amikor Bali...

Borosgazdának állt Jordán Tamás

Augusztus 4-én érkezik a mozikba az új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük. A filmben számos ismert színész is felbukkan, köztük Jordán Tamás, aki...

Ms. Marvel minisorozat kritika (Ms. Marvel – TV Minis Series, 2022 – Disney+): Kulturális utazás Marvel módra

A Ms. Marvel nem egyszerű eset. A Marvel Moziverzum legújabb darabja nem véletlenül kap hideget-meleget és az a helyzet, hogy mindkét oldalnak részben igaza....

Kövess minket:

12,448RajongókTetszik
43KövetőKövetés
9KövetőKövetés

Népszerű

Marvel maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a stúdió filmjeit és sorozatait!

Cikkünkből megtudhatjátok, hogyan nézzétek kronológiailag helyes sorrendben a Marvel-moziuniverzum...

Alien maratont tartanál? Íme a teljes idővonal, hogy biztosan a helyes sorrendben nézd a filmeket!

Május végén, egész pontosan május 25-én lesz kereken 40...

Kurosawa és társai: A 20 legjobb szamurájfilm, amit muszáj megnézni legalább egyszer

A japán történelem mindig is lenyűgözött. Mondhatni abba a...

Híres és meglepő cameo-k az elmúlt 30 évből

Lehet, hogy ez furcsa, de én imádom felfedezni az...